Pilates másképp

Ma is ez jutott. Most mindegyik gyerekkel jöttem. A hét eddigi része inkább idegrendszeri edzés volt, de most már kellett testedzés is.

Ilyenkor a célom nem az, hogy én nagyon komoly szériákat nyomjak. Elfogadom, hogy ez bárhogy alakulhat, és lehet nem fog nekem tetszeni. A gyerekek csinálhatnak bármit, amihez kedvük van. De néha jönniük kell a hátamra súlyzónak.🥰 Most vittünk egy kis bluetooth hangfalat. A kisfiam azzal rohangált, és persze utánzott minket.

Egy fiatal srác, aki ott edzett (nagyon ritkán találkozom bárkivel), meghívott egy gumiköteles húzódkodásra. Segített nekem. Aztán a lányomnak is, aki kézen állni tanul. És mutatott neki erősítőgyakorlatot, hogy majd menjen a kézen állás fal nélkül. Tudjátok, ez nekem nagyon tetszett. A minta, a példa, az élmény, a kapcsolódás, a közösség. Ami spontán alakult.

Aztán elmentünk boltba, a gyógyszertárat elfelejtettem, de a botért visszamentünk.És a lift elromlott! Úgyhogy levezetésnek a babakocsit én, a bevásárlást pedig a lányom cipelte fel ☺️

Nem mondom, hogy ez lehet napi program, nem is kell. De lehet egy, lehet kettő. Benne lehet az eszközkészletbe.

Az edzőrésszel szemben van két pad. Oda ülnek le a dohányosok, meg a megfáradt vándorok. És néznek minket, az ufókat: Akiknek könnyű.

Tegnap pedig megjártam a beiratkozást, és készítettem egy lift szelfit. Ami nagyon tetszik, mert megmutatja nekem a kialakuló új identitásrészem. Egy új szerepem. Az egyetemistáét. Mert nekem könnyű, könnyű, olyan véresen könnyű ☝️

Szóval kedves mindenki, a mozgás nem cseppen a napba spontán. És nem megy minden nap. Mert élünk. És az élet fontosabb, mint követni mániákat. De legyenek célok. Legyenek fontos dolgok. Legyél a naprendszeredben a nap és fogadd oda, akiknek ér valamit a fényed.

Látod, lemész a parkba, kinyúlt nadrágba, és valaki kézen fog. Ez erőt ad másnapra.

A legjobban ezt akarom megmutatni, annak aki ezt keresni. És szerencsére jöttök online, valahogy megtaláltok. Jöttök órára, és nem is vágyom ebben többre. Gyertek és ott vagyok, és valamit létre hozunk. Ezek a kis dolgok meg leképezik az egész élet rendszerét.

Ugye, milyen gyötrő érzés, mikor az annyira vágyott cappuccino, még az első korty előtt, csak az én kavargatási hibámból azonnal kiömlik, és itt a bevásárló központban kénytelen vagyok önkontrollt tanúsítani, pedig igazából sírnék?

Apróság, de nem az. És túl is élem. Nem is veszek másikat, mert már nem éri meg a pénzt. Sem az érzés. Sem az íz. De érted, ugye?

Sokszor egy-egy gesztusnak, íznek, ételnek van egy másodlagos jelentése. Pl. a nyugalom, a szeretet. Kinek mi, de mindig megtalálod.

Ha megismered, meg tudod szelídíteni.

Én a héten három gyermekemmel vagyok. A munkám révén megtehetem, hogy itthon. 3 gyermek lelke szárad rajtam. Egyszerre könnyed és nehéz, örök és múló.

Minden pillanat egy új esély, kis tanulás, néha feladás. Nem szabad ragaszkodni, mindent elengedni. Legyek magam és ők is egyszerre.

Közben nyom, hogy holnap beiratkozom. Még minden papírom csak ma lett meg. Beiratkozom. Mit vállalok?

Este, mikor elaludtak, a könyvemet is elővettem. Olyan csend volt, mint régen nem. Én, aki nem tud este tanulni, ott ültem, a családom aludt és megéreztem, a birodalmam végtelen kapuját.

Lehet ez lesz az én időm...lehet semmi nem lesz ugyanolyan, de mutat minden egy új arcot majd.

Ezekről azért is mesélek, mert a szégyen nem az, hogy nehéz, hogy bonyolult, hogy mély, hanem az, hogy úgy csinálunk, mintha nem ilyen lenne.

Ilyen. Ilyennek kell lennie.

Itt mesélném el, ami nagyon megragadott. Odüsszeusz Kalipszó szigetén majdnem belehalt lelkileg a kényelembe. A lótusz elfeledette vele majdnem, hogy ki ő. A menekülés a deszka a tengeren. A hullámok, akik vagy megölnek, vagy kivezetnek. Kalipszó szigete csak egy rövid pihenő, de aztán a hullámok jelentik az életet.

Nekem ez egy fontos talizmán lesz a szívemben. Éveket gyötrődtem a tengeren, 2 évet Kalipszó szigetén éltem, de most irány a tenger. Irány a tenger.

FOGYÓZÁS EVOLÚCIÓS AKADÁLYA...

Az összes önsanyargatásra, éhezésre épülő fogyókúra, diéta, életmód, és ezek legyenek most szinonímák, bekapcsolnak egy evolúciós működést, és így eredménytelenek maradnak.

A diéta esetében leggyakrabban a fogyás a cél. Most ezt veszem alapul. Az ilyen ember sok kg plusz súllyal rendelkezik. A testzsírt kellene csökkenteni. Kalóriadeficithez nyúl, és ennek leggyakoribb, főleg szakember igénybevételét mellőző módszere az étkezéskihagyás és szénhidrát elhagyás.

Ezzel a tudományra nem, de önkínzásra hajazó módszerrel el lehet érni a szükségesnél drasztikusabb kalóriacsökkentést, és a mérlegen a szám gyors csökkenését.

Csak valami nem stimmel majd a fogyózó közérzetében. Minden tünetét hozza majd az éhségnek, de ezeket elkönyveli másképp, mert nem érti a testét.

A rossz kedv, a motiválatlanság, az energiahiány majd a kevés alvásnak, a stressznek lesz dedikálva. Hiszen a fogyózó úgy tudja, hogy ő most nagyon jó és szakszerű dolgot csinál. Mindent egybe vett, amit valaha olvasott és a kilók mennek le. Akkor a diétával nincsen baj.

Csak pár hét után a szembe jövő jó falatok, a szénhidrát, a családi ebéd, a szülinapi buli, a nyaralás, anyukánk főztje bezavar. Az élet bezavar.

A kellően rossz közérzet és a csökkenő súly, majd azt mondatja a diétázóval, hogy itt a vége, a cél elérve!

És itt jön az evolúciós trükk: az maradt életben, akiben kialakult az a képesség, hogy éhezés után, annyit tudjon enni, amennyi belefér!

Mert őseink olyan termèszeti körülmények között éltek, ahol természetes volt az aszály, hogy nem volt élelem, vagy nagyon kevés. Így amikor sikerült leölni egy vadat, találtak gyümölcsöt, ettek amennyit tudtak. Aztán napokig megint nem vagy kevesebbet.

Ezek az emberek nem tudtak elhízni, max. zsírtartalékot magukra szedni télre, a következő éhezésre.

Most a szervezeted biológiája ugyanez.

Mikor a diéta- éhezés után eléd kerül a hütő, megeszel mindent. És megint és megint.

Csak rólad 5 kg ment le az éhezés alatt a szükséges 30 kg-ból, amit le kell összesen adni. És visszahízol nem csak 5 kg-t, hanem többet.

Ma nincs éhezés a fejlett országokban. Nekünk meg kell tanulni egyensúlyban enni a bőségben. Az evésünk mennyisége túl mutat a homeosztázis fenntartásán. Ebből adódóan a kialakult szokásaink károsítanak.

Szeretném, ha mérlegelnéd ezt a gondolatmenetet, és tisztelni és megismerni kezdenéd magadban a biológiai lényt. Ettől eltekinteni majdnem öngyilkosság. Megismerni a működésed és azzal harmóniában élni, az igazi longevity.

👉Táplálkozási szemléletformáló konzultációt egyéni bejelentkezés alapján tartok. Írj üzenetet! Táplálkozási napló alapon dolgozom, logikus, élhető, segítő módszerekkel. 90 perces konzultáció 25.000 Ft

Mondtam neki, hogy bár most még apró a kisbabánk, és olyan természetesen végtelennek tűnik a pillanat, hogy ő örökké ilyen kicsi marad. Elfér majd a mellkasunkon, és a nagy szemeivel réveteg keres, kutat. És lesz nekünk mindig egy pici babánk, akit felkapunk és szeretgetünk, amolyan önmegnyugtatás gyanánt. Majd eljön egy pillanat, figyeld meg, majdnem két év múlva, mikor velünk lakik egy lakótárs és beköltözése észrevétlen marad. Hallod a surranást, és rájössz az ő talpai surrannak puhán. Aztán réveteg szemei már beszélnek hozzánk, és szörnyen bűntudatunk lesz, mikor szomorúak. Ha elkapod visít, ha leülteted, feláll, ha eszel, enne, ha nem szabad, megteszi, a kis galád...

És ott állunk majd, olyan pofára esetten, hogy most sem vettük észre, hogy esett meg ez a felcseperedés.

Pedig mondtam neked, ugye, figyelj nagyon, legyél résen, ne is pislogj. Akkor válik csecsemőből kisfiúvá, mikor nem figyelsz. Nézheted meredten, úgysem látod meg, virraszthatsz éjszaka, és elillan. Ülhetsz őt bámulva, dolgodat félre téve két év múlva mégsem tudod felidézni a hogyant.

Harmadjára élem át és nem fejtettem meg a titkát.

Szeretettel:
Timi

Már másodjára szalad el ordítva. Apró, futni még nem tudó lábai nagyon gyorsak, ha arról van szó, hogy dacol. Elcipeltem a forgószékektől. Előtte meg a beépített mikrótól. A mérge egyre nagyobb. Annyira, hogy anyát hátrahagyva, fejhangon visítva rohan el, hogy pár méter után a 11. Sor végében a földre vesse magát.

-Eket...lila Eket, te látod? - kiabálom hátra felé Daninak.

Miközben a gyermekem újra felnyalábolom, és visítva rúgkapál mintha épp ellopnám, Dani már integet is:

-Itt van!

- Hogy szedjük ki...kettő elég nehéz...- gondolkodom.

-Hagyjad, majd megoldom! - nyugtázza, és hallom ahogy egy kedves női hang megszólal mögöttem.

-Nézd csak, kutya!

Gyönyörű uszkár, akit nem riaszt meg a visítás sem. A kosárban pedig egy mandulaszemű kislány.

A kisfiam meglepődésében megnyugszik. És a kis uszkár az első kapocs. A kosárban a kislány rendkívüli érdeklödéssel fordul felénk, szinte kiugrana, de az anyukája mondja, abból inkább csak bajuk lesz...

Közelebb megyünk, a szeppent kisfiam kap egy ölelést. Egy Barbiet, én meg millió kérdést. A kérdésre kérdést, és engem lenyűgöz a mohó kíváncsisàg...

Hol laksz? Hova mész? Mikor mész? Miért sírt? Mit csinált? Mikor mész? Miért sírt? Van Barbied?

Te hol laksz?- kérdezem, az anyukája biztatja, mondja csak.

Szegeden, ugye, Szegeden?

-Szegeden? Hàt most voltunk ott a Szabadtérin!

-Csak nem a Wickeden?- kérdezik, és bólogatok.

-Mi is, szombaton - mondja a férfi.

-Tényleg? - Ámulok. Magamban gondolom, hogy mi akkor is és most is, ugyanott voltunk.

A lányaimról mesélek a mandulaszemű kislánynak, iskolába járnak.

Te hova jársz? - kérdezi.

Mondanám, hogy én sehova, de ekkor eszembe jut: fogok!

-Hogy te milyen gondolatolvasó vagy - nevetek.

- És te hova jársz kérdezi az anyukája tőle?

- A Bácziba, Szegeden a Bárcziba. - segíti ki.

És akkor abban a pillanatban ott állok az Ikeában a 11.sorban, Dani kezében 3 EKET. Lilák. A kisfiam a mellkason pihen és figyel. Közben ott vagyok Szegeden, és látom, ők is ott ülnek valahol. A kislány megy a Bárcziba és én is megyek egy másikba. És látom, hogy lehet egyszer megyek egy Bárczi-féle inzézménybe, ahova ő is jár, és ott olyan másfajta gyerekek lesznek, és én nagyon akarom majd megválaszolni minden kérdésüket.

A jövő egy darabja az ölembe hull, az élmény a részem lesz. Magyarázatot nem adhatok, csak érzem, hogy most fontos ez. Nem szabad mindet laborban leírni, van hogy ki kell menned és tapasztalni. Az az élmény majd a tiéd, de valahogy mindenkié, csak őrizd a kincset, magad sem tudod miért.

Senki sem kényszerít, mégis elkezdtem valamit. Magamnak adtam a feladatot.

Tanulni. Még be sem iratkoztam, még a tárgyfelvétel sem zajlott le, én második hete pszichológia és anatómia könyvet olvasok. Jegyzetelek.

Nem stréber vagyok. Nem fura. Leginkább félelmetesnek tűnt a helyzet, mikor a drive-on megnyitottam az anyagokat. Nem láttam pontosan magam előtt önmagam, ahogy ennyit olvas, megért és figyel.

A pánik és kish*tűség ismerős érzése nézett be. Kezdtem magamat lehúzni...látod, még azelőtt, hogy a valóságban félelmeimből bármi manifesztálódott volna.

Így könnyű megölni magad előre. A kis halállal elkerülhető a kudarc. Csak hogy én már megmutattam magamnak, hogy van egy másik út. Mikor nem tudom előre, hogy mi lesz, de nem is fontos. Ugyanis előre nézve csak azt a most még távoli célt látom, ahogy már gyógypedagógusként lelkesen várom egy irodában a családokat. És ha közvetlen magam elé nézek, ide ahol a tenyerem is van, közöttük a könyvet látom, a szavakat és ahogy harapom őket, és előre haladva fogynak.

A kettő között a pánik lenne. De én odafigyelve nem engedek neki. A kis csaló, még tévútra vinne. Azt hinném igaza van, pedig nem tud semmit sem.

Szóval olvasok, tanulok, memorizálok, mintha nem kötelesség lenne, csak hobbi. Ahogy a telefonom nyomkodom, úgy falom a könyvet. Alvásidőben. És átérzem, hogy én egy tanuló vagyok. Tanulom a tanulást. Építész vagyok és az idegpályákat kátyúzom és új útvonalakat tervezek, amik majd akkor kellenek, mikor a vizsgák, ZH-k már eljönnek.

A test és agy, idegrendszer fantasztikus adaptációs képességében hinni kell, mert bizonyított. Nekem nem csak laborban, hanem az életemben is.

Gondolj erre, te is, akár az életmód változás feladatai között is. Ugyanaz a metódus, más a téma.

Egyszerre látom a távoli célt, az embert akivé válok, és azt a mostanit, akivel nagyon türelmesnek kell lennem, mert fejlődik. Könnyedség, biztonság, türelem, öngondoskodás, tisztelet. Ezekre cseréltem a megfelelést, elvárásokat, másoknak teljesítést, teljesítményszorongást.

Ezek a következő évek egy emberkísérlet évei is lesznek, melynek tárgya és kísérletet végzője, megfelelője egyaránt én vagyok.