31/08/2026
Négy érmet szereztek a hétvégén fiatal teniszezőink a hazai korosztályos versenyeken.
Varga-Karas Emese Zalaegerszegen teljesített hibátlanul, hiszen a ZTE Kupán egyesben és párosban egyaránt a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. Előbbiben ezúttal az idősebbek, vagyis az U16-osok között indult, de ez sem zavarta meg abban, hogy övé legyen a végső győzelem.
A budapesti PG Kupán Lados Dominik és Bozsik Milán remekelt, megnyerték az F14-es párosok versenyét. Idén már nem először. Domi egyesben a 3. helyen végzett.
A Folyondár utcában az U12-es korosztály számára rendeztek kiemelt viadalt, legfiatalabb teniszezőink pedig ki is használták a nívós torna kínálta lehetőséget. S bár most még elsősorban értékes tapasztalatokat szerezhettek, hiszen a mezőny legfiatalabbjai közé tartoztak, így is arattak szép győzelmeket az első fordulóban.
Szívből gratulálunk!
ZTE Kupa. Zalaegerszeg.
L16. Egyes.
Csoport 2.: Varga-Karas Emese (2.) – Siska (BBTC) 6:2, 6:4; Varga-Karas Emese (2.) – Lippai (SVSE) 6:2, 6:1. A csoport végeredménye: 1. Varga-Karas Emese.
Döntő: Varga-Karas Emese (2.) – Lévai (ZTE) 6:2, 6:2.
L14. Páros.
Elődöntő: Varga-Karas Emese, Kiricsi Róza (Nexon, Savaria TC, 2.) – Varvara, Fáskerti (ZTE, PVTC) 6:4, 6:2.
Döntő: Varga-Karas Emese, Kiricsi Róza (Nexon, Savaria TC, 2.) – Lippai, Lévai (SVSE, ZTE, 1.) 6:4, 6:3.
PG Cup. Budapest.
F14.
Egyes.
1. forduló: Lukácsi Márk (MTK) – Magyar Olivér 6.0, 6:2; Lados Dominik (2.) – Huszti Bertalan 6:2, 6:4.
2. forduló: Lados Dominik (2.) – Lukácsi (MTK) 6:2, 6:3. Elődöntő: Siklós (Budaörs, 3.) – Lados Dominik (2.) 2:6, 6:2, 6:1.
Páros.
2. forduló: Bozsik Milán, Lados Dominik (1.) – Himmelreich, Huszti (Bebto, Budaörs) 6:1, 6:3.
Döntő: Bozsik Milán, Lados Dominik (1.) – Filipenko, Siklós (Bebto, Budaörs, 2.) 6:3, 6:2.
Vasas Kupa. Budapest. Kiemelt U12.
F12.
Egyes. 1. forduló: Bőczén Máté – Róka (SVSE) 6:2, 6:4; Fésűs-Tóth Milán – Olbrich (Fortuna) 6:0, 6:1.
2. forduló: Gyuricza (Centerpálya, 5.) – Heinrich Milán (WC) 6:1, 6:1; Pörzse (Pasarét, 9.) – Bőczén Máté 6:0, 6:0; Bokor (KTC, 2.) – Fésűs-Tóth Milán 6:0, 6:2.
Páros. 1. forduló: Zahorán, Orbán-Happ (VTA, GYAC) – Nagy, Fésűs-Tóth Milán (GYAC, Nexon) 6:1, 6:4; Nimród, Gyuricz (Centerpálya) – Bőczén Máté, Hornok (Nexon, Volvex) 6:0, 6:2.
NEXON Kft. Aquaworld Resort Budapest Dorko Szóza Plusz Kft. Umbroll Chilli Cuki
29/08/2026
28/08/2026
27/08/2026
26/08/2026
25/08/2026
24/08/2026
24/08/2026
23/08/2026
19/08/2026