Kettlebell Gym

Kettlebell Gym

Share

Kettlebell, funkcionális edzés, pilates és még sok más edzésforma található meg termünkben. Kezdőknek, haladóknak és profi sportolóknak egyaránt

12/08/2026

Már lassan három hete, hogy lezajlott a már hagyományosnak mondható Kettlebell és Funkcionális edzőtábor, aminek Székelyvarság adott otthont pontosan Július 24-26 között.
Táboraink célja az edzések és határok feszegetése mellett a csapatépítés és fejlődés is.
Pénteken az érkezés után egy közös edzéssel kezdtünk majd vacsora után társas játékkal hangolódott össze a csapat a hétvégére.
Szombati nap már reggeli szaladás is része volt a napkezdésnek majd miután reggeli is lejárt a második edzést követően Deé Ágnes volt a vendégünk aki maga is oszlopos tagja a közösségünknek és fel kértük, hogy tartson nekünk előadást a Testképzavarról, mivel úgy tartjuk nem csak a külső fejlődés fontos hanem a belső is ezért is szeretjük behozni az efajta témákat is és előadásokat a táborainkba és terembe egyaránt, mert ahogy mondják a “A külső belső nélkül nem sok “.
A szombat ebéd utáni edzést pihenés követte és készült mindenki a vasárnapra.
Vasárnap sem maradhatott el a futás sem amit reggeli követett majd közösen mentünk az utolsó edzés helyszínére ami a Bob Varság volt.
Az edzést, na meg a tábort egy szuper közös Bobozással zártuk.
Elmondhatjuk, hogy ez a tábor is sikeres és élménydús lett, emiatt is döntöttünk úgy, hogy próbálunk a lehető legtöbb ilyen eseményt szervezni !
Ezúton is köszönjük mindenkinek aki részt vett és hozzájárult táborunk sikeréhez!
Most pedig beszéljenek a képek!

10/08/2026

14. Tipp

Tekla ad választ a következő videóban milyen zöldségeket együnk kérdésre és mi alapján válogassuk és fogyasszuk őket.
Mivel tudjátok az egészséges test a konyhában kezdődik majd utána jöhet a mozgás, de ez nem azt jelenti nem lehet párhuzamosan változtatni viszont érdemes kis lépésekben gondolkodni.

03/08/2026

13. Tipp

Tekla ad tippeket a következő videóban a zöldség és gyümölcs fogyasztással kapcsolatban mivel tudjátok az egészséges test a konyhában kezdődik majd utána jöhet a mozgás, de ez nem azt jelenti nem lehet párhuzamosan változtatni viszont érdemes kis lépésekben gondolkodni.

30/07/2026

12. Tipp

A következő gyakorlat egy statikus erő fejlesztő gyakorlat ami nem más mint a guggoló tartás fal mellett vagyis a Wall Sit.
Ne feledjétek a legfontosabb a fokozatosság és mértékletesség, persze a helyes kivitelezés után.


23/07/2026

10. Tipp

Mozgás tipp következik ami a hétköznapi életben is jelen van ami nem más mint a guggolás.
Mindig tartsátok szemelőtt a fokozatosságot és a helyes kivitelezést.

30NaposKihívás

19/07/2026

9.Tipp
🍭🚫 Csökkentsd a cukorfogyasztást – Apró lépések, nagy változás! 💚
A hozzáadott cukor túlzott fogyasztása hosszú távon növelheti az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség és a fogszuvasodás kockázatát. 🍬 Éppen ezért érdemes tudatosan odafigyelni arra, hogy mennyit és milyen formában fogyasztasz belőle.
✨ Nem kell egyik napról a másikra teljesen elhagynod a cukrot! A cél az, hogy fokozatosan csökkentsd a hozzáadott cukor mennyiségét, és egyre több természetes, tápanyagdús élelmiszert válassz.
🍓 Hogyan csökkentheted a cukorfogyasztást?
• 🥤 Cseréld le a cukros üdítőket vízre, cukormentes teára vagy ízesített vízre.
• 🍫 Ha édességre vágysz, válassz inkább gyümölcsöt vagy 1–2 kocka magas kakaótartalmú étcsokoládét.
• 🥣 Reggelire a cukrozott gabonapelyhek helyett fogyassz zabkását, natúr joghurtot vagy túrót gyümölcsökkel.
• 🏷️ Nézd meg az élelmiszerek címkéjét – sok késztermék meglepően sok hozzáadott cukrot tartalmaz.
• 🍰 Az édességeket ne tiltsd magadtól, inkább tarts mértéket! Egy szelet süti néha belefér, a lényeg a mindennapi egyensúly.
💚 Ne csak azt nézd, hogy mit veszel el, hanem azt is, mit adsz a szervezetednek helyette! Válassz vitaminokban, ásványi anyagokban, rostokban és fehérjében gazdag ételeket, amelyek valóban táplálnak, nem csak gyors energiát adnak.
😊 Az egészséges életmód nem a tiltásról szól, hanem a tudatos döntésekről. Ha apró lépésekben csökkented a cukorfogyasztást, az ízérzékelésed is alkalmazkodik, és idővel a kevésbé édes ételeket is ugyanúgy élvezni fogod.
🍓💚

16/07/2026

8. tipp
🥜🍎 Egészséges nassolás – Okosan, finoman! 🍇🥕
A nassolás önmagában nem rossz dolog – a lényeg, hogy mit, mennyit és milyen gyakran választasz. 💚
⏰ Nem érdemes óránként nassolni! A folyamatos csipegetés megnehezítheti az éhség- és jóllakottságérzet szabályozását, és könnyen felesleges kalóriabevitelhez vezethet. Ehelyett tervezz be 1–2 tudatos kisétkezést a főétkezések közé – ez bőven elegendő ahhoz, hogy elkerüld a farkaséhséget.
🥜 Egészséges nassolnivaló ötletek:
• 🍎 Gyümölcs + egy marék olajos mag (pl. alma és mandula, körte és dió) – a rostok és az egészséges zsírok hosszabb ideig teltségérzetet biztosítanak.
• 🍓🍫 Gyümölcs + 1–2 kocka étcsokoládé (legalább 70%-os kakaótartalommal) – ha valami édesre vágysz.
• 🍘🥜 Puffasztott rizsszelet 100%-os mogyoróvajjal vagy más magvajjal, esetleg egy-két kocka étcsokoládéval.
• 🥕 Zöldséghasábok (répa, uborka, paprika) 🧆 hummusszal, 🥚 főtt tojással vagy 🧀 egy kis adag sajttal.
• 🥣 Natúr joghurt friss gyümölccsel vagy egy kevés olajos maggal.
• 🍓🧀 Túró friss gyümölcsökkel – magas fehérjetartalmú, laktató és finom választás.
• 🍰 Házi, egészséges cheesecake (pl. túróból vagy krémsajtból, hozzáadott cukor nélkül, zabos alappal) – tökéletes, ha egy desszertszerű, mégis tápláló nassolnivalóra vágysz.
🌿 Fontos, hogy ne "üres kalóriákat" vigyünk be, hanem hogy olyan ételeket válasszunk, amelyek vitaminokban, ásványi anyagokban, rostokban és fehérjében gazdagok, így valóban táplálják a szervezetünket. 💪
🍽️ Nem az a cél, hogy csak tele legyen a hasunk, hanem hogy minőségi tápanyagokkal lássuk el a testünket. És persze mindezt úgy, hogy az ételek finomak is legyenek! Az egészséges táplálkozás nem egyenlő a lemondással – rengeteg tápláló és élvezetes nassolnivaló közül választhatunk. 😋💚
💡 Tipp: Készítsd elő a napi kisétkezéseidet! Ha kéznél vannak az egészséges alternatívák, sokkal kisebb eséllyel nyúlsz édességhez vagy chipshez.
⚖️ Az adagokra is figyelj! Az egészséges ételekből is elég egy kisebb mennyiség.

14/07/2026

7. Tipp

A siker titka és az életünk egy fontos része az alvás / pihenés is.
Elő segíti a regenerálódást és növeli az energia szintünket.
Tekla pedig el mondja mire figyeljünk ! 🦏💪

12/07/2026

6.Tipp

A siker titka a mozgás is, a legegyszerűbb mozgás amit nap mint nap tehet az ember az a séta.

10/07/2026

5. tipp
🚶‍♀️🌿 Sétálj legalább 30 percet! 🌿🚶‍♂️
A mai kihívás egyszerű: szánj legalább 30 percet egy sétára! 💚 Nem kell gyors tempóban gyalogolnod - a lényeg, hogy mozogj egy kicsit, és kiszakadj a mindennapi rohanásból.
🌅🌙 A séta a nap bármely szakában remek választás! Reggel tökéletes napindítás, segít felébredni, felfrissülni és energikusan kezdeni a napot. 🍽️ Ebéd után egy könnyed séta támogatja az emésztést, segíthet elkerülni az ebéd utáni álmosságot ("kajakómát"), és felfrissít a délutáni teendők előtt. 🌙 Este pedig kiváló lehetőség a lelassulásra, a stressz levezetésére és a kikapcsolódásra egy hosszú nap után.
👣 Fontos: ez a 30 perc lehetőleg ne az egyébként is megtett napi lépéseid része legyen. Az ajánlások szerint érdemes napi 8 000-10 000 lépést megtenni, viszont nem mindegy, hogy mindezt a lakásban tapogjuk le, vagy valóban kimegyünk sétálni. A tudatosan beiktatott séta segít abban, hogy a mozgás valóban az egészségedet szolgálja, ne csak a napi teendők velejárója legyen.
A napi séta számos pozitív hatással jár:
❤️ támogatja a szív- és érrendszer egészségét,
💪 javítja az állóképességet,
🦴 erősíti az izmokat és a csontokat,
🧠 csökkentheti a stresszt, javítja a hangulatot és segít kitisztítani a gondolatokat,
😴 hozzájárulhat a pihentetőbb alváshoz.
🌳 Ha teheted, válassz parkot vagy természetközeli útvonalat! A friss levegő és a zöld környezet még inkább feltölt energiával.
⏰ Nem muszáj egyszerre letudni a 30 percet - akár 3×10 perc is összeadódhat a nap folyamán. A legfontosabb, hogy minden nap tudatosan szánj időt a mozgásra.
💚 Minden egyes lépés számít. Indulj el még ma, és tegyél egyet az egészségedért!

Want your business to be the top-listed Gym/sports Facility in Székelyudvarhely?

Click here to claim your Sponsored Listing.

Category

Address


Bethlenfalvi út 164
Székelyudvarhely
535600