30/08/2026
Tata Város Önkormányzata, a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt., a Tatai Studium Nonprofit Kft. és a Tatai Városgazda Nonprofit Kft. szervezésében, intézmények, civilek és vállalkozások támogatásával rendezték az idei Szent Ágoston-napi búcsút Agostyánban.
Az esemény programjának augusztus 29-én délután része volt a hagyományos felvonulás, amely a kultúrház udvarára vezetett. A helyszínen megnyitó beszédében Michl József polgármester köszönetet mondott a szervezőknek, támogatóknak és minden közreműködőnek. A városvezető méltatta azt a kezdeményezést, melynek nyomán mától minden nap toronyzene szól az agostyáni templomból a déli harangszót követően. A toronyzenéhez két mű, egy Szent Ágostonhoz kapcsolódó egyházi ének, valamint az „Oh, du lieber Augustin” című szerzemény dallamait játszották fel a helyi templom orgonáján.
A Szent Ágoston-napi búcsú színpadán Bányai Tihamér, a városrész önkormányzati képviselője megköszönte azt a szeretetet és nyitottságot, melyet az agostyániak részéről tapasztal, és a rendezvény egyik legnagyobb értékének nevezte a helyiek összefogását, az agostyáni közösség erejét.
A búcsún gyermek és zenés programok, tombola, sváb bál valamint a süteménysütő verseny eredményhirdetése is várta az érdeklődőket, az eseményen közreműködött a Die Eber Kapelle, a Dunaszentmiklósi és az Agostyáni Dalkör.
29/08/2026
Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2026-ban a Tata Város Díszpolgára címet adományozta Laborc György Péternek, aki az elismerést augusztus 20-án vette át.
Laborc György Péter helytörténeti értékeink kutatása, gyűjtése és hiteles bemutatása során végzett több évtizedes kitartó, elhivatott tevékenységének elismeréseként részesült a kitüntetésben.
Laborc György Péter magángyűjtő tevékenysége példa nélküli értéket teremtett nemcsak városunk, de az ország javára is. Kiemelkedő jelentőségű az a nagylelkű és folyamatos együttműködés, amelyet a Kuny Domokos Múzeummal ápol. Gyűjtéseiből az 1960-as évektől több, mint 5000 műtárgy került a tatai múzeum gondozásába, s ezek alapvetően gazdagították a Helytörténeti Gyűjtemény állományát, valamint hozzájárultak ahhoz, hogy Tata várostörténete méltó módon bemutathatóvá váljon. Neki köszönhetően olyan kulturális értékek váltak közkinccsé, amelyek megsemmisültek vagy örökre rejtve maradtak volna.
Saját kapcsolatait és gyűjtőtársi körét is mozgósítva vált megkerülhetetlen gyűjtői közvetítőjévé a múzeumnak. Amennyiben anyagi lehetőségei engedték, a múzeumi gyűjteményt ajándékozás útján bővít***e, az intézmény és tucatnyi magángyűjtő között közvetített, hogy az általa feltárt műtárgyak ne a magánkollekciókat, hanem a város számára jelentős helytörténeti anyagot gazdagítsák.
Az 1990-es évekre Magyarország egyik legjelentősebb második világháborús és az azelőtti időszakra jellemző magyar egyenruha- és kiegészítőgyűjteményével bírt. A 2011-ben alakult Magyar Királyi Szent István 3. Honvéd Gyalogezred Hagyományőrző Egyesület alapítója és első elnöke volt. Nélküle nem születhetett volna meg a „Szent Istvánnal álljuk mindig a vártát” című kötet, mely a tata-tóvárosi zászlóalj második világháborús történetét is bemutatja.
Az elismeréshez szívből gratulálunk!❤️💙
28/08/2026
A magyar huszárság történetéről és emlékezetéről tart előadást Timár Péter a Tatai Vár lovagtermében szeptember 8-án 17:00 órától.
Az előadáson bevezetőt tart Stegmayer Máté történész, és szó lesz többek között a huszár csapatnem továbbéléséről, bemutatják eszközeiket, fegyvereiket és ruházatukat a XIX. század közepétől a XX. századig.
28/08/2026
Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2026-ban a Tata Város Díszpolgára címet adományozta ifj. Dr. Rabár Ferencnek, aki az elismerést augusztus 20-án vette át.
Dr. Rabár Ferenc Tata történelmi múltjának, kiemelten a városegyesítés időszakának, valamint a helyi oktatástörténet kutatásának kapcsán végzett tudományos munkássága elismeréseképpen részesült a kitüntetésben.
Dr. Rabár Ferenc a felsőoktatásban végzett oktatói és kutatói munkáját követően az Eötvös József Gimnázium tanáraként, majd a Kuny Domokos Múzeum történészeként, jelenleg nyugdíjas történelemtanárként foglalkozik városunk újkori történetének kutatásával, megismertetésével. A Tata és Tóváros egyesítésének 80. évfordulójára szervezett ünnepségek és megemlékezések tudományos kutatójaként is szerepet vállalt. Kiemelkedő szakmai munkássága jelentősen hozzájárult oktatástörténetünk eddig kevéssé ismert fejezeteinek és intézményi működésének feltárásához. Kutatómunkájának köszönhetően megismerhettük Tata iskolahálózatának kialakulását, a nevelés és oktatástörténet 19-20. századi fejlődését. Az általa fellelt forrásokra támaszkodva rekonstruálta a helyi elemi és középfokú oktatás mindennapjait.
Nagy jelentőségűek a tatai piarista kollégium és a felekezeti elemi iskolák oktatási tevékenységét elemző kutatásai. Nemcsak feltárta és rendszerezte a történeti adatokat, hanem közérthető formában közvetít***e is azokat. Számos publikáció, helytörténeti előadás, tudományos konferencia és kiállítás révén szélesebb közönség számára is hozzáférhetővé t***e nevelési-oktatási örökségünket.
Szakmai igényessége, kitartása és a helyi értékek iránti elkötelezettsége példaértékű. Munkája nem egy lezárt életmű története, hiszen kutatásai folyamatosak, újabb eredményeivel és publikációival évről-évre jelentkezik. Dr. Rabár Ferenc tevékenysége jelentősen hozzájárul Tata kulturális örökségének megőrzéséhez, bemutatásához.
Az elismeréshez szívből gratulálunk!❤️💙
28/08/2026
A Vérteserdő Zrt. szeret***el várja az érdeklődőket 2026-os őszi szarvasbőgés-hallgató túráira.🫎🌳
Két helyszínen, a Vértesben a gánt-kőhányási Esterházy Fogadónál, a Gerecsében pedig az Agostyáni Arborétumban várják a túrákra előzetesen regisztráltakat.
A program során szakemberek vezetésével – kis szerencsével – testközelből lehet meghallgatni a gímszarvas bikák bőgését.
Jelentkezni a plakáton olvasható e-mail címen lehet a meghirdetett időpontokra.😀
27/08/2026
A Kuny Domokos Múzeum szeret***el várja az érdeklődőket a „Tízhúrú lanton” című kötet bemutatójára, szeptember 2-án 17:00 órától a tatai zsinagóga épületébe.
A rendezvényen közelebbről is megismerhetjük Dr. Goldberger Izidor egykori tatai főrabbi rendkívül gazdag tudományos és irodalmi munkásságát az 1912 és 1944 közötti időszakból.
A kötet szerkesztőjével, Szűcs Józseffel, dr. Simonik Péter helytörténész, egyetemi docens (Széchenyi István Egyetem) beszélget.
27/08/2026
Augusztus 29-én rendezik idén a hagyományos, Szent Ágoston-napi búcsút Agostyánban, az eseményen ünnepi felvonulással, zenés műsorokkal, sváb bállal, tombolával és gyermekprogramokkal várják a városrész lakóit:
27/08/2026
Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2026-ban Tata Város Mátyás Király Díját adományozta Osgyáni Zsuzsannának, aki az elismerést augusztus 20-án vette át.
Osgyáni Zsuzsanna testvérvárosi kapcsolataink kialakításában, elmélyítésében, Tata és a határon túli testvértelepüléseink közösségeinek összetartozásában, együttműködésében, valamint Tata kulturális életében betöltött több évtizedes aktív szerepvállalásának elismeréseként részesült a kitüntetésben.
Osgyáni Zsuzsanna 1993. és 2026. között volt az önkormányzat hivatalának köztisztviselője, akinek neve egybeforrt Tata nemzetközi kapcsolataival. Építőmérnöki diplomával érkezett az önkormányzathoz, de hamar megtalálta valódi hivatását: a közösségépítést. Nemzetközi kapcsolatokért felelős referensként nemcsak a testvérvárosi kötelékek kiépítésében vállalt meghatározó szerepet, hanem számos ünnepség, kulturális program és kiadvány létrehozásában is részt vett. Munkáját a személyes elkötelezettség és a precizitás jellemezte, melynek köszönhetően testvértelepülési kapcsolatainkat nem csupán hivatalos együttműködések, hanem valódi, mély emberi kapcsolatok és kulturális hidak jellemzik.
Osgyáni Zsuzsanna szerepvállalása a helytörténet, a történelmi emlékezet ápolásában is kiemelkedő volt, a „Tata 1956.” címet viselő közösségi oldal létrehozójaként küldetésének tekint***e a helyi történetek és emberi sorsok megőrzését, továbbadását.
Munkájának eredményességét jól mutatja, hogy városunk számos rangos nemzetközi elismerésben is részesült, ilyen volt például 1999-ben az Európai Diploma, 2000-ben a Becsület Zászló, 2004-ben a Becsület Plakett és 2013-ban az Európa-díj. Utóbbi azoknak a helyi és regionális önkormányzatoknak az elismerése, melyek kiemelkedően aktív szerepet vállalnak az európai egységet erősítő nemzetközi kapcsolatok terén. Osgyáni Zsuzsanna mindent megtett annak érdekében, hogy Tata elnyerje a tanács legmagasabb kitüntetését.
Az elismeréshez szívből gratulálunk!❤️💙
27/08/2026
Augusztus 30-án rendezik az idei Cseke-tó köszöntőt az Angolkertben, ebben az évben az esemény gyermekprogramokkal is kiegészül: