03/10/2026
❗Figyelemzavaros” vagy egyszerűen neveletlen❓
Egyre gyakrabban halljuk:
„Nem tud sokáig koncentrálni.”
„Ő ilyen.”
„Neki másképp kell.”
De van egy kérdés, amiről sokkal kevesebbet beszélünk, mert mi van a másik tizenkilenc gyerekkel? Azokkal, akik szeretnének figyelni? Akik szeretnének tanulni? És akik azért jönnek edzésre, hogy fejlődjenek?
Mert az utánpótlásedző ma egyre gyakrabban kerül furcsa helyzetbe.
Egyfelől azt várjuk tőle, hogy legyen türelmes, elfogadó, megértő, differenciáljon, alkalmazkodjon.
Másfelől ugyanennek az edzőnek kellene biztosítania, hogy az edzésen mindenki dolgozhasson.
És itt kezdődik az igazán érdekes rész.
Mihez kezdjünk azzal a gyerekkel, aki ötödször sem tartja be a szabályt❓
Ha egy gyerek:
▪️folyamatosan félbeszakítja az edzést,
▪️nem tartja be a szabályokat,
▪️zavarja a társait,
❗szándékosan akadályozza a feladatot,
❗többszöri figyelmeztetés után sem változtat
🎯 Figyelmeztessük hatodszor is?
Vegyük el a játék lehetőségét?
Beszéljünk a szülővel?
Keressünk neki másik csoportot?
Vagy egyszer el kell jutni odáig, hogy azt mondjuk:
👉 Ebben a közegben most nem tudsz együtt dolgozni a többiekkel...
És itt jön a legkényelmetlenebb kérdés...
Büntetés:
„Nem figyeltél, ezért futsz öt kört.”
Következmény:
„A feladat addig nem folytatódik számodra, amíg nem tudsz bekapcsolódni a szabályok szerint.”
A kettő kívülről hasonlíthat, de pedagógiailag egészen más.
Nem biztos, hogy egy gyereknek büntetésre van szüksége, de biztos, hogy szüksége van határokra.
De biztos, hogy egy szintet mindenkinek meg kell tudnia ugrani.
A kérdés tehát nem az, hogy:
Szigorúak legyünk vagy engedékenyek?
💙 Hanem, hol van az a határ, ahol az egyéni szükséglet tiszteletben tartása már nem mehet a közösség rovására?
És még egy ennél is kellemetlenebb:
Meddig kötelessége egy edzőnek integrálni egy gyereket, és mikor válik kötelességévé megvédeni a többiek fejlődéshez való jogát is?
📢 👀Ti mit gondoltok❓
Hol legyen a határ a megértés, a következetesség, a következmény és az elküldés között?