Aranykori torna Ildikóval

HOGY MIÉRT IS TORNÁZUNK MI EGYÜTT?

Minden héten kétszer felkerekedünk és ha esik, ha fúj, ha hideg van, ha dög meleg van, jövünk tornázni EGYÜTT!

Figyelünk egymásra, nevetünk, beszélgetünk, s abban az egy órában csak MAGUNKKAL foglalkozunk.

A testünk lassan reagál, és elkezdünk változni agyban, látszani a változást.

És ekkor jön valaki, aki odaveti: minek mész, öreg vagy már, megszólnak, önzőnek tartanak, hogy ezt az időt nem másra fordítod.
Mert az alatt az óra alatt a lényeg, hogy magunkkal foglalkozunk, és ez gyanús nekik,irigylik!

De álljunk meg egy pillanatra!

Ha nem teszünk semmit, és szépen lassan leépülünk?

Ha nincs energiánk és kedvünk, ha fáradtak vagyunk, akkor is jövünk, hogy újra és újra jelen legyünk!

Az önzés nem az, hogy tornázunk. Az önzés az, ha hagyjuk, hogy másoknak kelljen majd elviselni a betegségeink következményeit, mert nem törődtünk magunkkal időben.

Értem, ha valaki azt mondja: „én hajlandó lennék megtenni mindent”.
De az igazán nagy dolog, hogy elkezdtünk és teszünk is magunkért.Hogy nem csak túlélni próbálunk a napjainkban, hanem PÉLDÁT mutatni.

A magunkra szánt idő az valójában nem önzés, hanem befektetés. Nem csak nekünk jobb, hanem azoknak is, aki körülöttünk élnek.

Egy fittebb, nyugodtabb, hosszabb ideig egészséges emberrel együtt élni ajándék. Az önző az, aki azt mondja: „nekem mindegy, majd lesz valahogy”.

Mi lenne, ha végre elhinnénk, hogy az önmagunkra fordított idő nem elvett, hanem hozzáadott idő? Nem arról szól, hogy kitől, mitől veszem el, hanem arról, hogy mennyivel többet tudok majd adni.

Mert mi példakép vagyunk!