31/08/2026
Rest Your Soul 🪷 – pihenés testnek és léleknek
Sziasztok, Jázmin vagyok. 🤍
Ez lesz az az óra, amellyel elindulok a Devā Yoga Studio-ban, és nagy szeretettel várlak benneteket. ✨
A Rest Your Soul a restoratív és a yin jóga elemeit ötvöző, lassú és elmélyülő gyakorlás. Azoknak szól, akik szeretnének egy kicsit kiszakadni a hétköznapok tempójából, lelassulni, és valódi teret adni a pihenésnek.
A hosszan kitartott pózok és a különféle vezetett légzőgyakorlatok segítik a testi-lelki feszültségek oldását, miközben finoman támogatják az idegrendszer megnyugvását. A gyakorlás nyugodt, fokozatos ritmusban halad, így akkor is bátran érkezhetsz, ha most ismerkedsz a jógával, és akkor is, ha már régóta gyakorolsz.
Az órákon hangsúlyt kap:
✨a tudatos lelassulás és befelé figyelés
✨ a hosszan kitartott, megtámasztott testhelyzetek
✨ a vezetett légzőgyakorlatok
✨ a testi érzetek finom megfigyelése
✨ a mély relaxáció és regeneráció
Az alkalmak végén egy hosszabb, vezetett jóga nidrával zárunk, amely segít még mélyebbre érkezni a pihenés állapotába, és egy időre elengedni mindazt, amit egész nap magaddal viszel.
🎓 Diákokat is szeretettel várok suli után!
Ha jól jönne egy kis csend a tanulás, a folyamatos koncentráció és a pörgős hétköznapok után, ez az óra neked is szól. Élj a diák kedvezménnyel, és adj magadnak egy délutánt, amikor nem kell teljesítened, csak megérkezned. 🤍
🪷 Rest Your Soul – Jázminnal
Hétfő 17:00
Csütörtök 16:30
Nem kell „jól” jógáznod, nem kell hajlékonynak lenned, és nem kell semmit teljesítened.
Csak érkezz meg úgy, ahogy vagy. A többit együtt elengedjük. 🧘🏻♀️
30/08/2026
🍂ÓRAREND • AUGUSZTUS 31. – SZEPTEMBER 6. 🍂
✨ Új hónap, új lendület – megérkezett a szeptember a Devāba is!
A nyári szabadtéri programoktól lassan visszatérünk a stúdió megszokott ritmusához, és ezzel együtt kezdetét veszi nálunk is az új szezon. 🍁
A Devā Yoga Studio ezen a héten is sokszínű órarenddel vár.
Válaszd azt, amire most a testednek és az idegrendszerednek a leginkább szüksége van. 🤎
🪷 A HÉT KIEMELT ÚJDONSÁGA: REST YOUR SOUL – JÁZMINNAL
Csütörtökön 16:30-kor egy teljesen új óratípus érkezik a Devā órarendjébe, és ezzel együtt Jázmin is megkezdi saját óráit a stúdióban. 💗
A Rest Your Soul egy lassabb, pihentetőbb, befelé figyelő gyakorlás, ahol nem a teljesítményen van a hangsúly. Egy óra, ahol lelassulhatsz, kiengedheted a nap feszültségét, és adhatsz magadnak egy kis időt arra, hogy egyszerűen csak jelen legyél. 🪷
✨ Tökéletes választás suli vagy munka után, kezdőként is bátran érkezhetsz.
📅 Csütörtök • 16:30
🪷 Rest Your Soul
🧘🏻♀️ Jázminnal
És ez még csak a szeptember kezdete, az új szezonban új órákkal, új időpontokkal és friss programokkal is készülünk nektek. ✨
📅 Nézd át a heti órarendet, válaszd ki a neked való gyakorlást, és foglald le a helyed időben!
📍 Devā Yoga Studio | Szeged, Kölcsey utca 13.
🌐 Online bejelentkezés:
Devá Yoga weboldal → Időpontfoglalás
☝🏼 Az órákon való részvétel előzetes online bejelentkezéshez kötött.
☝🏼 Az órarend tájékoztató jellegű.
☝🏼 Az esetleges változásokat mindig a foglalási rendszerben jelezzük.
🍂 Indítsuk együtt a szeptembert a matracon, új hónap, új ritmus, új lehetőségek.
Devā Team 🤎
29/08/2026
☀️ Egy szombat reggel, amiért megéri korábban kelni. 💛
Múlt héten újra megtelt a Lapos jógamatracokkal, mozgással, zenével és veletek. 🧘🏼♀️✨
Mezítláb a homokban. 🏖️
A Tisza mellett. 🌊
Reggeli napsütésben. ☀️
Együtt mozdulva, együtt lélegezve. 🌿
A háttérben pedig a handpan különleges hangjaival. 🎶
Van valami egészen más abban, amikor kilépünk a stúdió falai közül, leterítjük a matracokat a homokba, és egyszer csak a Tisza-part lesz a jógatermünk. 💛
A Lapos jóga nekünk már rég nem csak egy szabadtéri jógaóra.
☀️ Nyári reggelek.
🌊 Tisza-part.
🧘🏼♀️ Mozgás.
🎶 Handpan.
💛 Közösség.
✨ És az a bizonyos Devā-hangulat.
Lapozzatok bele a múlt szombat reggelünkbe. 👉🏼☀️
Mert vannak pillanatok, amiket nem kell túlgondolni.
Csak megélni. 💛
28/08/2026
🎒 SULI INDUL. JÓGA INDUL. 🧘🏼♀️🤍
Újra korán kelés, órák, tanulás, dolgozatok, különórák, határidők… és közben jó lenne egy kis idő, amikor nem kell teljesíteni.
Mostantól a Devāban DIÁK BÉRLETTEL is jógázhatsz. ✨
Mert a jóga nem csak mozgás.
A rendszeres gyakorlás segíthet abban, hogy:
🧠 könnyebben lecsendesítsd a folyamatosan pörgő gondolatokat
🎯 támogasd a figyelmedet és a koncentrációdat
🌿 könnyebben kezeld az iskolával járó stresszt és feszültséget
🫶 megtanulj tudatosabban kapcsolódni a testedhez és a légzésedhez
😌 legyen a hetedben egy kis idő, ami tényleg csak rólad szól
És hogy suli után könnyebb legyen beilleszteni a napodba, két órát különösen ajánlunk a diákoknak:
🌙 Hétfő 17:00 – Rest Your Soul
🌙 Csütörtök 16:30 – Rest Your Soul
Mindkettő iskola utáni időpont, ahol megérkezhetsz, leteheted a napot, átmozgathatod magad, és egy kicsit kiszakadhatsz a tanulás–telefon–rohanás körforgásából.
Persze a diákbérlettel nem csak ezeket az órákat választhatod, szeretettel várunk a számodra megfelelő többi csoportos óránkon is. 🤍
A jóga mindenkié. Mostantól még elérhetőbb a diákok számára is. 🎓🪷
👉 A diák alkalom és az 5 alkalmas diákbérlet részleteit és árait megtalálod a honlapunkon.
Érvényes diákigazolvánnyal, általános iskolásoknak, középiskolásoknak és felsőoktatásban tanulóknak is.
28/08/2026
🎒 SULI INDUL. JÓGA INDUL. 🧘🏼♀️🤍
Újra korán kelés, órák, tanulás, dolgozatok, különórák, határidők… és közben jó lenne egy kis idő, amikor nem kell teljesíteni.
Mostantól a Devāban DIÁK BÉRLETTEL is jógázhatsz. ✨
Mert a jóga nem csak mozgás.
A rendszeres gyakorlás segíthet abban, hogy:
🧠 könnyebben lecsendesítsd a folyamatosan pörgő gondolatokat
🎯 támogasd a figyelmedet és a koncentrációdat
🌿 könnyebben kezeld az iskolával járó stresszt és feszültséget
🫶 megtanulj tudatosabban kapcsolódni a testedhez és a légzésedhez
😌 legyen a hetedben egy kis idő, ami tényleg csak rólad szól
És hogy suli után könnyebb legyen beilleszteni a napodba, két órát különösen ajánlunk a diákoknak:
🌙 Hétfő 17:00 – Rest Your Soul
🌙 Csütörtök 16:30 – Rest Your Soul
Mindkettő iskola utáni időpont, ahol megérkezhetsz, leteheted a napot, átmozgathatod magad, és egy kicsit kiszakadhatsz a tanulás–telefon–rohanás körforgásából.
Persze a diákbérlettel nem csak ezeket az órákat választhatod, szeretettel várunk a számodra megfelelő többi csoportos óránkon is. 🤍
A jóga mindenkié. Mostantól még elérhetőbb a diákok számára is. 🎓🪷
👉 A diák alkalom és az 5 alkalmas diákbérlet részleteit és árait megtalálod a honlapunkon.
Érvényes diákigazolvánnyal, általános iskolásoknak, középiskolásoknak és felsőoktatásban tanulóknak is.
27/08/2026
✨ ISMERD MEG OKTATÓINKAT KÖZELEBBRŐL! ✨
Jázmin – hatha jógaoktató 🧘🏼♀️
Ezt a bemutatást talán egy kicsit régebb óta vártam, mint a többit… 🤍
Jázmin a lányom, és számomra egészen különleges érzés leírni, hogy mostantól a Devā Yoga oktatójaként is itt van velünk.
Nagyon régóta vártam arra a pillanatra, hogy ő is elinduljon azon az úton, amely nekem olyan sokat adott az életem során. Még különlegesebbé teszi számomra, hogy ez az ő saját, tudatos döntése volt: régóta készült arra, hogy egyszer ő is jógaoktatóként álljon a matracra, tanuljon, fejlődjön, majd továbbadja mindazt, amit a jóga számára jelent.
Most pedig elérkezett ez a pillanat.
Anya és lánya, immár mindketten oktatóként a Devāban. 🥹🤍
Fogadjátok Jázmint nagyon sok szeretettel!
🌸 Jázmin bemutatkozása:
“Sziasztok, Jázmin vagyok.
A jógával már egészen gyerekkoromban találkoztam, hiszen anyukám által már akkor betekintést nyerhettem a jóga világába, és vele együtt különböző jógás rendezvényeken is részt vettem.
Később a jóga egyre inkább a mindennapjaim részévé vált, és elkezdtem heti rendszerességgel gyakorolni. Azóta a gyakorlás rengeteg pozitív élménnyel gazdagított: kiegyensúlyozottabbá, tudatosabbá és fizikailag is fittebbé tett.
A jógaoktató-képzésre azért jelentkeztem, mert szerettem volna még mélyebben megismerkedni ezzel a világgal, és részese lenni annak a közösségnek, amit a stúdió képvisel.
Hozzám legközelebb a lassabb, statikusabb, pihentetőbb irányzatok állnak, különösen a resztoratív és yin jellegű gyakorlások. Az óráimon ezt a nyugodt, befelé figyelő szemléletet szeretném átadni, ahol egy kicsit megállhatunk a hétköznapok rohanásában, és valóban időt adhatunk magunknak.
A célom, hogy minden hozzám érkező egy kis feltöltődéssel, könnyedséggel és minőségi pihenéssel távozzon, függetlenül attól, hogy milyen tapasztalattal érkezik.
Szeretettel várlak az óráimon, ahol együtt kapcsolódhatunk a mozgáshoz, a légzéshez és legfőképpen önmagunkhoz. 🤍🧘🏻♀️”
25/08/2026
🍂 Hamarosan indul az új szezon a Devāban! 🍁
Közeledik a szeptember, mi pedig, ahogyan azt már megszokhattátok tőlünk, az új évszakkal együtt egy kicsit mindig megújulunk. 🤎
A nyári feltöltődés után jólesik visszatérni a rendszerességhez, újra kapcsolódni önmagunkhoz, a gyakorlásunkhoz és egymáshoz.
Szeptembertől:
🍁 megújult órarenddel
🍁 új oktatóval
🍁 visszatérő és új jógaórákkal
🍁 valamint sok-sok különleges eseménnyel várunk benneteket.
A következő napokban folyamatosan érkezünk minden részlettel, ezért érdemes figyelni és követni az oldalunkat! 👀
Mi már nagyon készülünk az új szezonra, és alig várjuk, hogy ismét együtt töltsük meg élettel a Devā terét. 🤎
A jóga sokszínű. A jóga mindenkié.
24/08/2026
🌅 NYÁRZÁRÓ LAPOS YOGA ON THE BEACH 🧘🏼♀️
Van valami egészen különleges abban, amikor a város még csendes, a Tisza lassan ébredezik, és az első napsugarak között együtt mozdulunk. 💛
Augusztus 29-én utoljára találkozunk ezen a nyáron a Laposon, hogy egy feltöltő, napindító jógaórával és közös élménnyel búcsúztassuk el a nyarat. ☀️🌴
✨ Amire számíthatsz:
75 perces szabadtéri jóga Ágival a Tisza-parton
🎵 Élő handpan zene
🌿 doTERRA illóolajok, amelyek finoman támogatják a ráhangolódást és a gyakorlást
🥤 Az óra végén ajándék frissítő limonádé
📅 Időpont: 2026. augusztus 29. (szombat)
🕘 Kezdés: 9:00
📍 Helyszín: Lapos, Szeged – Tisza-part
💛 Részvételi díj: 4.800 Ft/fő
A foglalás során megtalálod az utaláshoz szükséges adatokat is.
🌐 Online bejelentkezés:
👉🏼 Devā Yoga weboldal → Időpontfoglalás
Zárjuk együtt a nyarat a Tisza-parton, mozgással, zenével és a nap első fényeivel! 🌅💛
Várunk szeretettel a nyár utolsó Lapos jógaóráján! 🌴
23/08/2026
☀️ ÓRAREND • AUGUSZTUS 24–30. ☀️
✨ Elérkeztünk a nyár utolsó hetéhez.
Még velünk vannak a hosszú, napfényes napok és a nyári pezsgés, közben pedig lassan megérkezik az a különleges időszak, amikor egy kicsit visszatérünk a megszokott ritmusunkhoz. 🪷
A Devā Yoga Studio ezen a héten is sokszínű órákkal vár: választhatsz lágyabb, befelé figyelő gyakorlást, mobilizálást, feltöltő flow-t vagy dinamikusabb órát, azt, amire éppen most szükséged van. 💛
☀️ Szombaton pedig együtt búcsúztatjuk a nyarat a LAPOSON!
Augusztus 29-én 09:00-tól Ágival várunk benneteket az idei utolsó LAPOS JÓGÁRA, egy igazi nyárzáró szabadtéri gyakorlásra. 🌿🧘♀️
Mozgás, friss levegő, a Tisza-part hangulata, zárjuk együtt a nyári szabadtéri jógaóráinkat, és indítsuk közösen a hétvégét! ☀️
❄️ És ha a nyár még megmutatja az erejét: a stúdió klimatizált, kellemes hőmérsékletű terében a legmelegebb napokon is komfortosan gyakorolhatsz.
📅 Nézd át a heti órarendet, válaszd ki a neked való gyakorlást, és foglald le a helyed időben!
📍 Devā Yoga Studio | Szeged, Kölcsey utca 13.
🌐 Online bejelentkezés:
devayoga.hu → Időpontfoglalás
☝🏼 Az órákon való részvétel előzetes online bejelentkezéshez kötött.
☝🏼 Az órarend tájékoztató jellegű.
☝🏼 Az esetleges változásokat mindig a foglalási rendszerben jelezzük.
☀️ Búcsúztassuk együtt a nyarat a matracon, mozgással, jelenléttel és közös pillanatokkal. 🪷
Devā Team 💛
17/08/2026
🌅 Lapos Yoga on the Beach 🧘🏼♀️
Van valami egészen különleges abban, amikor a város még csendes, a Tisza lassan ébredezik, és az első napsugarak között együtt mozdulunk.
Augusztus 22-én újra találkozunk a Laposon egy feltöltő, napindító jógaórára, ahol a természet, a mozgás és a közös élmény találkozik.
✨ Amire számíthatsz:
🧘🏼♀️ 75 perces szabadtéri jóga a Tisza-parton
🎵 Élő handpan zene a gyakorlás alatt
🌿 doTERRA illóolajok, amelyek finoman támogatják a ráhangolódást és a gyakorlást
🥤 Az óra végén ajándék frissítő limonádé
📅 Időpont: 2026. augusztus 22. (szombat)
🕘 Kezdés: 9:00
📍 Helyszín: Lapos, Szeged – Tisza-part
Részvételi díj
💛 4.800 Ft / fő
A foglalás során megtalálod az utaláshoz szükséges adatokat is.
🌐 Online bejelentkezés:
👉🏼 Devá Yoga weboldal → Időpontfoglalás
Engedd, hogy a nap első fényei ne csak a várost, hanem Téged is feltöltsenek. 🌅💛
Várunk szeretettel a Laposon! 🌴