Rövid story:
Jó pár évvel ezelőtt egy gyergyói férfiakból álló csoportnak szerveztünk egy gyalogtúrát.
Hova máshova, mint Nyárádmente egyik legismertebb túrás helyszínére a Bekecs-tetőre.
November vége felé már igazán csípős és zord időjárásban vágtunk neki a túránknak.
Azonban a társaság annyira színes és egyedi volt, hogy nem is éreztük a fáradságot.
Egy idős bácsi bírta a legjobban a felfelé menést, azt mondta hát ő egész életében a hegyeket járta és szokva van. Olyan érdekes történeteket mesélt, mindenki csak őt hallgatta.
Az volt a célja ennek a túrának, hogy egy misét tartsanak, hiszen egy papot is elhívtak. A csúcson található egy kis kápolna.
A mise vége után a hó is elkezdett hullni, szép csendben.
A csapat vezetetője úgy döntött itt bizony falatozás lesz. Előkerültek a szalonnák, kolbászok és persze a pityókás házikenyér, de természetesen a pálinka se maradhatott ki.
Minden résztvevő nagyon jól érezte magát, még egy egy nótát is elénekeltünk.
Visszafelé egy juhnyájjal is találkoztunk, de a kutyák a kezdeti barátságtalan fogadtatása után a pásztor jelenlétében nem támadtak végül.
Visszaérkezve a buszhoz mindenki feltöltődve indulhatott haza. Sokan azt mondták ide még bztosan visszatérnek, ha nem is gyalog, de a családjukkal autóval.
Hiszen Nyárádselyéből akár gépjárművel is megközelíthető a csúcs.
Remélem tetszett ez a rövid történet, ha igen nyomj egy like-ot, vagy szívet. Köszönjük!
Transylvania Adventures
Kalandok útján. Trough adventure. Tour Guide and Mountain Guide. Discover Transylvania nature treasures.
19/11/2025
Csodálatos helyek Erdélyben. 🙏👍
Vártemplom látogatása és Kandaké szociális kávéző, ahol a fogyasztás egyben támogatás!
Eső után mindig jó idő következik!
Reméljük az Évzáró Bekecs Túránk csapadékmentes lesz.
15/11/2025
Maros-part: fotó túra 🥾
Dubájba mennél, de csak Erdélyt látogatni van pénzed?
Van egy jó hírem.
Az itt található környezet, a világon egyedülálló csodákat tartogat számodra!
01/11/2025
Erdő terápián Sóvidék szívében, Szovátán.
Click here to claim your Sponsored Listing.
Sóvidék és Székelyföld természeti kincseinek bemutatása
Sóvidék rejtett ösvényeit és Székelyföld, valamint Erdély legismertebb túra szakaszait mutatjuk be azok számára akik természetkedvelők, esetleg szeretnének túrázni, kikapcsolodni egyet.
Számos célünk között szerepel a sport és egézséges életmód támogatása, a természetben való mozgás fontosságára igyekszünk felhívni a figyelmet.
Mindenekelőtt a legfontosabb számunkra az ökoturizmus promoválása, hiszen a hazai ökoszisztémák egyediek, természetesek, jó lenne minnél tovább megőrízni őket ebben a formájukban.
Location
Contact the business
Telephone
Address
Targu-Mures
Opening Hours
| Monday | 10:00 - 18:00 |
| Tuesday | 10:00 - 18:00 |
| Wednesday | 09:00 - 18:00 |
| Thursday | 09:00 - 18:00 |
| Friday | 09:00 - 18:00 |
| Saturday | 10:00 - 17:00 |