26/08/2026
VALAMI NAGYON HIÁNYZOTT…🔎
3-1-re győzte le a Puskás Akadémia csapatunkat a hétközi fordulóban. A játékunkból hiányzott a tűz és az elképzelés.😣
Finta Zoltán szerint több probléma is akadt a csapat játékával.😏
🗣️”Nem játszottunk ma jól, nem találtuk a ritmust, talán ez a legjobb szó rá. Lassan gondolkoztunk, kicsit körülményesek voltunk. Nem úgy reagáltunk a második labdákra, ahogy kellett volna, nem tudtuk azt a játékunkat játszani, ami jellemzett minket, nem tudtuk nyomás alá helyezni az ellenfelünket. Nem is nagyon tudtunk helyzeteket kialakítani, távol voltunk a kapujuktól. Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a Puskás Akadémia. Sajnos, hiányzott az átütő erő a mai nap. Csak az utolsó 20-25 percben láttam olyan dolgokat, ami jellemzett minket és akkor be tudtuk őket szorítani, akkor már néhány lehetőségünk volt, de egy újabb büntetővel le tudták zárni a mérkőzést és nekünk csak egy szépítésre futotta a végén. Sűrű a programunk, úgyhogy le kell vonni a következtetéseket és szombaton, a Sárisáp ellen meg kell próbálni azt a teljesítményt nyújtani, ami az előző mérkőzéseken volt. Ezen dolgozunk és ezen leszünk, hogy visszatérjünk arra az útra."
❤️🤍Hajrá FC Sopron!🤍❤️
26/08/2026
Szépített együttesünk, miután Csala Márkó büntetőt értékesített!
3-1
26/08/2026
17:30-KOR KEZDÜNK!⚽️
Finta Zoltán az alábbi összeállításban küldi pályára a fiainkat.⚔️Többen pihenőt kaptak a kupameccsre, így többségében friss játékosok lépnek pályára elsőként a Puskás ellen!💪
❤️🤍Hajrá FC Sopron!🤍❤️
26/08/2026
MECCSNAP!⚽️
Hétközi fordulóval folytatódik a bajnokság, ma délután a Puskás Akadémia csapatával találkozunk Felcsúton!⚔️
❤️🤍Hajrá FC Sopron!🤍❤️
25/08/2026
HÉTKÖZI FORDULÓ!⚽️
A vasárnapi kupamérkőzés után szerdán már ismét pályára lépünk a bajnokságban, idegenbe utazunk a Puskás Akadémia II csapatához!☝️
❤️🤍Hajrá FC Sopron!🤍❤️
24/08/2026
MEGVAN A KÖVETKEZŐ ELLENFÉL!💪
A MOL Magyar Kupa 3. fordulójában az NBIII-as Szegedi VSE csapatával találkozunk.☝️
A mérkőzés a szeptember 12-i hétvégén lesz, méghozzá hazai pályán!⚽️
❤️🤍Hajrá FC Sopron!🤍❤️
23/08/2026
GÓLOKRA VÁLTOTTUK A MOTIVÁCIÓT!🏆
Csapatunk fölényes, 8-2-es győzelmet aratott Andráshidán a MOL Magyar Kupa 2. fordulójában!💪
Finta Zoltán szerint a játékosaink közül sokan bizonyítottak a pályán.☝️
🗣️”Gratulálok a srácoknak. Nagyon jó teljesítményt tettek le a pályára, motiváltak voltak. Szép támadásokat vezettek, szép gólokat szereztek. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, a két gólos vezetés megnyugtatta a csapatot. Bárki, aki pályára került motivált volt, bizonyítási vágy volt benne. Tényleg nagyon jól teljesítettek a mai nap. Örülök annak, hogy sok olyan játékos lehetőséget kapott, akik az elmúlt néhány mérkőzésen nem szerepeltek. Többen voltak, akik az ifiben vagy az első kupameccsen kaptak szerepet. Úgy gondolom, hogy felhívták magukra a figyelmet, hogy lehet rájuk számítani. Jó lenne, ha ez a lendület minél tovább kitartana, hiszen a következő héten is két bajnoki mérkőzés vár ránk. Örülök, hogy tudtunk rotálni, és próbálunk mindenkinek játéklehetőséget adni!”
Hétfő este kiderül, hogy ki lesz a következő ellenfelünk a MOL Magyar Kupában!🏆
❤️🤍Hajrá FC Sopron!🤍❤️
23/08/2026
VÉGEREDMÉNY - MOL MAGYAR KUPA!⚽️