25/05/2026
🏆⚽️ VI. Stand 98–Puebla Pünkösd Kupa – Wake Cup U10 ⚽️🏆
Pünkösdhétfőn Csepelen léptünk pályára a VI. Stand 98–Puebla Pünkösd Kupán, ahol körmérkőzéses rendszerben dőlt el az érmek sorsa. Wake Cup színekben indultunk, és bár sérülések, valamint betegségek is nehezítették a dolgunkat, a srácok óriási szívvel és küzdeni akarással futballoztak végig a tornán. Külön büszkeség, hogy akik pályára léptek, egymásért is harcoltak, és mindenki hozzátette azt a bizonyos pluszt! 💚
Az első mérkőzésen a Csepel ellen az utolsó utáni másodpercben kaptuk az egyenlítő gólt, ami nagyon fájt a csapatnak. 1-1
A második találkozó sem alakult könnyebben, ott 2–0-s vereséget szenvedtünk, így tudtuk, hogy a hátralévő meccseken már nem hibázhatunk.
A Félegyházi TSI ellen végig dominálva, rengeteg helyzetet kialakítva végül 2–0-s győzelmet arattunk. A KISE ellen ismét drámai végjáték következett, hiszen újra az utolsó pillanatokban csúszott ki a kezünkből a győzelem az egyenlítő találattal. 2-2
Ekkor már egyértelmű volt: ha dobogóra akarunk állni, a CsHC Halászi FS ellen kötelező a győzelem. A srácok pedig megmutatták, milyen tartás és küzdőszellem van bennük! 2-0
Felszívták magukat, hatalmasat harcoltak, és teljesen megérdemelten szerezték meg a torna bronzérmét! 🥉👏
Nagyon büszkék vagyunk Rátok egytől egyig!
Köszönjük a szervezők munkáját és a lehetőséget! 🙏Puebla Focisuli
Hajrá Wake Cup! 💚⚽️
Budai Zoltán
Béres Balián
Molnár Beni
Horváth Csani
Nalesnyik Milán
Szabó Bence
Kiss Zoli
Kaluzsa Roli
Acsai Janó
Provosinszki Szabi
Köszi Kaluzsa Robi es Nalesnyik Peti az irányítást! ⚽️⚽️⚽️
04/05/2026
Küzdelem az utolsó percig – szép eredmény az Eger SE ESE Youth Cupon! ⚽️
Május 1-jén, pénteken rendezték meg Egerben az ESE Youth Cup U10-es tornát, ahol négy pályán zajlottak a mérkőzések, három hatcsapatos csoportban. Csapatunk a „B” jelű hatosba került, ahol már az első perctől kezdve kiélezett, nagy iramú összecsapások várták a srácokat.
A csoportmeccsek során végig szoros mérkőzéseket játszottunk, és hatalmas küzdelemben végül a 4. helyen zártunk, ami az ezüst ágon való folytatást jelentette. Itt sem volt megállás: a végső helyosztón a házigazda Eger csapata ellen léptünk pályára a 11. helyért.
Az utolsó mérkőzés méltó lezárása volt a napnak: izgalmas, fordulatos 16 perc után győzelemmel zártuk a tornát!
Külön büszkeség, hogy mindezt rendkívül szűk kerettel értük el. A nyolc mérkőzés során mindössze két cserével játszottunk, miközben több ellenfelünk komplett sorcserékkel érkezett. A végére láthatóan elfáradtak a srácok, de a pályán hagyták a szívüket-lelküket.
Külön köszönet illeti azokat a játékosokat, akik beugróként segítették a csapatot – nélkülük nem sikerült volna ilyen teljesítményt nyújtani.
• Kiss Huni
• Zsoldos Zente
• Provosinszki Szabi
Az akadémiák elleni szoros, harcos mérkőzések és az elért eredmény egyaránt bizonyítja: hatalmas tartás és küzdőszellem van ebben a csapatban.
Büszkék vagyunk rátok, srácok! 💪⚽️🤗
Köszönjük a fotókat Budainè Bozó Andinak! 📷
09/02/2026
02.08. – Vasárnap | Gold Talent Farsang Kupa | Lőrinc United FC pálya | U10
Az U10-es csapatunk ezúttal a Gold Talent Kupa Farsang Kupán lépett pályára, ahol négy ellenféllel mérkőztünk meg. A srácok végig koncentráltan, bátran és ötletesen futballoztak – egyénileg és csapatszinten is sok szép megoldást, kreatív játékot láthattunk tőlük.
A kemény és küzdelmes mérkőzések során 7 pontot gyűjtöttünk, amivel a torna második, dobogós helyén zártunk. Egyetlen vereségünket az UTE ellen szenvedtük el, de a mutatott játék és hozzáállás egyértelműen bizonyította, hogy jó úton halad a csapat.
Ismét egy jól szervezett tornán vettünk részt, ahol mindenki maximálisan odatette magát, és igazi csapatként küzdött a pályán.
Nagyon büszkék vagyunk rátok, fiúk – csak így tovább!
Résztvevő csapatok:
Budai FC
Halásztelek
UTE
Gyáli BKSE
Wake Cup
A csapat tagjai:
Acsai János
Bakos Noel
Budai Zoltán
Horváth Csanád
Kaluzsa Roland
Kőszegi Benett
Molnár Benett
Nalesnyik Milán
Szabó Bence
Köszönjük az irányítást Kaluzsa Róbertnek és Molnár Róbertnek egyarànt! 🥈
29/01/2026
Január 18-án Gödöllőn vettünk részt a Gold Talent Kupa szervezésében megrendezett Újévi Kupán, ahol egy 2 x 4 csapatos U10-es tornán szerepeltünk.
Az első mérkőzésen a KISE csapata ellen 1–0-s győzelmet arattunk. Ezt követően azonnal pályára léptünk a Veresegyház ellen, ahol 1–0-s vezetésünk után végül 4–1-es vereséget szenvedtünk.
A csoportban körbeverés alakult ki, és három csapat azonos pontszámmal zárt. A rosszabb gólkülönbség miatt a harmadik helyen végeztünk, így az 5–8. helyekért folytathattuk a küzdelmet.
Az 5–6. helyért vívott mérkőzésen a Pécel csapata ellen rendes játékidőben döntetlen született, a helyezés sorsa 9 méteres rúgásokkal dőlt el, ahol ezúttal alulmaradtunk. A 7–8. helyért zajló összecsapáson azonban magabiztos, 2–0-s győzelmet arattunk a Hatvan csapata ellen.
A jól szervezett tornán a gyerekek remekül érezték magukat, egy cserejátékossal, végig nagyot küzdve álltak helyt. Büszkék vagyunk a csapat teljesítményére, hajrá! Bízunk benne, hogy a február 8-án megrendezésre kerülő következő kupán még kedvezőbb helyezést érhetünk el.
Csapat tagjai:
• Budai Zoltán
• Acsai János
• Bakos Noel
• Horváth Csanád
• Kaluzsa Roland
• Kőszegi Benett
• Molnár Benett
• Szabó Bence
Megbízott edző: Kaluzsa Róbert
24/12/2025
Boldog Karacsonyt Kivanunk! Szurkoljatok nekunk 2026-ban is!! ❤️⚽️🎄
28/10/2025
⚽ XIV. Októberi Futball Fesztivál – Csepel Stadion ⚽
Október 23-án a Csepel Stadionban került megrendezésre a XIV. Októberi Futball Fesztivál, ahol az U10-es korosztállyal vettünk részt a Puebla Focisuli szervezèsèben.
Színvonalas, küzdelmes mérkőzéseket láthattunk – 15 perces meccsekkel, változatos eredményekkel. A szervezés remek volt, a gyerekek jól érezték magukat, a szülők pedig lelkesen szurkoltak a pálya szélén. 💪👏
Láttunk fejlődést a csapat játékában, és bízunk benne, hogy ez a jó kis közösség még sok szép sikert ér el együtt a jövőben! 💙⚽
A csapat tagjai:
Budai Zoltán
Bakos Noel
Kaluzsa Roli
Acsai János
Zima Tamás
Molnár Beni
Kőszegi Beni
Horváth Csani
Szabó Bence
07/09/2025
Két héttel ezelőtt csapatunk részt vett egy mini tornán, amelyre a 2016–2017-es születésű játékosainkkal neveztünk, ezt előre jeleztük is a szervező, a Pénzügyőr SE felé. Az U9-es torna során kiderült, hogy végül fiatalabb korosztályú csapatokkal kerültünk össze, melynek eredményeképpen fölényes, gólgazdag győzelmeket arattunk!
Sajnálattal tapasztaltuk ugyanakkor, hogy a torna végén nem kaptak sem érmet, sem oklevelet játékosaink és minden egyeztetés nélkül az utolsó helyre sorolták csapatunkat közösségi oldalukon, ahonnan a kirakott képekből az is kiderült, hogy, a díjazások később a helyi játékosok között kerültek kiosztásra. Ez számunkra és különösen a gyerekek számára csalódást keltő, hiszen az elismerés a sportélmény fontos része.
Hangsúlyozni szeretnénk: a gyerekek nagyszerűen érezték magukat, mi pedig büszkék vagyunk Rájuk! Reméljük, hogy a jövőben hasonló eseményeken minden résztvevő csapat egyenlő bánásmódban részesül majd, hogy a gyerekek valóban a játék örömét vihessék haza.
20/06/2025
U9-es bronzérem a dunaújvárosi focitornán! ⚽🥉⚽️
Június 1-jén Dunaújvárosban jártunk U9-es korosztályos csapatunkkal, ahol egy remekül megszervezett, színvonalas focitornán vettünk részt a dunaújvárosi stadionban – hatalmas élmény volt ez minden játékosunknak! 🏟️
A tornát fölényes győzelemmel kezdtük a Dunaújváros kék csapata ellen. Ezt követően izgalmas, szoros mérkőzéseken sajnos alulmaradtunk a Mór, a Dunaújváros piros és a Szentlőrinc csapataival szemben. A sok szoros eredmény és körbeverés azonban lehetőséget adott számunkra, hogy a bronzmérkőzésen újra bizonyítsunk.
A harmadik helyért rendezett meccsen ismét a Dunaújváros piros csapata volt az ellenfél. A mérkőzés végig izgalmas és kiélezett volt, de végül 1–0-s győzelmet arattunk. Külön kiemelendő kapusunk fantasztikus védése egy büntetőnél, ami óriási lendületet adott a csapatnak a hajrára. Ez a bravúros teljesítmény meghozta a megérdemelt bronzérmet és a kupát!
Köszönjük a szervezőknek a remek lebonyolítást, a kiváló helyszínt és az élvezetes mérkőzéseket! Szép nap volt, jó játék, nagy küzdés – csak így tovább, fiúk! 💪⚽🏆
Csapat tagjai:
Acsai János
Bakos Noel
Budai Zoltán (K)
Horváth Csanád
Kaluzsa Roland
Kőszegi Benett
Molnár Benett
Hiányzó játékosunk: Szabó Bence
📸: Budainè Bozó Andrea