07/01/2021
❗️A szén-monoxidról❗️
A szén-monoxid (CO) napjainkban “csendes gyilkosként” is ismert mérgező gáz, amely évente több halálesetért is felelős, ám kevesen tudják, de egyszerűen megelőzhető a mérgezés.
Hogyan keletkezhet otthon szén-monoxid és mit tehetünk ellene?
Mivel a szén-monoxid-mérgezések gyakorisága megnő a téli időszakban, így tévesen a fűtési szezonnal hozzák kapcsolatba, pedig az év egészében jelenlévő veszélyről van szó. A szén-monoxid veszélyes mennyiségű feldúsulása a lakásban alapvetően három okra vezethető vissza:
• Nem megfelelő a nyílt lánggal égő berendezés műszaki kialakítása.
• A nyílt lánggal égő berendezés levegő utánpótlása nem biztosított.
• Elmaradt a berendezések karbantartása, tisztítása, vagy a kéményseprés.*
❓Mit tehetünk az elővigyázatosság érdekében❓
Mivel a probléma egyszerűen megelőzhető és időben kiszűrhető egy megfelelően elhelyezett szén-monoxid érzékelővel, érdemes egy erre szakosodott szaküzletből beszerezni és profi tanácsadás alapján elhelyezni a lakás/iroda/garázs megfelelő pontján egy szén-monoxid érzékelőt.
A Real Safety Kft. szakemberei állnak készséggel rendelkezésükre, hogy megfelelő tanácsadás kíséretében az általunk forgalmazott szén-monoxid érzékelő berendezések legmegfelelőbb típusát elhelyezzék az Ön maximális biztonsága érdekében.
Kérjen tőlünk ajánlatot!
🔴Real Safety Kft.
📧[email protected]
💻realsafety.hu
(*forrás: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság)
01/01/2021
❗️Boldog Új Évet Kívánunk már meglévő és jövőbeli ügyfeleinknek❗️
2️⃣0️⃣2️⃣1️⃣-ben is tartsanak velünk!
🔴 Igyekszünk az új esztendőben is naprakész szakmai információkkal és érdekeségekkel kiszolgálni Önöket, hogy ezzel is hozzájáruljunk a biztonságos hétköznapokhoz!🔴
🔴Idén is várhatók nyereményjátékok, szezonális ajánlatok, valamint egy igazán nagy dobással is készülünk potenciális ügyfeleinknek!🔴
Munka- és tűzvédelmi szolgáltatások és épületgépészeti megoldások országosan.
Real Safety Kft.
📧[email protected]
💻realsafety.hu
23/12/2020
❗️Hamarosan sorsolás❗️🎄
Munkavédelmi és tűzvédelmi megoldásokért:
💻 www.realsafety.hu
📞 06/70 386 0038
22/12/2020
❗️Kedves Követőink❗️
Hamarosan lezárul első nyereményjátékunk. Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy ilyen szépen gyarapodott közösségünk, továbbra is igyekszünk naprakész, hasznos információkkal és ajánlatokkal ellátni Önöket.
A mai témánk ezáltal egy ünnepekkor gyakran előforduló problémaforrás lesz.
🔺 A karácsonyi sütés-főzés hevében hajlamosak vagyunk a tűzhelyen hagyni a forró olajat, ami így lángra kaphat.
🔺Mi az amit semmiképpen NE tegyünk? SOHA, semmilyen körülmények között ne próbáljuk vízzel eloltani az így keletkezett tüzet.
🔺Hogy miért ne? A mellékelt videóból kiderül.
A helyes eljárás ilyenkor a serpenyő fedőjét felhelyezni vagy letakarni egy arra alkalmas nedves ronggyal.
🔺Amennyiben ez nem lehetséges jó ha van kéznél egy arra alkalmas tűzoltó készülék, melyet akár tőlünk is beszerezhet, valamint ránk bízhatja ingatlana és egyéb létesítmenyek tűzvédelmi felülvizsgálatát, melyet a megfelelő tanusítvánnyal rendelkező szakembereink végeznek!
🔺 Végezetül a videó, hogy miért NE oltsuk vízzel a kigyulladt étolajat:
fire and water do not mix
Yep...There ya have it folks....Training your employees how to respond and properly extinguish a fire can be the difference between the manageable and catast...
08/12/2020
❗️RealSafety NYEREMÉNYJÁTÉK❗️
🔴 A részvételhez csupán likeolja és kövesse Facebook oldalunkat, hogy első kézből értesülhessen aktualitásainkról!
🔴 A nyeremény: egy 25.000 forint értékű tűzoltó készülékcsomag, hogy az ünnepek alatt is a legnagyobb biztonságban érezhesse magát!🔴
❓Tudta-e?❓
⚠️🔥A korábbi évek tapasztalatai alapján a november végétől az év utolsó napjáig tartó időszakban jegyzik fel az otthonokban keletkező tűzeseteknek kb. a hatodát, vagyis az éves átlag kétszeresét. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint ősszel és télen átlagosan negyvenöt percenként gyullad ki egy lakás, naponta két-három lakás válik lakhatatlanná a tűz miatt, kétnaponta meghal valaki lakástűzben. 🔥⚠️
Cégünk tűz- és munkavédelmi megoldásokat kínál magánszemélyeknek és cégeknek egyaránt.
Hasonló hasznos információkért munka-, tűzvédelmi és épületgépészettel kapcsolatos akciós ajánlatainkért kövessen minket Facebookon!
🔴 Real Safety Kft. 🔴
☎️ +36 70 386 0038
📧 [email protected]
💻 realsafety.hu
27/11/2020
⚠️Közérdekű COVID-19-cel kapcsolatos munkavédelmi információk!⚠️
🔴 A világjárványra való tekintettel a REHVA (európai fűtéssel, szellőzéssel és légkondicionálással foglalkozó egyesületek szövetsége) legfrissebb kiadványa részletesen taglalja, hogy a járvány idején az épületgépészeti elemeket hogyan lehet minél biztonságosabban működtetni.
A dokumentum alapján a Magyar Mérnöki Kamara lapja pontokba szedte a legfontosabb szempontokat, amelyek kis plusz figyelemráfordítással könnyen kivitelezhetők és csökkenthetik a vírus épületen belüli potenciális terjedését:
🔴 Szükséges a helyiségek rendszeres kinti levegővel való szellőztetése
🔴 Éjszaka és hétvégén sem szabad szüneteltetni a szellőztetést, a szellőztetési rendszereket ilyenkor érdemes kisebb térfogatárammal üzemeltetni
🔴 Fontos a rendszeres ablaknyitás (még gépi szellőzéssel ellátott épületekben is)
🔴 Kerülendők a nyitott ablakok a WC-ben, hogy a szellőzés iránya a megfelelő maradjon
🔴 Az épület használóit utasítani kell a WC-k zárt fedéllel történő öblítésére
🔴 Az alapvető hűtési, fűtési, párásítási alapértékeket nem szükséges megváltoztatni
🔴 A szűrőket a karbantartási ütemterv szerint kell cserélni, védőruhában (maszk, kesztyű)
Cégünk munka- és tűzvédelmi tervek készítésével, kötelező átvizsgálások végrehajtásával, épületgépészeti elemek felülvizsgálatával is foglalkozik, valamint az 5 főnél több munkavállalót foglalkoztató munkahelyek számára kötelező munkavédelmi és tűzvédelmi oktatást is végez.
Hasonló hasznos információkért munka-, tűzvédelmi és épületgépészettel kapcsolatos akciós ajánlatainkért kövessen minket Facebookon!
🔴 Real Safety Kft. 🔴
☎️ +36 70 386 0038
25/11/2020
⚠️Figyelem⚠️
🔴 Tűz- és munkavédelemre, valamint gépészeti megoldásokra szakosodott cégünk már Facebookon és weboldalunkon is elérhető.
🔴 Legyen szó légkondícionáló készülékek telepítéséről, karbantartásáról, tűzvédelmi dokumentációk készítéséről, épületgépészeti megoldások kivitelezéséről, forduljon hozzánk bizalommal!
🔴 Állásajánlatokért és aktuális érdekességekért kövesse és kedvelje oldalunkat❗️
☎️ +36 70 386 0038
24/11/2020
❗️Már Facebookon is jelen vagyunk❗️
🛑A RealSafety Kft. munka- és tűzvédelemmel, épületgépészeti megoldásokkal, facility managementtel, és hotelek, valamint fürdők műszaki üzemeltetésével a legmagasabb szinten foglalkozó vállalkozás már 2013 óta.
🛑Amennyiben Ön is értesülni szeretne aktuális akcióinkról, állásajánlatainkról, érdekességekről, illetve legfrissebb híreinkről, like-oljon és kövessen minket facebookon is!
🛑Hamarosan egy nyereményjátékkal jelentkezünk❗️
Addig is tekintse meg referenciáinkat!
http://www.realsafety.hu/referenciak.html
(Weblapunk és Facebook oldalunk folyamatosan frissül.)
Referenciák