31/08/2026
Nagyon vártuk az idei Val di Sole-i MTB világbajnokságot – természetesen elsősorban Bruchner Regi miatt, hiszen különleges érzés úgy követni egy világbajnokságot, hogy ott van a mezőnyben valaki, aki ennyire közel áll a csapatunkhoz. 💚💙
Ákos és Adél a nyaralásukat is úgy alakították, hogy a helyszínen tudjanak szurkolni Reginek, így a csapat támogatása nemcsak itthonról, hanem közvetlenül a pálya mellől is érkezett. 🇭🇺👏
Ez a VB is rengeteg emlékezetes pillanatot hozott. Az elit férfiaknál Tom Pidcock megint egészen elképesztőt ment: a mezőny hátsóbb részéből dolgozta fel magát, majd megnyerte a világbajnokságot, 17 másodperccel Charlie Aldridge előtt.
A junior lányok között Kiss Niki 4. helyet szerzett, mindössze egyetlen pozícióval lemaradva a világbajnoki dobogóról, ehhez szívből gratulálunk.
Vasárnap aztán jött az U23-as világbajnokság, amit nagyon nagyon vártunk. A junior lányok futamával ellentétben itt már sokkal hosszabb volt a versenytáv, az 1+4 kör helyett már 1+6 kört kellett teljesíteni az U23 hölgyeknek, ez közel 25-30 perccel több versenyidőt jelentett. Regi ezt a hosszabb távot nagyon szépen menedzselte. Nem égette el magát az elején, hanem tudatosan osztotta be az erejét, és a verseny második felében is stabil maradt. A futam jelentős részében a 20–22. hely környékén versenyzett, és végül a világ 26. legjobb U23-as női XCO-versenyzőjeként ért célba. Ez önmagában is komoly teljesítmény, de még inkább annak fényében, hogy a világbajnokság előtti időszakban egy komoly bukás és az ott szerzett sérülés miatt sem tudott százszázalékos állapotban készülni.
Pusztán érdekességként megmutatjuk, hogy milyen erős az U23-s mezőny, Regi összteljesítménye a junior női VB 4. helyének megfelelő időt jelentett volna, pont Niki előtt végzett volna a köridőket tekintve. Regi teljesítménye egyértelműen mutatja, milyen komoly lépcső az U23 – és hogy ezen a szinten is egyre stabilabban ott van a nemzetközi mezőnyben.
Természetesen az egész magyar válogatott teljesítményére büszkék lehetünk. 🇭🇺 A főbb magyar eredmények Val di Soléból:
Kiss Nikoletta – 4. hely, junior női XCO
Bokros Kincső – 44. hely, junior női XCO
Berencsi Benedek – 65. hely, junior férfi XCO
Podgornik Milán – 88. hely, junior férfi XCO
Szalay Boldizsár – 92. hely, junior férfi XCO
Bruchner Regina – 26. hely, U23 XCC
Kiss Vince – 37. hely, U23 XCC
Bruchner Regina – 26. hely, U23 XCO
Takács Zsombor – 51. hely, U23 XCO
Kiss Vince – 69. hely, U23 XCO
Nagyon büszkék vagyunk rád Regi! 🇭🇺
Gratulálunk az egész magyar csapatnak!
Hatalmas gartuláció még Forgacs Patrik -nak és az MBH Bank Cycling Team Junior csapatának, akik Olaszországban versenyeztek a Castelfranco Veneto - Monte Tomba versenyen és Patrik révén sikerült a gyorsasági részhajrák győztesének járó piros trikót elhozniuk.
Természetesen még nem értek véget a hétvége történései, hamarosan jövünk a Balaton Gravel Derby-vel, Emesével és a Maraton Challenge beszámolójával, Czenki Tomi dobogójával.
rajongók
Architect - Dent Kft.
Strike Burger Zeg
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város
Greenzone Kerékpárbolt és Síkölcsönző Zalaegerszeg
La Nostra Casa
24/08/2026
Lassan a nyár végéhez érünk, ilyenkor kicsit mi is pihenünk, nyaralunk, töltődünk – de azért nem tűntünk el teljesen. Az elmúlt hetekben több verseny és egy jó közös terepezés is belefért.
Hegyi Péter az utóbbi időszakban több megmérettetésen is rajthoz állt.
Az eXtremeMan Nagyatád középtávú versenyén a Zalai Rettenet kétfős váltójában Péterffy Renátával indult. Peti itt két számot is vállalt: a 84 km-es kerékpáros szakaszt 2:08:17 alatt, 39,29 km/h-s átlagsebességgel teljesít***e, majd az 5,25 km-es futást 24:04 alatt t***e hozzá a csapat eredményéhez. A páros 3:01:35-ös összidővel az 1. helyen zárt a kétfős váltók között.
Ezt követte a 42. Vasi Vasember, ahol Imre Mátyással és Kárász Lászlóval, ismét a Zalai Rettenet színeiben állt rajthoz. Peti a 40 km-es kerékpáros szakaszt 1:00:33 alatt, 39,64 km/h-s átlagsebességgel teljesít***e, a csapat pedig a férfi váltók mezőnyében 2. helyen végzett.
Soltvadkerten, a VIII. Vadkerti-tó Futóverseny és Mesterhármas 90 km-es kerékpáros időfutamán már egyéniben állt rajthoz. A távot 2:09:22 alatt, 41,74 km/h-s átlagsebességgel teljesít***e, amellyel az 1. helyet szerezte meg.
A versenyek mellett azért a monti sem maradt teljesen háttérben. Augusztus 23-án Harangvölgyi András meghívására részt vettünk a Balatoni Nyári Mountainbike Túra -n is. A Balatonfüred környéki, közel 40 kilométeres, 1000 méter szintemelkedést tartalmazó útvonal nagyrészt terepen vezetett, erdei ösvényeken, földutakon és a Balaton-felvidék dimbes-dombos részein, sok rész ismerős volt a Balaton MTB Maraton verseny útvonaláról. A tegnapi nap most nem verseny volt, hanem egy jó hangulatú, tartalmas közös tekerés – és egyben remek edzés a nyár végére. Köszönjük Andrásnak a meghívást! 👌 Jövőre mi is várunk Zalaegerszegen az XCO versenyünkre vendégként.
Petinek pedig gratulálunk az elmúlt időszak eredményeihez, és lassan hangolódunk az őszi bringás időszakra is! 🚴♂️💪
rajongók
Architect - Dent Kft.
Strike Burger Zeg
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város
Greenzone Kerékpárbolt és Síkölcsönző Zalaegerszeg
La Nostra Casa
07/08/2026
Az XCO OB után tartottunk egy kisebb pihenőt az utánpótlás-edzésekben, hiszen mindenki nagyon szépen végigdolgozta a szezont, és ilyenkor fontos egy kis feltöltődés, kikapcsolódás is.
A szünet után azonban nem mindig könnyű újra felvenni az edzések ritmusát – főleg nyáron, amikor még javában tart a szünidő, sokan nyaralnak, az elmúlt napok kánikulája pedig szintén nem könnyít***e meg a dolgunkat.
Mi is lehetne jobb ráhangolódás, mint néhány lazább, igazi nyári csapatépítő program? Így aztán strandolással, röplabdázással indítottunk, és ideje volt leporolni a már hagyományosnak mondható éjszakai montizásunkat is.
Egy szó mint száz: nagyon jól sikerültek ezek az edzésnapok, jó volt újra együtt mozogni, nevetni és közösen élményeket gyűjteni. A nyárnak pedig még nincs vége – biztosan lesznek még hasonló alkalmak!
rajongók
Architect - Dent Kft.
Strike Burger Zeg
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város
Greenzone Kerékpárbolt és Síkölcsönző Zalaegerszeg
La Nostra Casa
05/08/2026
Augusztus 2-án Bélapátfalva, az alsó bányaudvar környéke adott otthont a XXVI. Bükk Hegyikerékpár Maratonnak. A verseny egyben az XCM PRO TOUR ötödik futama, valamint a Magyar Kupa következő állomása is volt.
Az időjárás ezúttal komoly kihívást jelentett, hiszen nagyon nagy melegben kellett teljesíteniük a versenyzőknek a Bükk Maraton hosszú mászásait és gyors, tempós lefeléit.
Idén a technikai problémák több versenyzőnket sem kímélték. Németh Matyinak már a rajt előtt kereket kellett cserélnie, mivel az előző napon összeszedett defektet nem sikerült teljesen megjavítani. Bruchner Máté és Czenki Tomi szintén defektet kapott: Tomi sajnos feladni kényszerült a versenyt, Máté pedig csak többszöri utánfújással tudta folytatni, ami jelentős időveszteséget okozott számára.
A négy meghirdetett távból csapatunk három távon képviselt***e magát:
– Hosszútáv: 83 km, 2270 méter szintemelkedés
– Középtáv: 58 km, 1550 méter szintemelkedés
– Rövidtáv: 28 km, 760 méter szintemelkedés
A rövidtávon utánpótlás-versenyzőink a technikai nehézségek ellenére is remekül szerepeltek. Bruchner Máté az U17-es fiúk között mindössze 1 perc 40 másodperccel maradt el a győztestől, így megszerezte a második helyet. Németh Matyi ugyanebben a kategóriában a negyedik helyen ért célba, míg Stojadinov Dusán az U15-ös fiúk mezőnyében a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
A középtávon Vámosi László képviselte csapatunkat, aki a Master 2-es férfiak mezőnyében a 16. helyen ért célba.
A hosszútáv egy középtávú körből, majd egy rövidebb második körből állt. Farkas Péter az első kört teljesít***e, a másodikra azonban a 14 órás szintidő miatt már nem engedték ki, így az addig kialakult sorrend alapján a Master 1 kategória ötödik helyén rangsorolták.
Eredmények:
Rövidtáv – 28 km, 760 m szintemelkedés
Bruchner Máté – U17 férfi: 2. hely, 1:12:02
Németh Mátyás – U17 férfi: 4. hely, 1:16:55
Stojadinov Dusán – U15 fiú: 3. hely, 1:40:29
Középtáv – 58 km, 1550 m szintemelkedés
Vámosi László – Master 2 férfi: 16. hely, 3:24:26
Hosszútáv – 83 km, 2270 m szintemelkedés
Farkas Péter – Master 1 férfi: egy kör hátrány
Czenki Tamás – Master 2 férfi: DNF, defekt miatt nem fejezte be a versenyt
A Bükk Maratonnal egy időben, augusztus 2-án rendezték meg Bábolnán a Masters Országúti Országos Bajnokságot, ahol egyesületünket négy versenyző képviselte.
Rugyai Csaba, Dervalics Gábor és Bulin Balázs a Master 2-es korosztályban állt rajthoz. Rájuk hét kör, összesen 95 kilométer és 574 méter szintemelkedés várt. Balaicz Róbert a Master 3-as kategória 54 kilométeres, 328 méter szintemelkedést tartalmazó versenyén indult, amely négy körből állt.
Versenyzőinknek a nagy meleggel és az erős országos bajnoki mezőnnyel is meg kellett küzdeniük. Gratulálunk mindannyiuknak a helytálláshoz és a teljesítményhez!
Eredményeink:
Bulin Balázs – Master 2: 10. hely
Rugyai Csaba – Master 2: 11. hely
Dervalics Gábor – Master 2: 16. hely
Balaicz Róbert – Master 3: 19. hely
Eközben itthon kétnapos triatlonverseny zajlott, amelynek sikeres lebonyolításához ezúton is gratulálunk a Zalatriatlon csapatának!
Egyesületünkből Filó László egy részben családi, részben baráti összeállítású vegyes váltó tagjaként állt rajthoz a „Próbáld ki a triatlont!” kategóriában. Természetesen ő vállalta a csapat kerékpáros szakaszát, és társaival nagyszerű teljesítményt nyújtva az előkelő 4. helyen zárták a versenyt, alig elmaradva a dobogótól.
Gratulálunk minden versenyzőnknek a teljesítményhez, dobogósainknak pedig külön is az értékes helyezésekhez!
rajongók
Architect - Dent Kft.
Strike Burger Zeg
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város
Greenzone Kerékpárbolt és Síkölcsönző Zalaegerszeg
La Nostra Casa
28/07/2026
🇭🇺 🏆 Bianchi Bakony Gravel Országos Bajnokság
Tavaly a gravel sorozat egyik legjobb pályája volt – idén pedig az országos bajnokságnak adott otthont, Huszárelőkpusztán szervezték az OB-t.
Egy 38 kilométeres, 714 méter szintemelkedést tartalmazó körön zajlottak a küzdelmek, ahol kategóriától és választott versenytávtól függően 1–4 kört kellett teljesíteni. Ez 38 km és 714 méter, 76 km és 1428 méter, 114 km és 2142 méter, illetve a leghosszabb távon 152 km és 2856 méter szintemelkedést jelentett. A bajnoki távok nemenként és korcsoportonként eltértek, csapatunk versenyzői közül ezúttal nem mindenki bajnoki kategóriában állt rajthoz.
Idén hatfős csapattal vágtunk neki a küzdelmeknek. Emese címvédőként, komoly esélyekkel érkezett, így bizakodva vártuk a rajtokat. A szervezők rendkívül kemény, embert próbáló pályát állítottak össze, ráadásul már az első kilométerektől óriási tempó alakult ki. A verseny nehézségét jól mutatja, hogy sokan technikai probléma vagy erőnléti okok miatt nem tudták befejezni a távot – sajnos ez a mi csapatunkat is érint***e.
A többiek azonban nagyszerűen helytálltak: több kategóriában is csupán kevéssel maradtak le a dobogóról, Emese pedig parádés versenyzéssel megvédte bajnoki címét. Ezzel egyesületünk újabb magyar bajnoki aranyéremmel gazdagodott.
Szívből gratulálunk valamennyi versenyzőnknek a kiváló teljesítményhez, Emesének pedig az újabb magyar bajnoki címhez!
Eredmények:
Rövid táv Felnőtt – férfi
Szekeres Zoltán – 4. hely
Grand Master – férfi
Káldi Tamás – 4. hely
Hosszú táv Master – férfi (Bajnoki kategória)
Horváth Sándor – 11. hely
Dervalics Gábor – 13. hely
Bulin Balázs – DNF
Master – nő (Bajnoki kategória)
Chovanyecz Emese – 1. hely 🏆
rajongók
Architect - Dent Kft.
Strike Burger Zeg
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város
Greenzone Kerékpárbolt és Síkölcsönző Zalaegerszeg
La Nostra Casa
26/07/2026
A mai versenyekkel véget ért a UEC - Union Européenne de Cyclisme Ifjúsági Európa Bajnokság - Cheile Grădiștei-ben 🇷🇴. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az utánpótláskorú MTB versenyzők számára az Ifjúsági Európa-bajnokság az év egyik, ha nem a legrangosabb versenye, amelynek csúcspontját az egyéni XCO-futamok jelentik.
A rajtsorrend az egyéni időfutam és a csapatváltó eredményei alapján alakult ki. Szombaton az U15-ös korosztály első- és másodéves versenyzői, vasárnap pedig az U17-esek álltak rajthoz az egyéni XCO-futamokban. Természetesen mi leginkább az U17-es elsőéves fiúk versenyét vártuk, hiszen ebben a mezőnyben szerepelt Máté Bruchner is. Ugyanakkor hatalmas öröm volt látni, hogy a magyar versenyzők az elmúlt napokban és az XCO-futamok során is remekül teljesít***ek.
Máté az elmúlt két évben, a svédországi Ifjúsági Európa-bajnokságokon egyaránt a legjobb tíz között végzett még az U15-ös mezőnyben. Idén sem szerette volna lejjebb adni: immár az U17-esek között egy Top 5-ös eredményt tűzött ki célul. A múlt héten megnyert országos bajnoki cím már megmutatta, hogy a formaidőzítés kiválóan sikerült, így igazán biztató előjelekkel várhatta az Európa-bajnokságot.
A harmadik Ifjúsági Európa-bajnokságán induló Máté már tapasztalt versenyzőként állt fel a rajtrácsra, ahol az 1+4 körös futamban parádés, nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtott: körről körre egyre előrébb kapaszkodott, és az utolsó körben még hárman harcoltak a dobogó harmadik fokáért.
A helyezések végül a pálya utolsó szakaszán dőltek csak el, amely valamivel jobban feküdt ír és olasz riválisának. Máté azonban mindössze egy hajszállal maradt le tőlük, és fantasztikus 5. helyével a magyar csapat legjobb Európa-bajnoki eredményét szállította.
A győztestől mindössze 42 másodperccel, a dobogótól pedig csupán 10 másodperccel maradt el.
Köszönjük ezt a felejthetetlen élményt, Máté! Hatalmasat versenyeztél, nagyon büszkék vagyunk rád! ❤️🤍💚
Nem feledkezhetünk meg Máté holland csapattársáról, Nina Tjallingii-ről sem, akivel erre az Európa-bajnokságra kerültek egy csapatba, és a közös napok, valamint a csapatváltó során igazi csapattá kovácsolódtak. Nina már az XCC-futamban is remekül szerepelt, majd az egyéni U17 – W15-ös XCO-versenyben is szenzációs teljesítményt nyújtva fantasztikus 4. helyet szerzett. Szívből gratulálunk ehhez a nagyszerű eredményhez!
Ha mindez még nem lenne elég, Franciaországból is fantasztikus magyar eredmények érkeztek! Az UCI Mountain Bike Continental Series – MTB French Cup – XCO + UCI XCO Junior Series versenyén Kiss Niki a junior nők mezőnyében győzelmet aratott, míg Bruchner Regina az U23-as nők között szenzációs 7. helyen zárt. Gratulálunk mindkettőtöknek a nagyszerű teljesítményhez!
Szívből gratulálunk továbbá minden magyar versenyzőnek az Ifi Eb-n nyújtott nagyszerű teljesítményhez! Az egyéni XCO-futamok magyar érdekeltségű eredményei a következőképpen alakultak:
U15 – M13
András Péter Patrik a 7. helyen zárta az egyéni XCO-futamot.
U15 – W13
Storcz-Nagy Réka a 21. helyen ért célba.
U15 – M14
Töltl Kevin a 18., Honti Tamás Attila a 26., Szabadi Kolos pedig a 49. helyen végzett.
U15 – W14
Nagy Tünde Lilla a 27. helyet szerezte meg, míg Rébay Borka Rozi nem tudta befejezni a futamot.
U17 – M15
Bruchner Máté nagyszerű versenyzéssel, mint részletesen beszámoltunk az 5. helyen végzett. Steiner Bence György a 22., Bokán Samu a 36., Kovács Béla pedig a 43. helyen ért célba.
U17 – M16
Lónyai Balázs a 35., Laczkó Olivér Péter a 44., Bokán Simon az 51., Fazekas Levente az 54., Rébay Zsombor Álmos pedig a 75. helyen zárt.
U17 – W16
Hegedűs Heléna kiváló teljesítménnyel a 9. helyen végzett, Orbán Rebeka pedig a 49. helyen zárta a versenyt.
Büszkék lehetünk a magyar fiatalok eredményeire!
Ja és volt még egy Gravel OB is, ahonnan szintén fantasztikus eredményekkel térhetük haza, részletek hamarosan. 😉
rajongók
Architect - Dent Kft.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város
Strike Burger Zeg
Greenzone Kerékpárbolt és Síkölcsönző Zalaegerszeg
La Nostra Casa
24/07/2026
Tegnap a csapatváltókkal folytatódott a UEC - Union Européenne de Cyclisme Ifjúsági Európa Bajnokság.
A csapatverseny rajtsorrendjét a TT futamon teljesített három versenyző együttes eredménye adja, amit Mátéék a 25. helyről várhattak.
A csapaton belüli sorrendről maguk a versenyzők dönthettek: elsőként Béci indult, őt Nina követte, míg Máté záróemberként vágott neki a pályának. A rajtjelre 102 versenyző vágott neki, hogy egy 3,2 km-s körön a legjobbat nyújtsa. Az első kör mindig kaotikus, sok a tömörülés, esetleg futós rész, de a csapat első versenyzője ezt szuperül megoldotta, és bár néhány helyet hátra csúsztak, végül a 31. helyen váltottak. A második versenyző Nina volt, aki nagyon erős időt futott, a nők között a 6. legjobb köridőt teljesít***e, konkrétan jobb ideje lett a körén, mint a győztes svájci csapat lány tagjának, így szinte csak néhány pozíciót estek hátra, jellemzően olyan csapatokkal szemben, ahol a második versenyző is fiú volt. Máté végül a 34. pozícióban kezdhette meg a körét, amit a tőle megszokott elszántsággal teljesített és elképesztő 14 helyet javítva a 20. helyre hozta be a váltót. A köridejét tekintve a 81 időből a 16. időt futotta, mely egyben az XCO futamra a legjobb U17-s rajtpozíciót is jelent***e a magyarok közül.
Update: Örömmel láttuk, hogy a BringaSport időközben kiegészít***e a beszámolót Bruchner Máté felkészítője, csapatunk edzője, Czenki Tamás nevével. Köszönjük a gyors javítást.
Mátéék holland–magyar csapatának nagyszerű eredményéről korábban már beszámoltunk, valamint összegyűjtöttük valamennyi magyar versenyző XCO-rajthelyét.
Természetesen Máté holland csapattársáról, Nina Tjallingii-ről sem feledkezünk meg, aki a W15-ös XCO-futamot az előkelő 5. rajthelyről kezdheti majd meg.
We moedigen je aan, Nina! 🧡💙
Az egyéni időmérő és a csapatváltó eredményei alapján kialakultak az XCO-futamok rajtsorrendjei. A magyar versenyzők az alábbi pozíciókból vághatnak neki a hétvégi versenyeknek:
U15 – M13
András Péter Patrik a kiváló 2. rajthelyről indulhat.
U15 – W13
Storcz-Nagy Réka az 5. rajtpozíciót szerezte meg.
U15 – M14
Töltl Kevin a 10., Honti Tamás Attila a 37., Szabadi Kolos pedig a 46. helyről rajtolhat.
U15 – W14
Nagy Tünde Lilla a 22., Rébay Borka Rozi pedig a 48. rajthelyről kezdheti meg az XCO-futamot.
U17 – M15
Bruchner Máté a 16., Steiner Bence György a 21., Kovács Béla a 37., Bokán Samu pedig a 64. helyről vághat neki a versenynek.
U17 – M16
Laczkó Olivér Péter az 55., Fazekas Levente a 66., Lónyai Balázs a 92., Bokán Simon a 105., Rébay Zsombor Álmos pedig a 118. rajtpozícióból indulhat.
U17 – W16
Hegedűs Heléna a 17., Orbán Rebeka pedig az 52. helyről rajtolhat.
Sok sikert kívánunk valamennyi magyar versenyzőnek az XCO- és a mai XCC futamokhoz! Hajrá Máté, Hajrá Magyarok 🇭🇺🇭🇺🇭🇺
rajongók
Architect - Dent Kft.
Strike Burger Zeg
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város
Greenzone Kerékpárbolt és Síkölcsönző Zalaegerszeg
La Nostra Casa
23/07/2026
UEC - Union Européenne de Cyclisme
Ifjúsági Európa Bajnokság, Cheile Grădiștei 🇷🇴
A tegnapi egyéni időfutamokra megérkezett a csapadék, azonban ekkora váltásra senki nem számított. A szakadó eső, köd, vízátfolyások és csúszós, sáros pálya próbára t***e a versenyzőket. A nehéz körülmények között valóban heroikus küzdelmeknek lehettünk tanúi.
A nap az U15-ös korosztály időfutamaival kezdődött, majd az U17-es versenyzők következtek. A tegnap teljesített egyéni idők összesítéséből alakult ki a mai csapatverseny rajtsorrendje. A szabályok szerint minden háromfős csapatban legalább egy lánynak is szerepelnie kell.
Máté a TEAM NL–HU XCO színeiben áll rajthoz. A két magyar versenyző, Bruchner Máté 🇭🇺 és Kovács Béla 🇭🇺 mellett a holland Nina Tjallingii 🇧🇶 alkotja a csapatot, aki tegnap egészen szenzációsan versenyzett, és a lányok között a harmadik legjobb időt repeszt***e.
A három versenyző együttes eredménye 6:17.319 lett, amellyel a rendkívül erős, 102 csapatot felvonultató mezőnyben a 25. helyet szerezték meg. Ennek megfelelően ma ebből a pozícióból várhatják a csapatverseny rajtját.
A csapaton belüli sorrendről maguk a versenyzők dönthetnek: elsőként Béci indul, őt Nina követi, míg Máté záróemberként vág neki a pályának.
A tegnapi időfutamon, valamint a mai csapatversenyben elért időeredményeket versenyzőnként összeadják, és az így kialakuló összesített eredmény határozza majd meg az egyéni futamok rajtsorrendjét.
Mátéék mellett több további magyar érdekeltségű csapat is rajthoz áll a mai váltóversenyen. A tegnapi egyéni időfutamok összesítése alapján az alábbi rajtpozíciókból kezdhetik meg a küzdelmet:
Az U15-ösök 73 csapatos mezőnyében a Töltl Kevint, András Péter Patrikot és Storcz-Nagy Rékát felvonultató Team Hungary #1 U15 a 14. helyről, míg a Szabadi Kolosból, Honti Tamás Attilából és Nagy Tünde Lillából álló Team Hungary #2 U15 a 25. helyről vághat neki a versenynek. A Rébay Borka Rozival, valamint egy lengyel és egy román versenyzővel felálló POLHUNROU vegyes csapat az 59. rajtpozíciót szerezte meg.
Az U17-esek 102 csapatos mezőnyében a Bokán Simont, Hegedűs Helénát és Laczkó Olivér Pétert felvonultató Team Hungary #1 U17 a 67. helyről indulhat. A Bokán Samuból, Fazekas Leventéből és az északmacedón Stojanovska Dalijából álló Team Hungary–North Macedonia Mix a 76., míg a Lónyai Balázst, Steiner Bence Györgyöt és Orbán Rebekát felvonultató Team Hungary #2 a 81. helyről kezdheti meg a mai csapatversenyt.
Hajrá Máté, Hajrá Magyarok 🇭🇺🇭🇺🇭🇺
rajongók
Architect - Dent Kft.
Strike Burger Zeg
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város
Greenzone Kerékpárbolt és Síkölcsönző Zalaegerszeg
La Nostra Casa