Balogh Krisztián - Lépések Coaching

Mekkora életet, munkát, vállalkozást engedsz meg magadnak elképzelni?

Néha nem is az a legnehezebb, hogy dolgozzunk egy célért.
Sokkal inkább az, hogy el tudjuk-e képzelni magunkat egy nagyobb, szabadabb, stabilabb működésben.

Nem azért írok erről, mert kész válaszom van rá.

Hanem mert egyre inkább azt látom: vállalkozóként nemcsak üzleti terveink vannak, hanem belső plafonjaink is.

Nem az a legfontosabb kérdés, hogy mire vagyunk képesek,hanem az, hogy mit merünk egyáltalán elképzelni magunknak.

Nemrég azon kaptam magam, hogy bizonyos bevételi szinteket egyszerűen nehezen tudok elképzelni.

Nem azért, mert ne dolgoznék érte.
Nem azért, mert nem lennének ötleteim.
Nem azért, mert ne tudnék újrakezdeni, alkalmazkodni, megoldani helyzeteket.

Sőt.

Az „eddig is mindig megoldottam valahogy” sokáig valódi erőforrás volt.

Adott tartást.
Rugalmasságot.
Biztonságot.
Azt az érzést, hogy bármi történik, valahogy majd lesz.

Csakhogy egy ponton ez plafonná is válhat.

Mert a „valahogy mindig lesz” sokszor elég az alapműködéshez, de nem biztos, hogy elég a bővüléshez.

Nem biztos, hogy elég ahhoz, hogy más árakat mondj.
Hogy más ajánlatokat építs.
Hogy nagyobb ügyfélkörben gondolkodj.
Hogy ne csak túlélni akard a vállalkozásodat, hanem valóban működtetni, építeni, élni belőle.

És ez nem kapzsiság, hanem annak felismerése, hogy lehet, nem a képességednél van a határ, hanem ott, mit tudsz igazán elképzelni, önazonosan, bátran, de valóságosan.

Szóval nem az a kérdés, hogy el tudod-e intézni, hogy működjön.

Hanem az, hogy el mered-e képzelni, hogy bőven működik.

Lehet több.
Lehet könnyebb.
Lehet stabilabb.
Lehet nem mindig éppen elég.
Lehet úgy is, hogy nem roppansz bele.

Nálad hol van ez a plafon?

Mi az a szint, amit még el tudsz képzelni magadnak és hol kezd el irreálisnak, veszélyesnek vagy „nem nekem valónak” tűnni?

Teniszlabdák az ékszerek között?

San Marinóban akadt meg a szemem ezen a kirakaton. Azonnal megállított.

Mikrovállalkozóként mi is valami hasonlóval próbálkozunk a közösségi felületeken, nem igaz?

Hogyan tudok valami olyat kitalálni és megosztani, ami figyelmet kelt, de nem lesz erőltetett?

Ami önazonos, illeszkedik hozzám, és közben építi a márkát is.

Téged mi állít meg görgetés közben?

Milyen változást vársz az életedben, ha elérted a legnagyobb üzleti célodat?

Több pénzt?
Több szabadságot?
Nyugodtabb hétköznapokat?
Nagyobb önbizalmat?
Szabadabb és határozottabb döntéseket?

Sokszor nagyon pontosan meg tudjuk fogalmazni, mit szeretnénk elérni.

Több ügyfelet.
Nagyobb bevételt.
Új szolgáltatást.
Sikeresebb vállalkozást.

De arról már kevesebbet beszélünk, hogy mit várunk ettől valójában.

Hogyan működik majd az életünk, ha sikerül?
Milyennek látjuk magunkat a siker kapuján túl?
Mitől lesz tényleg jobb, könnyebb, szabadabb vagy élhetőbb?

Mert lehet, hogy nemcsak a célt kell pontosítani, hanem azt is, milyen változást vársz tőle.

Egy feltáró coaching beszélgetésben sokszor pont innen érdemes elindulni.

Nem onnan, hogy „mit akarsz elérni?”, hanem onnan:

Miért fontos ez neked, és honnan fogod tudni, hogy tényleg megérkeztél?

Előfordult már, hogy elértél egy célt, csak közben kiderült: nem egészen ezt szeretted volna?

Megtervezed egy új termék bevezetését, kitalálsz egy menő szolgáltatást, és azt hiszed, mindenre gondoltál.

Elindulsz, minden szép és csodálatos.

Szinte akadálytalanul haladsz a célod felé.

Ahogy én is legyalogoltam Fiorenzuola di Focara tengerpartjára.

Mosolyogva veszed a kanyarokat, és a legkomolyabban örülsz a szerpentinnek, hiszen mindenhonnan az jön szembe, hogy a sikerhez vezető út viszontagságos és kanyargós.

És el is éred a célod.

Csak nem ezt képzelted el.

A vágyott tengerpart sem olyan volt, mint amit elképzeltünk.

Van ilyen.

Nem elég a sikerhez vezető rögös út. Jó indulás előtt alaposan felkészülünk.

Nem mindig az a kérdés, hogyan jutsz el a célig. Néha előbb azt kell tisztázni, tényleg jó célt választottál-e.

Ebben is segíthet egy feltáró coaching beszélgetés.

Felfedezheted a gátló körülményeid mellett azt is, mennyire reális a célod, és honnan fogod tudni, hogy elérted.

Már az első pillanatban éreztem, ez rendben lesz.

Kemping szállást kerestem a bicikliutamhoz a Mecsekben. Nem bántam meg a választásomat, sőt!

Gondosan ápolt gyep, szuper tiszta és állapotú fürdő és konyha, többféle szálláslehetőség: faház, sátorhelyek, glamping és persze lakókocsis helyek várják az idelátogatót.

Arról, hogy minden olajozottan menjen Karsten gondoskodik. Az sem gond, ha nem beszélsz angolul vagy németül, mert ő mosolygósan és teljes vendégszeretettel fog fogadni.

Élmény volt megérkezni egy hosszú nap végén és egy remek kávé után ismét útnak indulni.

Mikrovállalkozói tipp: gondold végig, mire lehet szüksége a vásárlódnak/ügyfelednek. Ez a siker egyik kulcsa.

Gondolkozz amennyire csak lehet az ő fejükkel!

A Nature Camping Máré-Vára Karsten tudja és pontosan ezt teszi.
Köszönöm az élményt!

Te is viszel laptopot a nyaralásra?

Velem is megesett már, sőt még manapság is jellemző rám ez.

Tudjuk, hogy nem teljesen oké, de gyorsan megválaszolunk pár levelet, elintézünk ezt-azt, ránézünk a socialre… Gond ez?

Vagy nem is olyan nagyon?

Ami mellette szól: ha előre készülsz, időzítesz pár posztot, automatizálsz ezt-azt, talán nyugodtabban indulsz el. Nem kell mindenért az utolsó pillanatban kapkodni.

Persze így akár otthon is maradhat a laptop. :)

Ami ellene szól: a becsempészett, ellopott pillanatok, apróságok is ott tartják a figyelmed a munkán.

Nem kapcsolsz pihenő módba. És persze jöhet a lelkiismeretfurdalás és a konfliktus: A családoddal vagy nyaralni, vagy a cégeddel?

Sokat dolgozol így is egész évben, nem gond, ha lazítasz.

Ha kimarad pár poszt, vagy nem válaszolsz pár levélre azonnal, biztosan nem dől be a céged.

A pihenést nem kell megszolgálnod.

Dőlj hátra picit, pihend ki magad. Amit tudsz, készíts elő, automatizálj, de hagyj magadnak időt a pihenésre, a feltöltődésre is!

Szerintem megéri.

Jelentem, megérkeztem Orfűre, de nem ma…

Hanem még múlt szerdán, ahogy terveztem, csak posztot írni nem volt időm…

Igyekeztem a legalaposabban és kellő körültekintéssel megtervezni ezt az utat. Az útvonalat sikerült is elég jól kiválasztani. Mindkét kempinget elértem még úgy, hogy világosban tudtam sátort verni.

Volt néhány nehezebb rész, amire számítottam is, de a Szekszárd–Szálka közti szakasz keményebb volt most jóval, mint gondoltam.

Újratervezés! Be is iktattam egy kis plusz pihenőt.

A harmadik nap – ugyanez volt a legrövidebb szakasz – is tartogatott még kihívásokat! Az egyre melegedő időben, már 200+ km-rel a lábamban kapaszkodtam fel Orfűig.

Azért volt idő és energia élvezni a tekerést, és csodálni a tájat is!

Megérte a fáradozást, tervezést végigcsinálni: terveim szerint délutánra oda is értem a szálláshelyre és a Fishing on Orfű fesztiválra.

Amellett, hogy büszke vagyok rá, hogy összehoztam ezt a túrát és végig is csináltam, sokat is tanulhattam belőle:

Új helyeket fedeztem fel, ismeretlen emberekkel beszélhettem, kiléptem a megszokott útvonalaim merevségéből, jobban rálátok most, hogy min lehet (kell) fejleszteni, miben lehet fejlődni a következő hosszabb túráig.

Szóval ami mindenképp tanulság mikrovállalkozóként is:

Nem minden út sikerül pontosan úgy, ahogy eltervezzük. De ha elindulunk, figyelünk közben, és megérkezés után levonjuk a tanulságokat, akkor a következő út már biztosan tudatosabb lesz.

Magasságok és mélységek.

Tegnap szinte a Duna partjáról indultam és Szekszárdon át a Mecsekbe értem.
Ez az egyik, ha nem a legkedvesebb környékem. Ide fel kellett jutni és ez most sem volt nekem egyszerű.

Annyi élményt adott, hogy még biztos mesélek erről egy darabig.

Mindegy most a kilométer, meg a meleg. Lényegtelen a szintemelkedés.

Megérkezni. Az jó. Az számít.
Itthon lenni.

Mennyi különböző származású emberrel találkoztam és beszéltem két nap alatt!
Francia, finn, német, bolgár és magyar emberekkel.

Kedvesek, érdeklődők, érdekesek, segítőkészek és beszédesek.

Emberek. Úton.

Ma irány Orfű!