Hőség, kitartás és hatalmas fejlődés: Ötödször is sikeres volt a Nyári Asztalitenisz Tábor:🏓🏓🏓
A táborozók dolgát nem könnyítette meg az időjárás: a nyári kánikula miatt a tornateremben a hőmérséklet nemegyszer a 40 fokot súrolta.🌞 Ennek ellenére a gyerekek elképesztő akaraterőről, fegyelemről és kitartásról tettek tanúbizonyságot. Bár az edzők a nagy hőségre való tekintettel fokozottan ügyeltek a frissítésre,🥤 a pihenőidők beiktatására, a fiatal sportolók fáradhatatlanul, panasz nélkül hajtották végre a legnehezebb edzésfeladatokat is.
Taktika, ügyesség és játékos pontvadászat:
A szakmai program rendkívül sokszínűen alakult. A technikai és taktikai elemek csiszolása mellett a szervezők kiemelt hangsúlyt fektettek a játékosok motivációjára is. A táborozókat három egyenlő erejű csapatra osztották, akik az egész héten át tartó, izgalmas pontszerző bajnokságban mérhették össze tudásukat és kreativitásukat.
Látványos fejlődés és összetartó közösség:
A hét végére a kemény munka meghozta a gyümölcsét. Az intenzív edzés, és a többi feladat gyakorlásának köszönhetően precízebbé váltak az ütéseik, és magabiztosabbá vált a meccsjátékuk. Ennél is fontosabb azonban a közösségi élmény, amit a tábor nyújtott. A gyerekek egymásért küzdöttek, bíztatták a csapattársaikat, és emelt fővel kezelték mind a győzelmet, mind a vereséget.🫶
A tábor ünnepélyes eredményhirdetésével zárult, ahol minden fiatal megérdemelt elismerésben részesült a tanúsított példás hozzáállásáért.😊
A szervezők és az edzői stáb nevében ezúton is gratulálunk a táborozóknak a fantasztikus teljesítményhez, a Szent Imre Katolikus Általános Iskolának és a Horgásztanya Vendéglőnek pedig köszönjük a kiváló infrastruktúrát, a tartalmas ebédeket, a Megyesi Cukrászdának a sok-sok gombóc fagyit valamint a rugalmas együttműködést, amely évről évre biztosítja a rendezvény sikerét.
Kövessetek minket, szeptemberben jövünk az edzésekre vonatkozó híreinkkel!!!🥰😍🏓
RATE-Ráckevei Asztalitenisz Egyesület
Kedd 17.00- 21.00 Ady Endre gimnázium
Péntek 17.30-19.00 Szent Imre Kat. Iskola Sportolj a R.A.T.E.-ben! Szigetszentmárton Ráckevei út 1.
Várunk edzéseinken mindenkit, korosztályra való tekintet nélkül! szám alatt korlátlanul lehet játszani. Várunk minden pingpong szeretőt!
05/08/2026
🏓Kánikula a pályán: Hősiesen állják a sarat a gyerekeket a nyári táborban.🙏🫶
A tikkasztó hőség sem tudta megtörni a nyári asztalitenisz táborosok lendületét. A gyerekek elképesztő kitartással és fegyelemmel csinálják végig a napi edzéseket: a sorozatos ivószünetek mellett délelőtt és délután is lelkesen végzik az erőnléti és technikai gyakorlatokat amit igyekszünk játékokkal színesíteni. A fiatal sportolók elszántsága és energiája minden képzeletet felülmúl! ❤️
Büszkék vagyunk rátok srácok!!!🥰
😁 Készen állok? Mert mi már alig várjuk a holnap reggelt! 🏓
Izzani fognak a ütők (és mi is)! 🏓
Szeretettel várunk minden ifjú játékosunkat a pingpong táborban. A 40 fokos hőség nem akadály, minket ez nem állít meg!!! A poénok (és a szervák) záporozni fognak egész héten!🏓
A kulacsot, a jókedvet és a legjobb formátokat ne hagyjátok otthon!
Szuper hét áll előttünk, HAJRÁ RATE! 🥰🏓🏓🏓😍
SIKERES SZEZONT ZÁRTUNK!🏓🥁
Fantasztikus eredmények a 2025/26-os Pest Vármegyei Asztalitenisz Bajnokságon!🎉
A tavalyi "C" kategóriás bajnoki címünk után idén a RATE I. és RATE II. csapata már a "B" kategóriában állt asztalhoz. Tudtuk, hogy ez hatalmas kihívás, rengeteg izgalmas és küzdelmes mérkőzés vár ránk. A munka mellett végzett egész éves felkészülés azonban meghozta a gyümölcsét: a meccsjátékban szerzett rutin és a folyamatos fejlődés kézzelfoghatóvá vált.😊
Bár a célunk eredetileg a biztos bennmaradás volt, a csapatok alaposan túlszárnyalták a várakozásokat:
•🏓 RATE I. (B kategória): A rendkívül erős mezőnyben a 6. helyen végzett!
•🏓RATE II: (B kategória): Éppen csak lecsúszott a dobogó legfelső fokáról, így 2. helyezést zsebelhették be!
•🏓RATE III. (C kategória): Ebben a csapatban főként kezdő játékosaink és a gyerekek kaptak lehetőséget. Az idősebb, és tapasztaltabb versenyzőink technikai és lelki támogatásával, hatalmas hajrával a 5. helyet szerezték meg!👏👏👏
Minden versenyzőnek szívből gratulálunk a kitartáshoz és a remek eredményekhez, a jövő évi bajnoksághoz pedig sok sikert kívánunk! Csak így tovább, RATE! 🥰
☀️NYÁRI PINGPONG ÉS TÁBOR – VÁRUNK TITEKET!☀️
A bajnokságnak vége, de a játéknak nincs megállás! A nyári szünetben is szeretettel várunk mindenkit, aki kedvet érez egy kis pingponghoz:
• ‼️‼️Nyári edzések: Az iskolai szünet alatt minden kedden és pénteken 17:30-tól várjuk a gyerekeket és felnőtteket egyaránt a Katolikus Iskolába egy jó játékra!‼️‼️
• 🏓🏓Napközis Pingpong Tábor: Augusztus 3. és 7. között napközis tábort szervezünk (szintén a Katolikus Iskolában) a pingpongozni szerető gyerekeknek!🏓🏓
Gyertek el, mozogjunk együtt a nyáron is! 💪
07/05/2026
🏓🏓🏓Figyelem, figyelem! 🏓🏓🏓
A nyár legszuperebb tábora!😁
Az első 26 jelentkezést tudjuk fogadni! Ne maradj le!!!🥰
30/04/2026
ASZTALITENISZ RANGADÓ 🏓🏓🏓
Nincs még programod május 1-jére? Akkor most szólunk: fergeteges hangulat és hatalmas csaták várhatók a pingpongasztalok mellett!💪
• 📅 Időpont: Május 1., 18:00 óra
• 📍 Helyszín: Szent Imre Katolikus Általános Iskola tornaterme
Gyere el, és szurkoljunk együtt! Mutassuk meg, milyen az igazi hazai pálya! 😁👏🫶
🏓🏓ADÓ 1%🏓🏓
24/04/2026
Ütős hétvége: Ilyen volt az V. Sziget Kupa!😁
Vannak hétvégék, amikor megáll az idő, és csak a fehér labda pattogása számít. Idén ötödik alkalommal telt meg élettel a Szent Imre Katolikus Általános Iskola tornaterme az asztalitenisz sportág szerelmeseivel. 🏓🏓🏓
Maraton a pingpongasztalok mellett
Nem túlzás: reggeltől estig izzott a levegő az asztaloknál. A legkisebbektől a profikig mindenki megmutatta, mit tud.
• Szombat délelőtt: 24 felnőtt amatőr induló és 58 gyerek nyitotta meg a versenyt. Bár sokaknak ez volt az első komolyabb megmérettetése, a küzdeni akarásból mindenki jelesre vizsgázott.
• Szombat délután: A Megye B/C kategóriás játékosok (31 nevező) vették át a terepet, ahol már jóval magasabb tempójú és technikásabb játékosokat láthattunk.
• Vasárnap délelőtt: párosban az erő! 27 páros bizonyította be, hogy az asztalitenisz csapatsport is lehet! Itt nemcsak az egyéni tudás fontos, hanem az összmunkán és a taktikán is nagy a hangsúly!
• Vasárnap délután: A hétvégét 48 NBII, NB III- as valamint Megye ’A’ kategóriás versenyző koronázta meg. Villámgyors labdamenetek, látványos poénok és igazi „vérre menő” döntő zárta a kupát.
Több mint egy verseny
Összességében, nagyon sikeres és színvonalas volt a rendezvény, még mindig a hatása alatt állunk! A szervezők számára a legnagyobb öröm a versenyzőktől érkezett pozitív visszajelzések, mely alapján nemcsak a profi lebonyolítást, hanem a közvetlen, baráti légkört is értékelték a résztvevők. Nagyon lelkesítő volt látni, hogy az összes kategóriában indultak Ráckeveiek és RATE tagok! A meccsek utáni beszélgetések és találkozások éppolyan fontosak voltak, mint a mérkőzések.
Energiapótlás mesterfokon:
A jó teljesítményhez energia is kell, amiről idén is gondoskodtunk. A Sutyi és Sasi Étterem gőzölgő babgulyása idén is osztatlan sikert aratott a játékosok körében – a bőséges és finom ebéd sokat hozzátett a nap sikeréhez.
Köszönetnyilvánítás
Egy ilyen volumenű rendezvényhez igazi csapatmunka kell. Hálás szívvel köszönjük támogatóinknak, hogy mellénk álltak és az V. Sziget Kupa ilyen színvonalon valósulhatott meg. Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Ady Endre Gimnázium, Csöme Kft, Charvát Kft, Mineral Logistics Kft, Algép-Bau Kft, Korax Solar Kft, Major Kft, B Event Group.
Köszönjük minden versenyzőnek a sportszerű küzdelmet, a nézőknek a szurkolást, a RATE tagjainak a szervezést! Jövőre ugyanitt találkozunk az asztaloknál!
Az eseményről készült fotókat az alábbi linken nézhetitek meg:
https://photos.app.goo.gl/kxt5wreVCWSEufBt8
https://photos.app.goo.gl/8Q2Y4CBSuTuLqzeV9
🏓🏓ADÓ 1% 🏓🏓
Építsük együtt a jövő sportcsarnokát Ráckevén! 💪🫶
Hiszünk a mozgás örömében, a közösség erejében és a tehetségek gondozásában. Egyesületünk nap mint nap azért dolgozik, hogy a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki megtalálja nálunk az aktív kikapcsolódás lehetőségét – legyen szó a Sziget Kupáról , diákolimpiákról vagy a nyári táborainkról vagy a mindennapi mozgásról.😊
Idén egy minden eddiginél nagyobb álmot szeretnénk megvalósítani: Célunk, hogy Ráckevének saját sport- és közösségi terme legyen! Ehhez a hatalmas lépéshez azonban rád is szükségünk van.🥰🙏
Kérjük, hogy támogasd törekvéseinket adód 1%- ával, és legyél te is részese a helyi sportélet fejlődésének!
Adószámunk: 19251895-1-13
Köszönjük, hogy velünk építed a jövőt!
09/04/2026
Már csak EGY HETED maradt, hogy leadd a jelentkezést az V. Sziget Kupa versenyre! 😄Ne maradj le a Csepel-sziget egyik legnagyobb asztalitenisz élményéről!🏓🏓🏓
Szeretettel várjuk a legkisebb tehetségeket, a lelkes amatőröket és a profi játékosokat is. 🥰
Legyél TE az idei Sziget Kupa bajnoka! 💪🏆🥇🥈🥉Nevezz még ma!
NEVEZÉS: [email protected]
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Helyszín
Kategória
a vállalkozás elérése
Weboldal
Cím
Ráckeve