21. perc :
Détári megszerezte első gólját a Ferencváros játékosaként. Wukovics hozta fel a labdát középen, majd őt a bal oldalon kísérő Détári elé akart gurítani, ez egy vendégvédő „közbenjárásával” sikerült. Détári a 16-os vonalán kívül cselsorozatba kezdett, három védőt is becsapva a kapu elé került, ahol a kivetődő Sáfár mellett is elhúzta a labdát, és öt méterről, balról a kapu közepébe gurított.
1-1
25. perc:
Előnyt szerzett a Ferencváros. Egy védőről kipattant labdát Albert a berobbanó Wukovics elé gurított, aki balra sodródva kicsalta Sáfárt, majd a kapu elé ívelt. Az érkező Gregornak nem okozott gondot három lépésről az üres kapu közepébe fejelni.
2-1
27. perc:
Tovább hengerelt a Fradi. Détári indította Albertet, aki húsz méterre a kaputól ütközött Herczeggel, de estében még Wukovics elé tudott gurítani. A csatár, akárcsak két perccel korábban, most is betört a Vasas büntetőterületére, elfekt***e Sáfárt, majd az ötös bal sarkáról a kapu közepébe helyezett.
3-1
49. perc:
A második félidőre sem tört meg a Ferencváros lendülete. Keller balról ívelt a vendégek kapuja elé, a labda lecsúszott Détári lábáról, majd továbbpörgött a jobb oldalon helyezkedő Gregor felé. A csatár félfordulatból, 12 méterről a bal alsó sarokba bombázott.
4-1
56. perc
Gregor tovább szomorította a Vasast. Détári adott középről a betörő csatár elé, aki maga elé t***e a labdát, majd a büntetőpont magasságából, a balösszekötő helyéről a kapuba vágta.
5-1
Ferencváros-Vasas 5-1
20.000 néző
1993.09.04.
Franzstadti Krónikák
Minden ami Ferencváros! Beszámolók, képek, archív felvételek, összefoglalók, gólok, szurkolók.
66. perc:
Keller kényszerítőzött a tizenhatos vonalán álló Dzurjákkal, majd a visszakapott labdát, az érkező védőket megelőzve, ballal, 14 méterről, a jobb felső sarokba bombázta.
1-0
69. perc:
Keller balról az ötös túlsó sarkára ívelt, ahonnan a magasra ugró Fischer a bal alsó sarokba bólintotta a labdát.
2-0
85. perc:
Keller adta az újabb gólpasszt is, ezúttal az újpesti térfél közepén kilépő Dzurjákot szökt***e. Úgy tűnt, Varga közbelép, de elcsúszott, s így Dzurják szabadon törhetett kapura, majd a kifutó Brockhauser felett 15 méterről a háló közepébe lőtt.
3-0
02/09/2026
Reform
(1991)
31/08/2026
Három a magyar igazság! Zsinórban harmadszor derült ki, hogy a jégen zöld az isten.
Ehhez persze az kellett, hogy a Fradi „találjon” két orosz sztárja mellé (Oreskin, Andrejev) még kettőt (Fjodorov, Eszmantovics), meg hogy a visszavonulás gondolatával játszadozó Orbán meggondolja magát (kösz, Gyuri, az aranyérmes gólod szép volt!).
És még így is meleg volt a helyzet! Kercsó ukrán–orosz csapata (amúgy Lehel HC) eléggé lehűtötte a Zöld Sas-pártiakat. Az a 4:1-es zakó a harmadik meccsen kiheverhetetlennek látszott. De aztán Berényben vér nélkül győzött a Fradi, s maradt a döntés az ötödik ütközetre. Kicsit szoros volt, de a pezsgő nem hiába hült!
14. perc :
Varga K. röviden szabadított fel, Lisztes nem teketóriázott, tizennyolc méterről nagy lövést eresztett meg. Király jól helyezkedett, de kipattant róla a labda, s a lesipuskás Zavadszky az ötös sarkáról a léc alá emelt.
0-1
20. perc :
Vincze O. szabadrúgásból középen Kuznyecovot találta meg labdájával, ő fejjel továbbcsúsztatott, Zavadszky szinte ugyanott tartózkodott, mint az első gólnál; ezúttal fejjel próbálta kapura irányítani a bőrgolyót, szerencséje volt, ugyanis nem találta el rendesen, így a labda megtéveszt***e Király kapust, s akadálytalanul jutott a jobb alsó sarokba.
0-2
68. perc :
Sánta a 16-oson belül mutatósan hátrasarkalta a labdát, ám balszerencséjére éppen Kecskés elé. A ferencvárosi középpályás lépett néhányat, aztán négy méterről a jobb felső sarokba küldte a labdát.
0-3
Haladás-Ferencváros 0-3
15.000 néző
1995.08.30.
“Mennyi van még?”
A hosszabítás soha véget nem érő percei… :)
26/08/2026
Keller József 1990-ben
25/08/2026
2004.08.25. Sparta Praha-Ferencváros
25/08/2026
Az 1967-es legendás csapat a fehér keresztben csíkos mezben.
“Ötven évvel ezelőtt olyan csapata volt a Ferencvárosnak, hogy a játékosok neveit egyenként kellene csillagokból kirakni az égen, és ha ezt a megoldást manapság egy nálam sokkal fiatalabb generáció giccsesnek, sziruposnak vagy hollywoodi látványelemnek tartja, akkor tegye nyugodtan.”
(Lakat. T. Károly)
24/08/2026
A Fradi női kosárlabda csapata 1995-ben.
Klicken Sie hier, um Ihren Gesponserten Eintrag zu erhalten.
Lage
Kategorie
Service kontaktieren
Webseite
Adresse
Wien