Sanvita Jóga - Dancs Andrea

Rengeteg hamis mítosz él a köztudatban az anyasággal kapcsolatban.
Az egyik az, hogy az anyák mindig mindent megoldanak.
Nemcsak megoldanak, hanem tökéletesen oldanak meg.
Ezt nemcsak mások hiszik így, hanem sokáig ők maguk is. :-D
Aztán ahogy telnek az évek az anyaságban, erőteljesen árnyalódik ez a kép, elvárás, mert valójában sosem volt igaz, és hálisten idővel rájövünk, hogy nem is kell annak lennie.

A valóságról hoztam egy egészen friss, mai képet.
Tegnap MINDENT kikészítettünk (a gyerekem és én is) ami ma, az első iskolai napra kell, odafigyelve, többször egyeztetve.
Évnyitó, ünneplő kell, oké.
"Anya hol a sulis nyakkendőm, nem tudod? Az is kell az évnyitóra holnap." - közli a drágám este kilenckor. Még jó, hogy neki eszébe jutott. Mert hiába ez lesz a második tanéve ebben a gimiben, még mindig nem szoktam meg, hogy alkalmi jelleggel szükség van az iskolát képviselő kék nyakkendőre is.

Ásítozva körülnézek a szekrényében (ő már fekszik, korán kelünk), és láss csodát, nem is kell hosszasan keresni, megvan!
Odateszem a székére, és teljes nyugalommal jóéjt kívánok az én egyetlen kis-nagylányomnak.

Azt nem is meséltem, most jut eszembe, hogy az elmúlt 2 napban kétszer is majdnem eladtam a fehér ünneplő blúzát.
Igen, azt amiben ma ment az évnyitóra! :-D
Szerencsére egyik lánykára sem volt jó, és aztán (nyilván) este az is kiderült, hogy nincs is másik, és "Jé Anya, ez még jó rám" felkiáltással közölte az én drága gyermekem, hogy akkor ezt veszi fel.
Még jó, hogy nem vette meg senki, mert nem volt jó a méret.

Szóval ma elaludtam - persze hogy épp akkor, amikor én keltem a családot. :-D
Álmodtam, és egyébként is, éjjel fél 3-kor felébredtem (változókor ugye), és Füge kutyánk is kikéredzkedett majd nem akart visszajönni. Ott áltam a teraszajtóban, végül csak határozottabb fellépéssel sikerült betessékelnem. Éjjel. Persze Cirmi is megjelent várakozva, de vele már nem is foglalkoztam.

Így aztán reggel aludtam isteni jól, mikor is hallom halványan az ébresztő zenét. Nyugodtan felkelek, elkezdek reggelit készíteni Annának. Rápillantok a hűtőn lévő órára...6.12. Te jó ég, azt kérte 6.00-kor keltsem. De hát ez hogy lehet, most keltem fel és én 5.45-re állítottam be magamnak. Nem értem, 3 perce vagyok fent....felébresztem, szegénykém hirtelen kiugrik az ágyból.
Oké semmi vész, csak 12 percet kell behozni....

Elkészül, elindul. Kezdődik megint a verkli, ami annyi éve már.
Félóra elteltével üzenet jön messengeren:
"Anya, nem jó nyakkendőt adtál, ez az általános sulis ballagós..."
Mindkettő kék.
Ki nézte mi van ráírva? Nyakkendő? Nyakkendő. Kék? Kék. Akkor stimmel.

Na kérem.
Ez az anyaság.
Sallangok nélkül.
Tökéletlenül.
:)

Andi.

Változókor egy változó korban 6.
Érzékeny vagy? Jobban mint az átlag?
Tudom ez olyan direkt marketinges felütés de hátha így jobban célba ér. :)

Változókor ide vagy oda, vannak emberek, akiknek a szociálisabb érdeklődésük, együttérzésük mások felé fokozottabb mint a nagy magyar átlagé, jóval a változókor előtt is már.
Akiket valóban érdekel a másik ember hogyléte, nemcsak udvariasságból, érdekből vagy megszokásból teszik ezt. Gyakran belőlük lesz valamilyen, másoknak segítő foglalkozású ember.

Ennek több eredője is lehetséges, ezeket most nem taglalnám, röviden idegrendszeri, lelki habitusbeli, családi mintából fakadó vagy épp azt ellensúlyozó emberi hozzáállás és ezek keveréke akár.

Az un. érzékeny embertípus, - biztos lenne jobb kifejezés rá de most nem jut eszembe, talán empatikus, együttérző... - mivel saját érzéseihez is hozzáfér, átéli és ideális esetben még deifinálni is tudja őket, képes elmondani mi zajlik benne- mélyen átérzi mások állapotait, nehézségeit, hangulatait. Sőt, gyakran észreveszi amit mások nem vagy kevésbé. Erre mondhatjuk hogy szuper, de azért ez jóval árnyaltabb ennél.

Manapság a pár mp-es videok, felvételek amiket pörgetünk a közösségi és egyéb felületeken, és a játékfilmekben megjelenő töménytelen erőszak mentén már-már immunissá tesz bennünket a legdurvább helyzeteket bemutató jelenetekre is.

Másfelől tényleg sokan a saját maguk érdekein túl kevéssé látnak, egyrészt védekezésből, kicsinyességből, másrészt egoizmusból és persze itt is lehetnek még egyéb okok, a lényegen nem változtat.
Az emberek többsége minden helyzetből nyertesen akar kikerülni, legyen az bármilyen apróság, pl. egy sorbanállás a boltban.

A változókornak és / vagy az élettapasztalatnak ami negyven fölött már azért akad, van egy egészen pozitív előnye vagy hozadéka:
a szelektálás, és a nemet mondás képessége.
Már nem akarunk mindenáron minden kapcsolatot fenntartani, nem akarunk mindenáron megfelelni mások szándékainak, elvárásainak.

Érzékeny emberként sok-sok évig szinte teljesen kiszolgáltatottja voltam a saját működésemnek, hogy másokra figyelek, mások érdekeit, állapotait megértem és alkalmazkodom, odafigyelek, segítve reagálok.
Tudom, sok segítő foglalkozású ember ilyen mint én.

Ez a működésmód azonban, társulva a határtartás képtelenségével nagyon kimerítő hosszútávon. Nagyon. Ráadásul időnként utólag olyan érzése van az embernek, amikor másoknak túlzó, nem reális, őt magát hátrányosabb helyzetbe tevő, miközben másoknak előnyöket ad, mintha saját magát köpné szembe.

Úristen hányszor éreztem már ezt, jógaoktatóként, és a civil életemben is!
És még most sem mondanám, hogy tökéletesen képes vagyok arra, hogy egyértelmű határokat szabjak, ezt kommunikáljam is, felvállaljam az esetleges konfliktust, vagy egy kapcsolat megváltozását emiatt - mert ugye belül ettől rettegünk mi, "érzékenyek." Nehogy rossz véleménye legyen rólunk valakinek, pláne nem a segítő szerepemben, de magánemberként, családtagok, barátok, ismerősök esetén is kényelmetlen és rossz érzéseket hoz. Azt jelenti egy téves belső hang alapján: nem vagyok igazán jó ember, pedig annak kell lennem.
És az identitásom alapja hogy én jó vagyok.
Mekkora tévedés összekeverni a jó cselekedetet, jószándékot az önfeladással, önmagunk értékének degradálásával.

Nehogy megváltozzon a kapcsolatunk. Ez a másik félelmünk, éppen ezért szinte mindent megteszünk annak érdekében, hogy megmaradjon, annak árán is, hogy már rég nemet mondanánk valamire, már rég nem esik jól a határátlépés mégsem jelezzük stb.

És az is közrejátszhat, hogy egyszerűen ezekre a helyzetekre - mivel magunkból indulunk ki- nem vagyunk felkészülve, és a lefagyottság, meglepettség állapotában nem tudunk érdemben reagálni. Erről nagyon sok személyes élményem van.

Cifra történeteim vannak.
Szállásadóként és jógaoktatóként is.
Anélkül hogy ragoznám hosszasan, mindegyikre igaz, hogy nem vettek figyelembe álátaluk is ismert szabályokat, tudatosan a maguk javára fordítottak egy helyzetet, miközben pontosan tudták, hogy nekem ebből hátrányom származik, pusztán a jóindulatom, kedves, megértő habitusom alapján.

Erőteljes belső konfliktusokat éltem át, és közben elkezdtem próbálgatni, hogyan tudok egyértelműen fogalmazni és cselekdni is aszerint, tehát nemcsak leírom vagy elmondom, hanem aszerint is reagálok, vagyis összhangba kerül a szándékom, a határaim, akármilyen szerepben is vagyok éppen.

Ez néha sikerült, és néha nem.
Nagyon frusztráló tud lenni utólag, hogy miért nem mondtam, miért így reagáltam, miért engedtem meg stb.

Az ilyen típusú embernek mint én, akiről a többségnek az a megélése, hogy rugalmas, kedves, alkalmazkodó, segítőkész és barátságos, azt kell megtanulnia, hogy helyzetekben ő is fontos.
Hogy ha van egy szabály, egy világos keretrendszer, akkor az ne legyen áthágható, csak mert megértő vagyok.

Nemcsak anyagi veszteségeim voltak emiatt, hanem ahogy írtam, a saját magamhoz fűződő kapcsolatom rongálódott mindig ilyenkor, mert belül éreztem az igazságtalanságot, azt hogy kihasználtak, hogy a jóindulatomra hagyatkoztak, arra, hogy én olyan simulékony természet vagyok, velem meg lehet tenni.

Az elmúlt pár év ebben is megváltoztatott, és ez magával hoz olyan akár egészen közeli akár a szakmai életemmel összefüggő kapcsolati átrendeződéseket, amik egyébként fájdalmasak, de szükségesek.
Valamint letisztultabbá teszik a különböző szakmai és emberi döntéseimet is.
Nem könnyű út, nem könnyű választás.
De én erre megyek most már.
A veszteségekkel együtt is, vállalom.

Nektek voltak hasonló megéléseitek? Mi működött? Hogyan változtattatok rajta?

Andi.

Változókor egy változó korban 5.

Vannak azok a tünetek és jelenségek, amiket talán mindenki ismer, vagy hallott róla már valamikor:
- hőhullámok, fokozott verejtékezés
- éjszakai ébredések, alvásminőség romlás
- rendszertelenné váló havi ciklus
- "ok" nélküli hasi hízás
- ízületi és izomfájdalmak
- hangulat ingadozás

De van néhány olyan tünet is, amiről nem feltétlenül az jut eszünkbe, hogy talán a változókor, a perimenopauza elérkezése okozza.
Ilyenek a teljesség igénye nélkül:
- fokozott hajhullás (pl. fésülködéskor)
- intim terület szárazsága
- gyakoribb vizelési inger és nehezebb vizeletvisszatartás
- szemszárazság, szemviszketés
- depressziós állapotok / irritáltság
- agyi köd
- fáradékonyság (észrevehetően fokozottabb)
- csökkent libidó
- bőrszárazság
- csontritkulás

Érdekes kérdés persze, hogy ez mindig így volt-e a nőknél, illetve hogy más kulturákban, földrészeken is hasonló tüneteket produkálnak-e a nők?
A válasz mindkét esetben nem.

Régebben a nők egyrészt nem éltek olyan sokáig mint ma, így meg sem érték a változókort, illetve akik igen, ők sem tömegesen tapasztaltak extrém tüneteket, hiszen teljesen más társadalmi és környezeti körülményekben éltek. Aztán volt olyan korszak amikor hisztériának és a női lét labilis voltára hivatkoztak a tünetekkel kapcsolatban.

A mai modern nők sokkal nagyobb mesterséges környezeti terhelésnek vannak kitéve, vegyszerek, növényvédőszerek, kozmetikumok, hormonok, xenoösztrogének stb. amik hatással vannak a női hormonrendszer működésére.

Másfelől a stressz mint általános mai emberi életvitelünkhöz hozzátartozó állandó faktor, szintén komoly szerepet tölt be abban, hogy a nők általánosan és a változókorba érve ennyiféle nehézséggel, tünettel szembesülnek.
Ráadásul az elmúlt pár évet leszámyítva teljesen tabu volt ez a téma, és a tudományos kutatások is csak nemrég tártak fel számos összefüggést, amikről korábban nem volt információ.

Hagyományos kulturákban, természeti népeknél az idősebb nők nagy tiszteletnek örvendenek, hallgatnak rájuk, egyfajta bölcsként, segítőként, tanítőként tekintenek rájuk és megbecsülik őket. Ez egyfajta pozitív társadalmi státuszt jelent, ami nyilván hatással van arra, hogyan érzi magát egy idősebb nő abban a társadalomban, amelyben él.
Japánban a nőknek másfajta tüneteik vannak, a sok szójafogyasztás miatt hőhullámok nem jellemzőek, illetve náluk is megbecsültség övezi ezt a korosztályt. Második tavaszként definiálják a havi ciklus utáni életszakaszt, egyfajta megújulás, felszabadulás, ami egészen más megítélés és hozzáállás ehhez a folyamathoz.

Andi.

Ilyen is volt(am). Mintha csak tegnap lett volna, mégis oly távoli.
Kisbabámmal ketten, békében, szeretetben. 🥹🥰🤱

43,5 éve vagyok édesanyám lánya.
10 éve vagyok édesanyja a kislányomnak.
Mindkettő utazás az élet sűrűjébe, kivételes élmény, transzformáció, örök tanulás, kiapadhatatlan szeretetforrás.
Köszönöm az életet, és köszönöm, hogy életet adhattam!

Változókor egy változó korban 4.

A kilók.
Hát igen.
Amikről azt gondoltam sokáig, hogy az én hanyagságom, lustaságom, genetikám eredményei.
Persze mi tagadás, van benne valami.
De ez nem a teljes kép.
A változókor (és tegyük gyorsan hozzá, hogy a táplálkozási lehetőségeink, direkt nem szokásokat írok), a rendszeres, változatos mozgás és annak hiánya, az alvás minőség, a z érzelmi kapcsolataink, a saját test,-és önképünk, a stresszel való megküzdési módjaink, a transzgenerációs csomagjaink, így együtt más-más mértékben, hisz nem vagyunk egyformák, mind hatással vannak arra, hogy a kilók amik évek alatt szépen felszaladnak ránk, észrevétlenül mert évi 1-2 kg szinte fel sem tűnik, nem látszik komolynak, elér a kritikus fázisba, amikor már jelentősebb -gyakran jellemzően nálunk nőknél hasi - túlsúlyról van szó.

Nekem is van ilyen "csomagom" magamon.
Évek alatt, lassanként alakult ilyenné, épp ezért nem is érztem úgy, hogy ezzel foglalkoznom kellene. Különben is jógázom, meg biciklit használok, néha táncolok vagy úszom, szóval mi bajom lehet.

Akkor kezdett más nézőponttá válni ez, amikor azt láttam magamon, hogy nemhogy csökkenne vagy stagnálna a térforgat növekedés, hanem növekszik. "Pedig nem is eszem sokat", illetve "szerintem mozgok én eleget".
Most is kb. 6-8 kg plusszal élek, de lehet hogy van az 10 is.
Nyilván nem cél és nem is kell hogy az legyen, hogy huszonéves énünket kellene újra létrehozni az életmódunkkal. Nem lehet és nem is kell.

Amire viszont érdemes figyelni és tudatosabban, értőbben és érzőbben hozzáállni perimenopauza és menopauza idején és után, az az aktuális testünk, szervezetünk állapotából kiinduló változatos, számunkra élvezetes, örömteli de legalábbis nem utált, rendszeresen végzett mozgásformák, amikbe erőnléti, saját testsúlyos és plusz súlyokat is használó sportok is vannak, a jó minőségű és mennyiségű alvás (erről írok majd külön is mert mondani könnyű ugye), a tápláló étkezés (nehéz téma de fontos), és nem kihagyható a kapcsolataink, amikben nap mint nap létezünk másokkal - ezek minősége.

Sokan azért nem mozognak, mert a túlysúlyuk miatt a testük statikája megváltozott, emiatt fájdalmaik vannak. De ez ördögi körré válik, mert minél kevesebbszer használja valaki a testét mozgásra, annál inkább abba az irányba halad, ami a gyógyszerek, kezelések, műtétek vég nélküli sorát, vagyis egy életminőség romlást hordoz magában.

Például az úszás ízületkímélő, kardio-edzésnek kiváló, koordinációs készséget fejlesztő, ellenállásos mozgás, most is látom nap mint nap a jelentős vagy kisebb túlsúllyal rendelkező nőket és férfiakat, hogy uszodába járnak és úsznak.

Persze aki nem szereti az úszást, nem tud úszni, vagy nem elérhető számára, választhat még:
séta - dinamikus és lassabb tempók váltakozása, naponta 6-7.000 méter nagyon jót tesz.
Jóga.
Igen, a jóga.
Vannak túlterhelést okozó praxisok és vannak azok, amilyeneket pl. én is tartok.
Mindig voltak olyan résztvevőim (magamat is beleértve) akik nem nádszál alkatúak, és mégis járnak és tudnak gyakorolni.
A jóga mindenkié. :)

Léteznek kímélő de fejlesztő csoportos mozgásformák, amik arra jók, hogy valamit elkezdjünk és következetesen végezzük. Aztán amikor jobban, erősebben, stabilabban, rugalmasabban kezdjük érezni magunkat, több energiánk, kedvünk lesz mozogni, lehet változtatni, kiegészíteni a kímélő mozásformát olyanokra, amik növelik a terhelést, számunkra megfelelő módon.

Egyébként hazánkban - bár mára már minden sarkon szinte van edzőterem, tornaterem, szabadétri edző eszközök, jógastúdió, táncterem, és létezik rengeteg mozgásforma ami elérhető, a magyarok mindössze 15-20%-a mozog rendszerességgel, és 50 év felettiek csupán 10-15%-a teszi ezt.

A mozgásszegény életmód önmagában rizikófaktora egy rakás betegségnek, tünetnek. A változókor nem betegség, hanem állapot, de nagyon fontos érdemben foglalkozni vele, mert a hosszútávú női egészség alap pilléreit ingatja meg, hormonális, fizikai és idegrendszeri változásokban is, és éppen ezért komplexen és hatékony eszköztárral tudunk tenni magunkért.
Erről ma hálisten elég sok szó esik, különböző szakértői beszélgetéseket találni a YT-on és máshol is.

A női lét kihívásokkal teli ezt elismerhetjük.
Nem kell szépíteni ezt.
Viszont mi nők - pont emiatt is - erőt is kovácsolhatunk ebből a hátránynak megélt állapotból.
Egyrészt érzékenyít, az önmegfigyelés, megismerés, megértés által, másfelől pont annak adhat teret, hogy mi nők egymást emeljük, segítsük, információkkal, együtt töltött építő,-feltöltő programokkal (oxitocin!), örömforrásokat, kikapcsolódást jelentő lehetőségekkel.

Ha mindig mindent egyedül kell átvészelni és megoldani, abba nemcsak hogy korán bele is lehet öregedni, de betegedni is.
A jóga alkalmakon, amikor 3-4-5-6 ember összejön és jógázunk, előtte és utána is van egy kis "csevegés" majdnem minden alkalommal.
Kicsit kibeszéljük magunkat, nevetünk, elgondolkodunk, reflektálunk egymásra. És ez az apróságnak tűnő dolog is hozzátesz ahhoz, amikor jóga után úgy érzi valaki, hogy nyugodtabb, jobb kedvű, derűsebben látja az életet. És innen a megoldhatatlannak tűnő helyzetek sem tűnnek már annyira annak.
Semmi különleges.
Csak a női közösségekben rejlő eneregia kilóktól függetlenül. :)

Andi.

Változókor egy változó korban 3.

A másik ilyen atipikus tünet, amiről nem egyből a változókor jut eszünkbe, a kívülről túlzónak (vagy valóban túlzó) kritikai megnyilvánulásaink gyakoribbá válása.

Ez nálam úgy néz ki, hogy gyakorlatilag szinte mindenben azonnal észreveszem a hibát, a javítanivalót és - férjem kifejezett sajnálatára - közlöm is vele. :-D

Egyrészt azokat amiket ő tesz, vagy nem tesz, miért így csinálja, miért nem úgy, miért ezt a pólót vette fel, miért nem siet, miért siet, minek beszél, miért nem beszél... :-D :-D :-D

Ha magamra gondolok, jelenleg nem élnék együtt önmagammal. :)

Másfelől őrá zúdítom ha együtt vagyunk valahol azt is, amit a külvilágban észreveszek, márpedig mindent észreveszek, a fene vigye el.

Egy példa az elmúlt hetekből:
Kedves, jó hangulatú kávézó-cukrászdába látogatunk el, imádom ezeket, szeretem a finom kávékat, sütiket, menjünk. És akkor kb. fél perc után felfedezem, hogy a pultban lévő eladó hölgynek ki van engedve a haja, ami hosszú és úgy szolgál ki.
Ecsetelem is a férjemnek azonnal, két isteni falat között, hogy nézd, látod, régen ezt nem lehetett. Régen, feltűzött hajjal lehetett csak ilyen munkakört végezni etc.
Aztán nyomban ezt követően - mivel egyfajta érzékenységem van a zajokra talán épp a perimenopauza okán - értetlenkedve magyarázom neki, miközben békésen üldögélünk az egyik asztalnál, hogy hallod ezt? Minek üvöltetnek ilyen sz..r zenét itt, amikor ez nem egy diszkó, hanem egy cukrászda?!

És tényleg, őszintén érdekel: minek.
De úgy látszik, csak engem zavar.
Ez is.

Alapvetően úgy hiszem nincs rossz természetem, vagy kiállhatatlan jellemem. Egy ideje van ez: minden zavar, mindent észreveszek.
Ez egyfajta irritáltság, érzékenység. Az én megfogalmazásomban ez azért van, mert nagyon direkten érzékelem, hogy az életem véges, és szeretném úgy élni, hogy minél több harmónia, öröm, teljesség, szépség legyen benne, és minél kevesebb diszkomfort és ócskaság. Pl. utálom azt is már jó ideje, amikor a tárgyak amiket megvásároltunk, és használni szeretnénk, bemondják az unalmast és nem lehet kinyitni, becsukni, leszakad, eltörik épphogy hozzáértem, foltos marad, nyikorog stb.

Ha zavar minket (ez is), és szeretnénk a megértésen túl tenni azért, hogy a környezetünk is jól érezze magát velünk és mi magunk se fortyanjunk fel mindenen, mert már mi is unjuk ezt, mi lehet a megoldás vajon?

Várom az építő tippeket! :)

Andi.

Változókor egy változó korban 2.
Vannak a változókornak, még a menopauza előtt nagyjából 5-12 évvel a perimenopauzában olyan nem tipikus tünetei, amikről nem gondoljuk, hogy összefüggésben lehet a női hormonális,-és idegrendszeri átrendeződés folyamatával. Nehezíti a felismerést az időben megkapott, elérhető edukáció hiányán túl a tünetek sokfélesége és például egy stresszesebb időszak, nehezebb élethelyzet, vagy az időjárás-változásra való érzékenység és még sorolhatnám, nálunk nőknél mi minden adhat okot arra, hogy egy-egy tünet megjelenjen.

És tetézi mindezt az is, hogy manapság számtalan hormonális kilengésből adódó tünetet diagnosztizálnak, érdemes labor vizsgálatokra is elmenni hogy legyen valós információnk arról, mi történik a szervezetünkben. IR, pajzsmirigy alul vagy túlműködés, ösztrogén-dominancia, mióma, ciszták, mellékvese-kimerülés...stb.

Én ugyan 3-4 éve résztvettem menopauzát körbejáró, jógás és önismereti komplexitást adó alkalmakon, és büszke voltam magamra, hogy lám még bőven időben tájékozódtam (45 évesen időben, hahaha!) és én aztán felkészült vagyok jöjjön bármi, a valóság az, hogy mindezzel együtt teljesen földbe döngölt egy-egy tünet, állapot, mert bár informálisan ott volt a tudás, kevéssé alkalmaztam ezeket, illetve nem vált igazán életvteli praxissá.

Így visszagondolva az elmúlt 5 évre, volt itt covid, van háború a szomszédban, van klímaválság, az elérrhető élelmiszerek és ivóvíz nagyobbrsézt ártalmas az egészségünkre, az anyaságom átalakult a gyermekem fejlődése, növekedése okán, a párkapcsolatom időnként durva tükör, az önismeretem hol stabilnak hol teljesen használhatatlannak bizonyul, a jóga menedék és eszköztár de van hogy még annyi energiám, kedvem sincs, hogy alkalmazzam, a testem változik és nem úgy ahogy nekem jólesne...stb. É
s akkor ehhez még legyek arra is tudatos és tájékozott, hogy a női változókor tüneteit felismerjem és legyenek eszközeim arra, hogyan tudom a mindennapokat normális mederben tartani.

Ilyen tünet például maga a düh, a frusztráltság ami azonban nem ok nélküli, csak talán erősebben, és direktebben válik érezhetővé és talán már nem is folytjuk le úgy, mint korábban tettük, mikor azt az identitást hittük magunkénak, hogy minden körülmény között legyél kedves, alkalmazkodó, megértő és nyugodt.

Hát, erre csak azt tudom írni a menoharag minden dühével, Palya Bea egyik általam is igen kedvelt dalának címét idehozva:
"Mindenkinek k..vaannya!" ;)

Igen, ez is én vagyok. Nevezhetem menoharagnak, a belső düh és frusztráltság negatív kifejezési formáinak, de úgy érzem, jogos ez az érzés, jogos az, hogy az ember ennyi idősen végre a temérdek alkalmazkodás és megfelelés után és mellett, kiordíthassa a világba, hogy mindez így nem oké, és nem egyes egyedül én vagyok felelős azért, hogy jól legyek, "működjek", mindent tudjak és kezeljek -lásd a fenti listát.

Mert nincs is így!
Közösség vagyunk (lennénk) kis léptékben család, nagyobb léptékben társadalom, még nagyobban emberiség.
Össze vagyunk kötve, kapcsolva, ha akarjuk ha nem.
Az információs forradalom csúcsra járatott időszakában élünk, mindenről tudunk ami a világban zajlik, gyakorlatilag három másodperccel azután hogy megtörtént.
A természet, a vízhiány, a klímaváltozás a szemünk előtt zajlik, és mi csak nézzük mint egy mozit, és nem hisszük el.

És akkor ne legyünk frusztráltak.
És akkor legyünk harmóniában, a világgal é önmagunkkal - miközben minden a fejetetejére áll kint és bennünk is - a változókor minden tünetét szépen felsorakoztatva. :)

Szóval csak annyit szeretnék mondani:
ha eleged van, jogos.
ha frusztráltnak érzed magad, jogos.
ha kimerültél, jogos.
ha nem vagy jól, jogos.
ha úgy érzed túlnőtt rajtad minden, jogos.
ha fáj, ha rossz érzés, ha nagyon nehéz, mégha kívülről ez nem is láátszik, jogos.
ha nem tudsz túl gyakran derűs lenni, jogos.

DE: mindezekkel együtt, én hiszem és tapasztalom is minden alkalommal női kis csoportjainkon - jóga, relaxáció vagy más keret mentén - hogy együtt összejönni és tenni magunkért valamit ebben az őrült világban, érdemes és jó. Mindig jó.
Persze tudom azt is, sokszor épp az elnidulás, az odaszánás nehéz. Főleg ha nem vagy épp jól. Akkor még nehezebb, mert egyrészt nincs kedved, másrészt látszik rajtad, és azt nem szeretnéd.

Megnyugtatni jöttem ezügyben téged:
12 év alatt én oktatóként és persze más csoportokban résztvevőként már voltam teljesen padlón és voltam csak úgy, vagy hittem azt, hogy a testi jóllétemért megyek jógázni, s közben azzal együtt valami más is történt ami átsegített egy-egy nehezebb érzésen, helyzeten, vagy abban támogatott hogy megértsem és csak együtt legyek magammal úgy, hogy nem vagyok épp igazán jól.
Nem kell jól lenned, amikor hozzám órára, tanfolyamra, bármire eljössz. Nem kell beszélned róla, nem kell semmilyennek lenned.
Csak gyere, mozdulj velünk, legyél velünk és a rendszeresség, kiszámíthatóság, a kis létszámú intim biztonságos tér észrevétlenül megtart, amikor épp az kell, feltölt ha az, erősít ha az.

Nem kell mindent megoldani és szét analizálni folyton.
A fizikai és mentális tüneteink, bajaink "üzenetét" sem kell azonnal és rögtön dekódolni.
Csak eljönni és kapcsolódni épp ahogy sikerül. Mozdulattal, légzéssel, lazítással, erősítéssel, stabilizálással és könnyedséggel.
Ezeket keressük, gyakoroljuk, tapasztaljuk.
Mindenki úgy, ahogy éppen van, ahogy éppen tud.

Az őszi órarend és lehetőségek később, egyelőre annyi van, hogy a gárdonyi kedd reggeli jóga folytatódik szeptembertől.
Keddenként 8.15-9.15 Reggeli Gerincjóga, Gárdony.

Még folyamatban van az agárdi helyszín kialakításának részletei, így nem is szeretném előre azt írni, hogy biztos meglesz - egyelőre méricskélünk, ötleteket vetünk el és tartunk meg, bútorok cseréjéről döntünk, és tele a fejünk az enyém és a férjemé ezzel.
Türelmet kérek.

Addig pedig: ha nem vagy jól, egyrészt légy együttérző magaddal (tudom már ez is elvárás) de mégsem; kicsit legyél önmagad barátja. És keresd mi segít éppen; lehet hogy egy séta a szabadban, egy beszélgetés, egy jó alvás, egy szép történet, egy alkotás létrehozása, egy mozdulat egy sóhaj...

Személyes de leírom nekem mi segít az elmúlt hónapokban:
úszás a hűvös vízben;
vicces, mesés képek festése, színezése;
jóga csoport alkalmak;

Andi.

Változókor egy változó korban 1.

Bevallom, nagyon elfáradtam ebben a nyárban, sőt, ebben az évben.
Ez nem panasz, ez tény.
Átléptem egy küszöböt, amit úgy hívnak hivatalosan, hogy változókor.
Perimenopauza, ami elsőre úgy hangzik szerintem, mint egy növényritkaság vagy mint egy egzotikus királyi család vezetékneve. :-D

Ez sok mindent hozott magával, amire nem számítottam, és ezek a jelenségek nagy mértékben hatással voltak és vannak arra, hogy mivel hogyan haladok.

A nyári hőség ráadásul az utóbbi években nagyon megvisel: rosszabbul alszom (+ugye a változókor is), ingadozik az energiaszintem, és vannak napok amik tényleg csak a túlélésről szólnak, és a legjobb bennük, mikor este végre lefekhetek.
Aztán van amikor az sem segít, mert nem tudok elaludni, vagy ha igen, pár óra múlva az éjszaka közepén felébredek és órákig próbálkozom visszaaludni. Erre az éjszakai meleg levegő is rátett egy lapáttal, az ide hallatszó koncertek hangjai, minden.

A ciklusom igazi meglepetés, hónapról hónapra épp mit tartogat.
Mindezt tetézi az életközepi krízis, ami minden középkorban lévő embert érint kisebb-nagyobb mértékben.
Mit csináltam eddig, mit nem, mit kellett volna, vagy másképp kellett volna, lehetett volna, mi vár még rám, mire van még időm, energiám, mennyi illúzió veszett el útközben és mi maradt...stb.

S közben a karrierútnak nevezett szakmai életemben is komoly összegzést és átgondolást értékelést végeztem ami még mindig tart. Nagyon nehéz, ezt őszintén írom.
Mindazok a dolgok, amikkel szeretek foglalkozni, amikhez értek is és tapasztalatom is van, bár abszolút értékként definiálhatók, mégis valós kihívásokat adnak a mai információ áradatban, hogy hogyan lehet érvényesülni, fent maradni oktatóként, programszervezőként.
Nem tudom ezt a bejegyzést is ki látja, ki nem, külön szakma hogy a folyamatos online jelenléttel elérjek azokhoz, akiknek értéket jelent amit adni tudok. Elfáradtam ebben is, és nem is most, már több éve. Mégis folytatom. Nem tudom meddig mehet ez így.

Nyaralni nem voltam idén. Bár nem bírom a hőséget, ezért nem is szeretek ából bébe nyaralás címén elmenni valahová, többségében nincs jó tapasztalatom ezzel, mégis hiányzik az a fajta feltöltődés, amikor csak tényleg azzal telik néhány nap, hogy éppen mit nézzünk meg, mit csináljunk, és élvezzük az egészet.
Uszodába járunk heti 2-3 alkalommal, és a hűvös vízben úszás az idei nyaram legpozitívabb, legtöbbet adó élményévé vált.
Mint egy mentőöv, egy menedék, egy olyan várt idő, amikor egy,-másfél órán át csak azzal foglalkozom, hogy a vízben lebegek, úszom, víz alatt, fölött, így, úgy, ahogy jólesik.

A néhány esti jógás alkalom is ilyen volt, persze másképp, mert ott én adtam a teret, az időt, de nekem is jólesik, mégha van is benne feladat, munka.

Nyár elején azt hittem, kialakul mostanra, merre, hogyan tovább.
Egyelőre számos ötlet papírra került, és a valósággal, lehetőségekkel összevetve már nem is tűnik annyira tágasnak, és sok lehetőséget rejtőnek, mint korábban.
Több mint 2 hónapot töltöttem azzal, hogy nap mint nap mérlegeljem, átgondoljam, kitaláljam, megfigyeljem, utánanézzek stb. hogy merre tovább.

Közben az élőhelyünk drasztikusan megváltozik, a Velencei-tó kiszárad. A közel 10 éve működő, rengeteg energiát, anyagi, emberi erőforrást igénylő apartmanunk idén rekord gyenge szezont hozott.
Két tevékenységet fűztem egybe, alkatom, lehetőségeim, tudásaim mentén az elmúlt 10-12 évben:
jógaoktatás és programszervezések
szálláskiadás

Jelenleg mindkettő erősen kérdéses. Egyik sem fenntartható abban a formában ahogy eddig úgy ahogy ment. Változtatni kell, de vajon merre, hogyan és mennyire?

Augusztus nekem az ünnep hónapja is, pár napja betöltöttem a 49. évemet. Volt torta, virág, ajándékok, szeretet, köszöntések.
Mind jólesett.
De közben annyira elfáradtnak érzem magam.
Fizikailag, mentálisan.
Ez nem pusztán egy évvel több. Olyan érzés, mintha sokkal többet változtam volna hirtelen. Pedig ha visszagondolok az az elmúlt évekre, voltak kisebb-nagyobb jelek. Mostanra már értem és összeáll a kép, de mégis megélésben olyan, mintha az elmőúlt 1-1,5 év hozott volna fokozottabb fizikai,-és lelki változásokat.
A jóga praxis nem tesz csodát, bár tényleg sokat segít, enyhít, kiegyenlít. Menedéket, nyugalmat, jelenlétet ad.

Még mindig nem tudom pontosan, hogyan is kellene érvényesülnöm ebben a mai világban. Ebben, amely úgy elszáguldott mellettem és robog iszonyatos tempóval, hogy csak nézek.
Ezekkel a tudásokkal, ezzel a habitussal, értékrenddel amim van...mihez kezdhetnék? Minek van értelme emberileg, anyagilag...?

Ti voltatok már így? Mi segített? Meséljetek.

Andi.

Világunkat alapvetően két erő, energia mozgatja:
1. Építés
2. Pusztítás

Értelmezni egyiket sem lehet a másik nélkül.
Hallgatom Ajeet Kaur zenéjét.
És róla ill. a zenéjéről ez jutott eszembe.
Ez, hogy vannak építő, emelő, támogató energiákat létrehozó, megmozgató emberek, szerintem ő is ilyen, a zenéjében mindenképp. Tápláló, gyógyító, felemelő.

Sok-sok ember ilyen még:
minden eredendő szándéka az, hogy ez a világ kicsit jobb, boldogabb, örömtelibb, elfogadóbb, szerethetőbb, táplálóbb lehessen. Nem tökéletes, nem feltétlenül minden pillanatban békés, harmónikus emberek ők. Ugyanúgy elfáradnak, lehetnek feszültek, betegek, magányosak, kételkedők.
Mégis, ezekkel az emberi létünkből fakadó megélésekkel együtt is képesek adni másoknak, adni, építeni, emelni, gyógyítani, táplálni...

A pusztítás mindig könnyebb és egyszerűbb mint építeni.
Mindig.

Én hálás vagyok, hogy annyiféle módon érezhetem azt, hogy nem vagyok egyedül, és hogy van amihez / akihez fordulhatok támogatásért, emelkedésért, jobbulásért, örömért, szépségért.

Egymást emelni, egymást segíteni ezerféleképp lehet, és annyira színes, annyiféle módon történhet és történik.
Egy kedves eladó, aki segít, egy finom süti a cukiban, egy szép dallam, egy megérintő felemelő szöveg, egy tanító / segítő nézőpontja ami felold valamit, egy könyítést, komfortérezetet segítő mozdulatot, gyakorlatot átadó oktató, egy szép virágcsokrot készítő kertész, egy humorista aki megnevettet, egy állatokat mentő ember aki odafigyel azokra az élőlényekre is amikre más nem...

Megosztani és ezzel megkönnyíteni, segíteni emberi létünket: erre mindenki képes aki nem rombolni akar.
Mindenki, másképp.
Valahogyan.
Pont ettől szép és ettől olyan gazdag ez a világ.
És a legszebb az, hogy aki adja, nem lesz kevesebb tőle, nem fogy el, sőt. Ő maga is gazdagabbá válik azáltal hogy segít, megoszt, megtanít, átad, formába önti, megmutat, elkészít, teret ad, elmesél, eldalol... :)

Andi.