Kaland Portya

A tegnapi evezős túrát majdhogynem egy heti agyalás előzte meg. Ugyanis az időjárás előrelejzés nem volt kedvező.
Pénteken már megírtam a lemondó e-mailt és majdnem elküldtem, amikor mégegyszer ránéztem az előrejelzésre és végül úgy döntöttem, hogy üsse kő, menjünk. Egy kis eső ne risszaon el minket!

Utólag kiderült, hogy jó döntés volt. Reggel még javában esett, de a nap folyamán minden esőcseppet sikerült elkerülni. Így mondhatjuk, hogy száraz lábbal megúsztuk, már amennyire megúszható egy kenutúra.

Indulás előtt még ijesztgettek az esőfelhők, sőt kísértek is hosszan a délelőtt folyamán.

A homokzátonyon való kikötéskor még eléggé szűrke fátyol lepett be mindent, de nem szegte senkinek kedvét abban, hogy eljussunk a Nomád bárba, ahol a jól megérdemelt italok és a minden évben felemlegetett hamburger várt.

Ebéd után jöhetett egy kis vadregényes holtág látogatás, majd a csapat képességeit feszegető átkelés a Dunán.
A nagy sodrás ellenére egészen jól sikerült meghódítani a szembe partot. Mindenki bravúrosan vette az akadályt és pik-pak a másik parton találtuk magunkat. Ismét jutalom jött a közeli büfében, palacsinta, kávés stb. formályában. A várt eső is megérkezett, amit a fedett teraszról nézhettünk végig. Majd gyönyörű napsütésben evezhettünk vissza Nagymarosra, hogy lezárjuk a napot!

Nagyon jó kis csapatok álltak össze a kenukban, ügyesen haladt mindenki, annak ellenére, hogy sokan csak párszor vagy most eveztek először.
Remélem jól érezte magát mindenki és legközelebb is találkozunk!

🥾🔄🛶
Cseréld nyáron a bakancsod evezőre!

A forróságban mindenképp érdemes vízközeli sportokat választani, ezért is jönnek a kenus túrák. Az izzadós hegymenetek helyett frissítő fürdőzések várnak.

2026.06.13.
Lazulós evezés a Dunakanyarban

2026.07.18.
Jóga és kenutúra a Dunakanyarban ~ részletek hamarosan.

2026.07.25-26.
Tisza-tó evezős ökotúra ~ részletek hamarosan.

Gyertek evezzünk együtt!

A reggelt egy elegáns, apróbb csúszással indítottuk, mert egy jó túra nem kezdődhet kapkodással. A Fekete-völgyben aztán gyorsan rájöttünk, hogy a hajdani vasút maradványai ugyan romantikusak, de a patakátkelések száma vetekedett egy komolyabb nindzsa-akadálypályával. Na jó, azért ez erős túlzás.

Megálltunk Hamuháznál és egy gyors szusszanás után célba vettük a Csóványost. Na, itt a csapat fele elkezdte átértékelni a mindennapi döntéseit. Miközben a tüdőnket kerestük az avarban és a teljes kimerültséggel küzdöttünk, szembejött néhány szalamandra. Elég gyanúsan, komótosan néztek ránk – szerintem a tempónkat látva azt hitték, a rokonaik vagyunk. Végül, ha nem is túl kecsesen, de felküzdöttük magunkat a csúcsra. A pazar kilátás miatt (és mert végre nem felfelé kellett menni) megérte minden csepp izzadság.

Újabb egy óra séta után elértük a megváltást: a Nagy-hideg-hegyi menedékházat. Az ebéd után – immár sokkal nehezebben, de elszántan – megindultunk lefelé a lejtőkön, vissza Hamuház irányába.

A Hanák-réten aztán hirtelen túrázókból mentőcsapattá avanzsáltunk. Találkoztunk két nénivel, akik kimerülten meneteltek a Hamuház helyett a Nagy-Hideg-Hegy irányába. Szerencsére résen voltunk, és sikeresen lekísértük őket a helyes útra. Így estére mindenki hazaért.

A túra végén nem volt hosszas búcsúzkodás, mindenki robogott haza a kanapé irányába regenerálódni. Hogy miért? A csapat egy része másnap megint túrázni indult. Úgy látszik, a mazochizmus nálunk alapfelszereltség!

☕ Az utolsó nap krónikáját egy tisztességes reggelivel és a Székelykő kúria teraszán elköltött, "még-egy-utolsót-szippantok-a-levegőből" típusú kávézással indítottuk. Fájó szívvel, de tele koffeinnel intettünk búcsút az autentikus kényelemnek.

🏰 Első állomásunk a felújítás alatt álló közeli vár volt. Gondoltuk, ha már ott vagyunk, csak bejutunk valahogy a falak közé... De a tervünk gyorsabban bukott el, mint egy kártyavár: egy láthatatlan, de annál határozottabb hang a fal mellől, súlyos akcentussal csak ennyit dörgött: „NEM SZABAD!” 🛑 Maradt a kerítésen kívüli távolságtartó séta és a Székelykőnek dobott utolsó vágyakozó pillantás.

🦎 Irány a Kőközi-szoros! A meredek falak már régi ismerősként köszöntek ránk. Előző nap is láttuk őket autóból, így már világi cimborák voltunk. Betekintettünk egy barlangba, majd jöhetett a csúcstámadás. Lefelé menet, a kastély előtt, még egy helyi celebbel, a gyíkkal is összefutottunk.

🪨 A túra végét egy olyan kastélynál zártuk, ahol a beton rideg eleganciája és a kövek puhasága találkozott. Igazi építészeti kontraszt a nap végére!

🛻 Mi lenne egy túra vége egy alapos „Úristen, hol a kocsikulcs?!” keresgélés nélkül? Miután megnyugodtunk, hogy nincs meg bedobtunk egy gyors ebédet, és megcéloztuk Pestet. Az út végén a kocsikulcs is meglett, így nem maradt árván a kispesti parkolóban várakozó autó sem.

📌 Neked melyik túranap beszámolója/fotói tetszettek a legjobban? Ha nem láttad az előző hármat, megtalálod az oldalon.

Túrahétvége Torockón 3. nap:

A Remetei-szoros: Agyfényesítő kávétól a becsületkasszás meditatív sörig

Egy gyors kávéval indítottuk a napot (ami nélkül az élet nem élet), és belevágtunk a Remetei-szorosba. Nem viccelt a dolog: hamarosan a sziklafalon lógtunk láncokon, mint valami félkész hegymászók, máskor pedig lógó lábbal másztunk a patak felett.

Az igazi komédia akkor kezdődött, amikor feladtuk a száraz lábbal való átkelést. Eleinte óvatoskodtunk, aztán... bumm. Térdig a jéghideg vízben. De a csapatszellemet még a fagyhalál sem tudta teljesen megtörtin, csak majd: volt aki egy egész cipőüzletet cipelt, mások inkább felmásztak egymás hátára. A kötélhúzós rész is simán ment, igaz, kellett hozzá egy kis egyensúly.

De a völgy végén egy paradicsom várt: autentikus házak, legelésző lovak és... BECSÜLETKASSZÁS SÖR! (és kávé). Még egy kis meditatív pillanatra is jutott idő a sziklákon, és a patakban perecelésről, akarom mondani perec evésről sem feledkeztünk meg.

Aztán, az ebéd utáni kényelemből visszatértünk a valóságba: még egyszer át kellett verekednünk magunkat a szoroson, de megérte! A kocsik megvannak, a lábak vizesek, a sörök elfogytak. Jöhet a következő kaland!

A napot Torockón indítottuk, ahol a Székelykő rögtön közölte velünk: „Ma nem lesz kegyelem!” A meredek, sziklás ösvényeken a vádlink hamarabb kezdett el énekelni, mint mi, de a nyeregben tartott pihenő és a kötelezően amatőr videók készítése visszahozta az életkedvünket. Mivel nem volt elég a szintkülönbség, még egy sziklafalon lévő kis barlangba is lemásztunk – mert hát miért is ne kockáztatnánk az épségünket egy jó sztoriért?

A csúcsra érve büszkén néztünk le a falura, és mint valami hadvezérek figyeltük, ahogy a „hangyaboly” most indul neki a hegynek. Miután odafent megvívtuk harcunkat az ebédünkkel és kipihentük a világ fájdalmát, megkezdtük a leereszkedést, ami legalább olyan meredek volt, mint a felfelé vezető út.

Míg a csapat egyik fele a „Fák Alatt Pihenők Országos Szövetségét” képviselte, mi többiek még egy utolsó erőfeszítéssel felmásztunk a Kollégisták barlangjához. Megérte: a látvány gyönyörű volt, a combjaink pedig hivatalosan is felmondtak.

A napot egy kiadós torockói ebéddel zártuk, majd jött a jól megérdemelt jutalom: dézsázás és borozás kifulladásig. A bor olyan jól csúszott a vízi wellness mellé, hogy a végére a hegy már nem is tűnt olyan magasnak, a lábunk pedig... nos, a lábunkat a végére már egyáltalán nem éreztük. 🍷♨️⛰️

Túrahétvége Torockón, 1 nap: Tordai-hasadék

Budapestről indultunk, teli energiával és még telibb reményekkel, hogy a 5 kilométeres táv meg sem fog kottyanni a 6 órás autóút végén. Spoiler: a 450 méteres szintkülönbség más véleményen volt.

A túrát a hasadék alján kezdtük, ahol még mindenki őszintén mosolygott a szelfikhez. A patak menti út lenyűgöző volt, a gigantikus sziklafalak között apró hangyának éreztük magunkat. Itt még azt hittük, ez egy laza délutáni séta lesz.

Aztán elhagytuk a vízpartot, és elindultunk felfelé a gerincre. Ahogy emelkedtünk, a beszélgetések lassan zihálássá, majd ösztönszerű levegőkapkodásba váltottak. Fluimucin Ábelt meghazuttoló sűrűséggel jöttek a: De miért? - kérdések. A kilátás viszont percről percre drámaibb lett: a völgy mélye és a szemközti sziklák látványa kezdte elfeledtetni velünk a szenvedést.

Fent a gerincen már igazi profi hegyi kecskének éreztük magunkat. A sziklák peremén egyensúlyozva, a sárgálló virágok között sétálva rájöttünk, hogy Budapesten a legmagasabb pont, amit látunk, általában a szomszéd háztető, szóval ez a szabadságérzet egészen újszerű volt a több száz méteres falak sziklafalak tetején.

A nap csúcspontja (szó szerint) a túra vége volt. Találtunk egy padot, ahonnan bámultuk a mélységet, de az igazi "főnyeremény" a kihelyezett pihenőháló volt. Bedőltünk a hálóba, kinyújtottuk a megfáradt végtagjainkat, és csak néztük, ahogy a nap lassan alámerül a szemközti hegyek mögé.

Tanulság: A Tordai-hasadék fentről sokkal szebb, mint lentről – feltéve, ha van elég levegőd megcsodálni.

🌞 Gyönyörű napsütéssel kezdtünk a reggelt, így egészen kellemes, túrázáshoz való idő igérkezett, leszámítva az erős szelet.

🌪️ Szél ide vagy oda, ha már megérkeztünk, akkor családias létszámmal nekivágtunk az előttünk álló 22 kilométernek.

🦌Első körben járatlan utakon barangolva kerestük a szarvasokat. Még a túra elején sikerült is elcsípni egy rudlit, ami előttünk vágtatott át, majd jobbra fordulva mufflonok rohantak el. Szerintem még sosem sikerült egy helyen ezt a két fajt egyszerre megpillantani. A röpke másodpercek alatt sajnos nem sikerült lencsevégre kapni őket. Aki ott volt tudja, aki nem hiszi járjon utána.

🏃 Első látványosabb célpontunk és egyben ebédelőhelyünk a Sasbérci-kilátó volt, ahol futókkal találkoztunk, akik a Futapest által szervezett eseményen vettek részt.

☀️ Hátunk mögött hagyva a kilátót, Csobánka-puszta irányába indultunk, megtekinteni a S.U.N fesztivál hátramaradt díszleteit. A régebb óta ott maradt, megkopott építmények kissé szürreális, de egyben érdekes élményt adtak. Talákoztunk pufók ufókkal, griffekkel és sok egyéb furcsa alkotással.

🏰 Már innen látszott a messzi Szanda vára, ahová még bárhogyan is, de fel kellett mászni, hogy meghódítsuk a csúcsot.
A szél itt sem kímélt, de ennek ellenére kitartóak voltunk és elidőztünk egy keveset, betelve a kilátással.

🛌 Innen egy kellemes letjmenettel visszamentünk az autókig, ahol elbúcsúztunk egymástól és mindenki elindult haza, hogy elkezdje jól megérdemelt pihenését. 😃

Legközelebb május 9.-én találkozunk!

Vasárnap érezni lehetett, hogy a hét utolsó napja és nem csak hétfőn nem nő a fű, ugyanis több autó is késett a megbeszélt időpontról. Többek közott az is, amelyikben én utaztam.

Miután összeverbuváltuk a csapatot el is indultunk, hogy megkóstoljuk a csevice kút kissé bűzös vizét, a bukéját a kén-hidrogénes gázok és a vastartalom adta.
Remélem senkinek nem lett hasmenése a következő napokban.

Következő állomás az Ördög-gát, majd az Ilona-vízesés volt, ahol szigorúan 15 perc ált rendelkezésre csodálkozni. Jó, lett az végül 25 is. Innen kezdődött a neheze, hiszen meredek emelkedőkkel értük el a Kis-Sas-kő bércét, ahol ebédünket elfogyasztottuk. Az előző héten ugyanitt látott bazári majmoknak se híre, se hamva nem volt.

Tovább haladva a Nagy-Sas-kő előtt előbb az északi irányba eltekintve csodáltuk a Medves fennsíkot és a Karancs környéket. Majd egy másik szirtről az alföld fele révedhettünk a messzeségbe.

A Pisztrángos-tavaknál elkezdődött a különböző állatok keresgélése, mint a csibor, sárga szegélyű csíkbogár, kárpáti gőte. Utóbbiból egész sokat sikerült találni.

A Kékesre nem mentünk fel sokak bánatara, de úgy gondolom, hogy a Szállás-hegy nyugodt kis lankája kárpótolta az élményt.

Egy haladósabb lejtmenet után ismét elértük a Visszhang-rétet, ahonnan vasárnap este lévén mindenki sietve távozott. Remélem, hogy legalább annyira jó élmenyekkel gazdagodott mindenki, mint amennyire igyekezett hazafele.
Találkozunk most vasárnap a Cserhátban és májusban a Börzsönyben!