27/08/2026
KÉT KERÉK, KÉT PROGRAM – KÉT NAGY BRINGÁS NAP! 🚴♀️
Szeretnénk, ha minél több gyerek és felnőtt ülne kerékpárra – legyen szó az első bringás élményekről, vagy éppen egy igazi MTB-versenyről. 😊
Ezért két programmal is készülünk:
🧒🚲 BRINGASTART – tehetségkutató a legkisebbeknek
Nem kell versenyzőnek lenni, sőt! A Bringastart éppen arról szól, hogy játékos formában találkozzanak a gyerekek a kerékpározással, kipróbálják magukat, ügyeskedjenek – és közben talán kiderüljön, hogy valakiben ott lapul egy kis bringás tehetség. 😉
Szülők, nagyszülők: hozzátok el a gyerekeket! Lehet, hogy ez lesz az a nap, amikor igazán beleszeretnek a kerékpározásba. ❤️🚲
🌲🚵 MTB – ha pedig már szereted a terepet…
Itt már jöhet a tempó, a technika és egy kis versenyszellem! 💪
Ha montizol, szereted az erdei ösvényeket, vagy egyszerűen kíváncsi vagy arra, milyen egy valódi MTB-verseny hangulata, itt a helyed a rajtnál!
És természetesen várjuk azokat is, akik már rendszeresen versenyeznek – legyen minél nagyobb és erősebb a mezőny! 🔥
👉 Nevezés mindkét programra:
https://www.roadkse.hu/index.php?page=nevezes
📣 Segítsetek nekünk abban, hogy minél több emberhez eljusson a két program híre!
Oszd meg, szólj a bringás ismerősöknek, a Bringastartot pedig küldd tovább olyan családoknak, ahol van bringázni szerető gyerek!
🚲 Valahol el kell kezdeni.
🏁 És ki tudja, hová vezet majd az első rajt… 😉
www.roadkse.hu
24/08/2026
🏃♂️FUSSUNK EGY JÓ ÜGYÉRT! 🏃♂️❤️
Szeptember 19-én egy olyan futóesemény lesz Mosonmagyaróváron, ahol most nem az időeredmény, nem a tempó és nem a helyezés lesz a legfontosabb.
Hanem az, hogy minél többen legyünk.
Az Ad Flexum Caritas Alapítvány és a United Arms Airsoft Team Mosonmagyaróvár Jótékonysági Civil Futást szervez a Mosonmagyaróvári Hospice Ház javára, amelynek szakmai lebonyolításában én is részt veszek.
👉 Futhatsz.
👉 Sétálhatsz.
👉 Választhatsz a számodra megfelelő távok közül.
👉 Lehetsz rendszeres futó vagy akár olyan is, aki most húz először futócipőt.
Itt tényleg minden megtett méter számít. ❤️
📅 2026. szeptember 19.
⏰ 9:00–12:00
📍 Mosonmagyaróvár, Báger-tó futópálya
💙 Nevezési díj: 1.000 Ft/fő, amellyel a Hospice Ház működését támogatod.
Én azt szeretném, ha ezen a délelőttön megtöltenénk a Báger-tó környékét futókkal, családokkal, baráti társaságokkal és sétálókkal.
Ha sportolsz, gyere.
Ha nem sportolsz, akkor is gyere.
Ha pedig van egy futócsapatod, munkahelyi közösséged vagy baráti társaságod, hozd őket is!
🔗 Előzetes regisztráció szeptember 10-ig:
https://forms.gle/JLk1BsMNwT4n56G38
A helyszínen is lehet regisztrálni 8:00–9:00 között.
Találkozzunk szeptember 19-én a Báger-tónál – és mutassuk meg, milyen sokan tudunk megmozdulni egy jó ügyért! 💙
A megosztás is segítség – juttassuk el minél több emberhez!
12/08/2026
Bükk maraton 5 éve - akkoriban még esett eső - dehát mit tudnak erről a mai fiatalok!
10/08/2026
Idén sikerült megnyernem a Magyar MTB Kupasorozatot a korosztályomban.
Két év kihagyás után tértem vissza a versenyzéshez. Büszke vagyok az eredményre, de én most inkább másokról szeretnék írni.
Azokról a sportolókról, akik hajnalban kelnek, hogy még munka előtt edzhessenek. Akik 8–10 óra munka után is felveszik a futócipőt vagy előveszik a kerékpárt. Akik stresszes hétköznapok mellett próbálnak egészségesebbek, erősebbek és gyorsabbak lenni.
Az én feladatom ilyenkor nem az, hogy minél több edzést adjak nekik, hanem az, hogy abból a kevés időből hozzuk ki a lehető legtöbbet.
Éppen ezért a saját felkészülésem során is ezt az utat választottam. Valószínűleg a mezőny egyik legkevesebb montis kilométerével álltam rajthoz. Helyette olyan személyre szabott módszereket alkalmaztam, amelyeket az elmúlt években a sportolóimmal együtt folyamatosan fejlesztettünk és finomítottunk.
Ez a kupagyőzelem számomra nem azt bizonyítja, hogy létezik egy csodamódszer.
Hanem azt, hogy a megfelelő embernek, a megfelelő időben, a megfelelő edzés sokkal többet ér, mint a vakon gyűjtött kilométerek.
Ezért hiszek ennyire a személyre szabott edzésben. Mert nemcsak tanítom – nap mint nap én is ezt élem.
06/08/2026
🏃♀️🏃♂️ Mozgás egy jó ügyért! 💙
A családi napi rendezvény keretében kerül megrendezésre a Jótékonysági Civil Futás, amelynek bevételével a mosonmagyaróvári Hospice Ház működését támogatják a szervezők.
📅 Időpont: 2026. szeptember 19.
🕘 09:00–12:00
📍 Mosonmagyaróvár, Báger-tó futópálya
A választott táv teljesíthető futva vagy akár sétálva is, így bárki csatlakozhat – kortól és edzettségi szinttől függetlenül.
💙 Nevezési díj: 1.000 Ft/fő
Az összeget a helyszínen kihelyezett adományládába lehet elhelyezni.
📝 Előzetes regisztráció:
https://forms.gle/JLk1BsMNwT4n56G38
Helyszíni regisztrációra is lesz lehetőség 08:00–09:00 között.
Köszönjük, hogy résztvételeddel te is hozzájárulsz a Hospice ház működéséhez!
Megosztásokat köszönjük szépen
30/07/2026
A Duna alacsony vízállása miatt újabb történelmi lelet került elő… 😄