08/07/2026
2001-ben kezdtem el atletizálni. Az első olimpiai élményem, a 2004-es athéni Olimpia, ahol már szurkolhattam az általam személyesen is ismert magyar atléta példaképeimnek, láthattam gyönyörű sportágam nemzetközi nagyágyúit. Ekkor még csak 15 éves voltam, egy kislány, aki sohasem gondolta, hogy ekkora magasságokba elérhet, mint akár egy olimpiai részvétel.
A 2008-as pekingi Olimpiához csupán 30 cm hiányzott eredményben, hogy kvalifikáljam magam. Habár nagyon fiatal voltam, mégis rettentően elkeseredett. Ekkor már néhány külföldi versenytársam is ismertem, példaképeim versenyzését figyelhettem a tévében.
És akkor 2012-ben eljött az én időm, Londonban. Három közül az első olimpiai szereplésem. Az érzések leírhatatlanok. Az angoloknak szurkoló hazai tömeg, a teltházas stadion, hogy több sportág versenyire kimehettem.
Van egy álom. Egy magyar Olimpia, ahol teltházas stadionban szurkolhatunk saját sportolóinknak. Libabőr érzés, akárcsak a 2023-as budapesti atlétikai Világbajnokságon.
Ezért vállaltam örömmel a BOM országos hálózatának Csongrád-Csanád régiójának vezetését.
Ha te is hiszel ebben az ügyben, csatlakozz a támogatói közösséghez. Ha pedig szívesen segítenél Szegeden a szervezésben, írj nekem üzenetet.
A csatlakozási linket a kommentek között találjátok.
18/06/2026
Egy budapesti olimpia nemcsak sportesemény lenne, hanem egy hosszú távú országépítő program is. Szalay-Berzeviczy Attila szerint egy ilyen cél képes lehet újra közös sikert, önbizalmat és nemzeti összefogást adni Magyarországnak.
A 2036-os olimpia körül már szakmai egyeztetések zajlanak, és egyre többen gondolják úgy: Budapest készen állhat arra, hogy a világ egyik legnagyobb eseményének házigazdája legyen.
Fotó: Forbes
Interjút készítette: Zsiborás Gergely
02/06/2026
🇭🇺Karácsony Gergely szerint a budapesti olimpia nem új stadionokról, hanem Budapest fejlődéséről szólhatna. A cél egy olyan olimpia és paralimpia, amely a meglévő adottságokra épít, miközben közlekedési, városfejlesztési és akadálymentesítési beruházásokat is felgyorsítana.
A kérdés már nem az, hogy „lehetséges-e”, hanem az, hogy Magyarország akar-e egy olyan közös nemzeti célt, amely generációkra meghatározhatja Budapest jövőjét.
📸 Szollár Zsófi / Index
11/04/2026
🤔Érdekesség a világban az Olimpia rendezés kapcsán 🏟️
🚎Ahmedabad (India) célja, hogy a 2036-os olimpia előtt 3 000 új elektromos buszt állítson forgalomba, ezzel jelentősen zöldítve a városi közlekedést. Ezzel párhuzamosan az International Finance Corporation (IFC) 137 millió dollárral támogatja az indiai elektromos buszprogramot, amely keretében 39 városban több töltőpontot is kialakítanak. A finanszírozás újszerű kockázatkezelési mechanizmussal segíti a helyi önkormányzati partnerek bevonását. Ahmedabad így nemcsak saját olimpiai terveit valósítja meg, hanem aktívan illeszkedik India országos e-mobilitási stratégiájába is.
Fotó: Ahmedabad Janmarg Ltd.
01/03/2026
🌍A 2036-os nyári olimpiai pályázat mezőnye egyre szélesebb körű: Isztambul, Ahmedabad (India), Nusantara (Indonézia) és Santiago (Chile) hivatalosan is érdeklődnek a rendezés iránt. E mellett Qatar is benyújtotta pályázatát – a cél: első rendező ország legyen a Közel-Keleten. Korábban már írtuk, hogy Berlin is bekapcsolódott, vállalva akár a 2040-es vagy 2044-es játékokat is.
További potenciális pályázók között szerepel Dél-Korea (Jeolla tartomány), Szaúd-Arábia, Egyiptom, valamint korábban még Mexikó is szerepelt a pályázók listáján, de ő visszalépett.
Photo: KARIM JAAFAR / Sajjad HUSSAIN / STRINGER/ Javier TORRES/ AFP / Chris McGrath/ Buda Mendes/ Getty Images
04/02/2026
🌍Az olimpiai játékok megrendezése a világ egyik legnagyobb sportdiplomáciai és gazdasági presztízsét jelenti, ezért nem meglepő, hogy India és Katar között kiélezett verseny bontakozott ki a jövőbeni rendezési jog megszerzéséért. Mindkét ország az elmúlt években hatalmas összegeket fordított a sportinfrastruktúra fejlesztésére, új stadionokat, modern edzőközpontokat és világszínvonalú létesítményeket építve annak érdekében, hogy meggyőzze a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) alkalmasságáról.
🇮🇳-🇶🇦 A két pályázat eltérő erősségekre épít: Katar a közelmúltban megrendezett nagy sportesemények – például a labdarúgó-világbajnokság – tapasztalatát és kész szervezési kapacitását hangsúlyozza, míg India a hatalmas sportkedvelő lakosságával, történelmi hagyományaival és a világ egyik leggyorsabban növekvő piacának ígéretével próbál előnyt kovácsolni.
A NOB döntése nemcsak sportszakmai, hanem geopolitikai és gazdasági szempontból is jelentős, hiszen a győztes ország nemcsak óriási nemzetközi figyelmet és turisztikai fellendülést nyerhet, hanem hosszú távú sportdiplomáciai pozícióját is megerősítheti a globális színtéren. A végső határozat meghozataláig mindkét nemzet komoly erőfeszítéseket tesz, hogy meggyőzze a NOB tagjait.
Photo: Getty Images
06/01/2026
Dél-Afrika hivatalosan is felfüggesztette a 2036-os nyári olimpiai játékokra irányuló pályázatát, mivel nem kapta meg a szükséges kormányzati jóváhagyást.
A DélAfrikai Sportszövetség és az Olimpiai Bizottság (SASCOC) most kisebb sportesemények – például röplabda-világbajnokságok – megrendezésére összpontosít, hogy erősítse az ország nemzetközi sporteseményekben szerzett tapasztalatait. A szervezet stratégiai irányváltást hirdetett, és már most megkezdte a 2040-es olimpiai pályázat előkészítését. Ennek részeként DélAfrika potenciálisan a 2030-as Nemzetközösségi Játékok megrendezésére is jelentkezik, hogy demonstrálja rendezési kapacitását. A SASCOC elnöke szerint, a döntés megalapozott, hogy fokozatosan építkezzenek a sportinfrastruktúra és a nemzetközi kapcsolatok terén, biztosítva egy erősebb és reálisabb esélyt a 2040-es olimpia
rendezésére.
Photo: Stock photo via stock
08/12/2025
Szintet lép a Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjprogram – már lehet pályázni!
Tizenharmadik alkalommal hirdeti meg a BOM a Magyar Sportért Alapítvány a Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjprogramot, amelyre olyan sportolók pályázhatnak, akik az élsport mellett tanulmányaikat is kiemelten fontosnak tartják.
A jelentkezési határidő: 2026. január 20., a pályázati feltételek az alapítvány weboldalán érhetők el.
Az ösztöndíjprogram célja, hogy az olimpiai és paralimpiai kerettagok az élsport során megszerzett tapasztalataikat magas színvonalú tanulmányokkal egészíthessék ki és kellő felkészültséggel léphessenek be a munkaerőpiacra. A beérkezett pályázatokat az Alapítvány szakmai bizottsága értékeli, javaslata alapján pedig a kuratórium dönt azon sportolók személyéről, akik 2026-ban BOM ösztöndíjasokká válhatnak.
A program egyedisége, hogy a tanulmányok teljes időtartamára elnyerhető az ösztöndíj. Újdonság, hogy a jelenlegi pályázati ciklusban már amerikai egyetemi ösztöndíjra is lehet pályázni, a BOM a Magyar Sportért Alapítvány és a Legacy Sport & Art Management együttműködésének köszönhetően.
Az elmúlt években az Alapítvány több mint 230 sportolót támogatott, köztük a párizsi olimpián és paralimpián aranyérmet szerző Gulyás Michelt, Ekler Lucát, Kiss Pétert, Rasovszky Kristófot, valamint Nagy Dávidot, aki idén fejezte be tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakán: „A BOM Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíja számomra nem csupán anyagi támogatást jelentett, hanem valódi megbecsülést is. A sport és a tanulás összehangolása rengeteg energiát igényel és jó érzés tudni, hogy ezt elismerik. A nehezebb napokon különösen motiváló volt, hogy az ösztöndíj segített fenntartani az egyensúlyt e két terület között, hogy a legjobbat tudjam kihozni magamból.”
Ha számodra is fontos, hogy a sportkarriered mellett tanulmányaidat is sikerrel építsd, csatlakozz a BOM ösztöndíjasok közösségéhez és élj a program kínálta lehetőségekkel!
További információ és jelentkezés:
https://www.bomalapitvany.hu/hu/2026-evi-bom-osztondij-palyazati-felhivas