ilyesveraiv

Megvan az érzés, amikor a beszállítód már harmadszor kérdezi ugyanazt? Vagy amikor a kollégád megint félreért valamit? Vagy éppen sokadszorra jön feléd ugyanazzal a flegma hangnemmel?

Te megbírod állni, hogy ne tükrözd vissza neki, ami benned van? Hát egy ponton én már nem 🫯
Nemrég belekerültem egy olyen helyzetbe, ahol egy ideje gyűlt a feszültség, aztán egy ponton elfogyott a türelem. És lett belőle konfliktus. Amit mindenki másképp rendez ✌️

És közben eszembe jutott valami, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni: nem csak az számít, mi történik velünk. Az is, milyen állapotban ér minket.

Ha egész nap magas fordulatszámon működsz, egy idő után sokkal kisebb inger is elég ahhoz, hogy kibillenj.

Utólag persze lehet elemezni, kinek volt igaza. Nálunk például végül az is kiderült, hogy a másik félben valami egészen régi történetet érintettem meg (valakire emlékeztettem a múltjából).

De attól az én reakcióm még az enyém.

És pont ezért fontosak azok a rövid leállási pontok a napban, amikor észreveszed: hol tart most a tested, mennyi feszültség van már benned, és mennyi fér még bele.

Hétfő este erről tartok egy ingyenes online alkalmat. Egy óra, végig csinálod velem, és a végén lesz négy számod, amiből reggelente egy perc alatt eldöntöd, mennyi fér bele aznap.

→ A jelentkezés regisztrációhoz kötött, kommentbe teszem a linket.

Azt látom, hogy sokan a légzésterápiás folyamatnak inkább a lelki oldalát veszik észre. Pedig közben a testben nagyon konkrét élettani folyamatok is zajlanak, amelyek mellett szerintem nem érdemes csak úgy elmenni.

Ilyen például az, hogy megváltozik a tested kémiája.

Intenzívebb, folyamatos légzésnél több szén-dioxidot lélegzünk ki. A CO₂-szint csökkenésével átmenetileg emelkedik a vér pH-ja, és változik többek között az ionizált kalcium hozzáférhetősége is. Ez állhat olyan jól ismert breathwork-érzetek mögött, mint a bizsergés, zsibbadás, szédülés vagy a kéz és az ujjak feszülése.

A CO₂ változásaira az agyi erek is reagálnak: tágulnak vagy összehúzódnak, így az agyi véráramlás is átmenetileg változik. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy egy ilyen folyamatban másként érzékeljük a testünket és akár a környezetünket is.

És közben még valami történik: maga a légzés és a rekeszizom mozgása a liquor — az agyat és a gerincvelőt körülvevő folyadék — áramlását is befolyásolja. Az agyi erek pulzálása és a liquor mozgása pedig része annak a folyadékcserének, amely az agy anyagcsere-melléktermékeinek eltávolításában is szerepet játszik.

Amikor a légzés lassul és visszatér a természetes ritmusába, ezek a kémiai és keringési változások is rendeződnek.

Vagyis amikor megváltoztatjuk a légzésünket, jóval több történik annál, mint hogy „több levegőt veszünk”. A légzés közvetlenül hat a testünk kémiájára, keringésére és folyadékáramlására is.

Téged mi vonz leginkább egy ilyen folyamatban: a testi vagy inkább a lelki oldala?

Tudom, milyen hónapokig készenlétben lenni.

Tudom, milyen, amikor a légzésed felcsúszik a mellkasodba, és nincs elég helye.

És tudom, milyen, amikor először azt mondják, tuti pánik. Majd azt, hogy mozgásszervi problémád van.

Feszített a mellkasom. Bezárult a csípőm. Feszült a hátam.

Pedig mozogtam. Célirányosan. Funkcionálisan.

A nyújtás jólesett, de nem oldotta meg. A keményebb edzésektől meg csak pörögtem, és napról napra fáradtabb lettem.

Aztán megtaláltam, hol kell belépni.

A rekeszizmod és a medencefeneked nem két külön dolog. Egyetlen mély szövetlánc köti össze őket, ami a talpadtól a fejtartásodig fut. Ebben a láncban a légzésed az egyetlen pont, amihez közvetlen hozzáférésed van.

A csípődet nem tudod akarattal elengedni. A kilégzésedet igen. És attól az egész lánc enged.

Ehhez elég pár perc.

Nem több edzés kell. Csak egy másik belépési pont.

Ha eddig olvasva bólogattál: nem veled van a baj. Eddig csak rossz helyen léptél be.

Az Életmód Iránytű két perc. Nem azt méri, mennyire vagy edzett. Azt mutatja meg, hol van most a te belépési pontod.

→ https://ilyesvera.com/eletmodiranytu

IV