Hosszas gondolkodást követően, 32 év után befejeztem az Eged-futás szervezését és rendezését. Nem véletlen, hogy nem találtátok az idei versenynaptárban. Sok szép emlék marad a versenyekről nekem is és szerintem a rengeteg futónak, akik valaha is teljesítették ezt a nem könnyű versenytávot. Többen is elvittétek három nyert verseny után végleg a vándorserleget és mindenki megkapta a Prokaj Péterék készítette emlékérmet, a Garamond által felajánlott emléklapot, a szervezőktől kapott emlékpólókat, a sok-sok Fruit Café-s és Szuperinfó-s díjat évtizedeken keresztül. Köszönet Nekik és minden más szponzornak, akik bármilyen felajánlással is támogatták Eger legrégebben indult futóversenyét. Köszönet a Heolnak és elődjeiknek, valamint az Eger TV-nek is a tudósításokat, a Nagy SE-nek és az Egri Spartacusnak az időmérést, Kovács Gézának a versenyközpont biztosítását a körcsarnokban és nem utolsó sorban volt atlétatársaimnak és az önkéntes egyetemista hallgatóknak a lebonyolításban való önzetlen részvételt. További jó versenyzést és egészséget kívánok mindenkinek, Budai Gyula szervező
Egedfutás
Egri Atlétikáért Alapítvány terepfutó versenye. Tavasszal megrendezésre kerülő komoly kihí
06/04/2025
A 31. Fruit Café Eged-hegyi futóversenyen készült fotók. További jó versenyzést minden résztvevőnek! Köszönjük a Flavin7 és Fruit Café, valamint a Szuperinfó és a Cserépi Trapp felajánlásait!
06/04/2025
06/04/2024
A Marshall Fruit Café 30. jubileumi Eged-hegyi futóverseny fotói a rajtról, a befutóról és az eredményhirdetésről. További jó versenyzést mindenkinek és köszönet a támogatóknak!
24/03/2024
Fotók az Eged-hegyi futóversenyről.2024
27/07/2023
06/04/2023
Fotók az Eged-hegyi futóversenyről.
A 29. Eged-hegyi futóversenyt 2023.március 19-én, vasárnap rendezzük Egerben. Rajt-cél és a helyszíni nevezés az Érsekkert, Kemény Ferenc Sportcsarnok bejáratánál. További részletek az Egri Spartacus SE oldalán.
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Helyszín
Kategória
a vállalkozás elérése
Telefonszám
Weboldal
Cím
Érsekkert
Eger
3300
Nyitvatartási idő
| Hétfő | 09:00 - 17:00 |