Halas-Fehértó FC

Halas-Fehértó FC

Megosztás

A Halas-Fehértó Futball Club hivatalos Facebook oldala

29/08/2026
29/08/2026

Győzelemmel búcsúzunk a nyártól - Tarjányi Zsombor 4, valamint Nagy Zsombor és Grácz Gergő 1-1 góljával 3 ponttal debütáltunk hazai közönség előtt! 💙⚽

29/08/2026

MECCSNAP!

Hazai pályán is megkezdjük szereplésünket a megyei másodosztályú bajnokságban a Bácsborsód ellen. Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk!

🆚 - Bácsborsód SK
⏰ - 17:30
🏟️ - Kiskunhalas, Bundzsák Dezső Városi Sportközpont

A mérkőzésre a belépés ingyenes, ugyanakkor aki szeretné, hozzájárulásával támogathatja a csapatot.

28/08/2026

Hétvégi előzetes: folytatnánk a repülőrajtot

Labdarúgó csapatunk a múlt heti, Vaskúton megszerzett 3 pont után a Bundzsák Sportközpontban is megkezdi szereplését. A heti két gyakorlás után pedig már a háttérben a vezetőség, mentálisan pedig a játékosaink is nagyon készülnek arra, hogy hazai körülmények között szép emlékeket szerezzenek a kilátogató nézőknek a nyár utolsó szombatján. A találkozó előtt edzőnktől, Kocsis Gábortól arra voltunk kíváncsiak, hogyan látja a 3 ponttal rajtoló csapat felkészültségét az első hazai mérkőzés előtt:

"Sajnos nem minden edzésen tudok ott lenni munkahelyi elfoglaltság miatt, de amelyiken vagyok, azon nagyon pozitív energiákat érzek. A játékosok próbálják azt a mentalitást, azt a gondolatmenetet véghez vinni, amit kérek tőlük. Minden meccsre úgy szeretnénk kimenni, hogy a nézők elégedetten távozzanak. Legyen az győzelem, vagy vereség, de érezzék azt, hogy ez a csapat mindent megtesz a sikerért. Ezt fogjuk képviselni szombaton is."

Szombati vendégeink a bajnokság során még nem játszottak mérkőzést - a múlt héten esedékes, Bácsalmás elleni összecsapásukat az őszi szezon végére halasztották -, a Megyei Kupa sorozat keretében már pályára léptek, ugyanis Csátalján arattak szűk 2-1-es győzelmet a 41 esztendős Kőműves András duplájával, a következő körben pedig a Megye III-as Garához látogatnak. Augusztus elején felkészülési mérkőzésen győzték le azt a Borotát, amellyel mi is találkoztunk a Megyei Kupa első körében.
A Bácsborsód a 2025/26-os szezon során még a megyei harmadosztályú bajnokság déli csoportjában szerepelt, ahol a bronzérmet szerezték meg 2 ponttal lemaradva az ezüstérmes Tompa, és 1 ponttal a negyedik Kelebia előtt, az idei pontvadászatban pedig osztályt lépve ők számítanak az egyik újoncnak. A vendégek játékoskeretében megtalálható a 22 esztendős Török Endre, aki a LUA Baja utánpótlásából indulva Bácsalmás és Bácsborsód között 1-2 évente ingázva fél éve csatlakozott újra a BSK keretéhez, fél év alatt pedig a megyei harmadosztályú bajnokság góllövőlistájának második helyéig kapaszkodott fel - 16 mérkőzés alatt 40 találatot elérve -, így rá mindenképpen érdemes figyelnünk, amennyiben Kiskunhalason is pályára lép. Nem lesz könnyű dolga a Halas-Fehértó csapatának, hiszen több sérültünk, valamint eltiltottunk is van, ennek ellenére szurkolóink, követőink abban biztosak lehetnek, hogy a Kocsis Gábor által kijelölt 18 játékos mindent meg fog tenni, hogy a nyarat győzelemmel búcsúztassák hazai körülmények között.

A Halas-Fehértó FC-Bácsborsód SK megyei másodosztályú mérkőzés szombaton 17:30-kor keződik, az összecsapásra nagyon sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!

28/08/2026

Ma ünnepli 33. születésnapját labdarúgócsapatunk támadója, László Benő.
Isten éltessen sokáig, Benci! 🎂🎊

27/08/2026

Köszönjük a Ladó-Rec Kft.-nek a támogatást! 🎉

⚽💚 Új helyen találkozhattok velünk Kiskunhalason! 💚⚽

Örömmel osztjuk meg veletek, hogy kikerültek a LADÓ-REC Kft. céges molinói a kiskunhalasi MEDOSZ (Bundzsák Dezső Városi Sportközpont) sportpályára!

Cégünk számára mindig is fontos volt, hogy ne csak a mindennapi munkánk során legyünk jelen a térség életében, hanem lehetőségeinkhez mérten támogassuk azokat a helyi közösségeket, kezdeményezéseket és értékeket is, amelyek összekötik az embereket.

A sport ilyen közösségteremtő erő. ⚽ Egy-egy mérkőzés nemcsak a pályán zajló játékról szól, hanem a találkozásokról, az összetartozásról, a közös szurkolásról és arról a közösségi élményről, amely generációkat hozhat közelebb egymáshoz.

Ezért külön öröm számunkra, hogy mostantól a LADÓ-REC Kft. is jelen lehet a kiskunhalasi MEDOSZ sportpályán. 💚

Bízunk benne, hogy a molinóink hosszú ideig ott lesznek a pálya mellett, miközben számos izgalmas mérkőzésnek, győzelemnek, közös örömnek és felejthetetlen sportélménynek lehetünk részesei – immár támogatóként is.

💚

♻️

24/08/2026

Szombaton az előző szezon utolsó helyezettje, a 18 játékossal erősítő Bácska SE volt labdarúgó csapatunk első ellenfele a megyei másodosztályú bajnokság rajtján. Nyitómérkőzést sosem könnyű játszani, azonban játékosaink hozzáállását mindenképpen óriási dícséret illeti, hiszen mindenki igyekezett megfelelően pótolni a távollévőket, és mindenki beállt a sorba. Aki rátekint a 3-1-es eredményre (amely a 90. percig 3-0 volt), azt hihette, sima mérkőzés volt, azonban a játék képe teljesen mást mutatott. Védelmünknek új feladatot adott ez a mérkőzés, hiszen talán először játszott igazán nyomás alatt, az első félidőben egyetlen védelmi megingást szerencsésen megúsztunk, azonban a félidő közepén beszálló Grácz Gergő pozitív irányba változtatta a játékunkat - Horváth Zsombornak pedig gyors felépülést kívánunk, és várjuk vissza! A szekér leginkább a második félidőben indult be, amikor is szerkezetet váltott a Vaskút, és a középpályán több területünk lett. A nyitányon rögtön 3 perc alatt két, tűpontos szögletből érkező labdát fejelt be Hajdú Hunor a hazai kapuba, megadva a hátralévő több, mint fél óra alaphangulatát. Mike Kristóf második sárgája után sem estünk össze, igyekeztünk uralni a játékot, azonban a Vaskútnak is megvoltak a nagyobbnál nagyobb lehetőségei. A mérkőzés végén az említett, a játékot pozitív irányba váltó Grácz kontrája révén mindenki megnyugodott 4 perccel a vége előtt. A 90. percben Csiki Noel révén még szabadrúgásból szépített a Bácska, azonban az ő semlegesítését is kiválóan megoldotta a CSAPAT, ezzel nagyon-nagyon fontos 3 ponttal indítottuk a 2026/27-es bajnokságot.
A vasárnapi mérkőzések okán ez a győzelem "csak" a negyedik helyre elég, hiszen a Dunagyöngye 8-, a Mélykút 4-, a Dusnok pedig 3 góllal győzte le aktuális, a tavalyi bajnokságban Megye III-as ellenfelét, akiknek még bele kell rázódni ebbe a ligába. A mi csapatunkra is érdemes ekképpen tekinteni, hiszen rengeteg új játékosunk van, de a rajt kiváló volt, és hazai pályán is ezt az arcunkat igyekszünk megmutatni szombaton 17:30-kor hazai pályán, az első fordulóban nem játszó Bácsborsód ellen.

23/08/2026

Vaskúton is talált szeget a Halas-Fehértó FC

Vaskúton kezdte meg szereplését a Halas-Fehértó FC, amely egyelőre még leánykori nevén, mint Kunfehértó KSE szerepel a hivatalos tabellán. A lényeg nem ez, hanem az, hogy győzelemmel mutatkozott be a csapat, az idegenbeli siker értékét növeli, hogy félórát emberhátrányban foiciztak a mieink.

Photos from Szilády RFC's post 23/08/2026

Partnercsapatunk, a Szilády RFC folytatja edzőbemutató sorozatát, az aktuális epizód főszereplője középpályásunk, Fenyvesi Kristóf, aki az U17-es korosztályt trenírozza.
Sok sikert kívánunk az edzői pályán, Fröccs! 🍺

22/08/2026

Hajdú Hunor két fejes góljával, és Grácz Gergő mérkőzést eldöntő találatával, az utolsó fél órát emberhátrányban töltve elhoztuk a 3 pontot Vaskútról! 💙⚽👏👏

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Tornaterem és Sportlétesítmény tematikájú vállalkozások között Kiskunhalas városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Weboldal

Cím

Kiskunhalas
6400