A 10-es mez

Viktória FC közleményét változtatás nélkül teszem közzé. Ezeket az elért sikereket még felsorolni sem egyszerű, és a végeredmény fényében pedig szívfacsaró is...

___________________________________________________________________

"Visszaléptünk az NBI.-es bajnokságtól
1993-2026. Egy fejezet lezárult.
33 év, ebből megszakítás nélkül 27 év az első osztályban; 2 magyar bajnoki cím, 7 ezüstérem, 6 bronzérem az NB I-ben, 3 magyar kupa győzelem, 2 ezüstérem.
A mai napig a legsikeresebb vidéki női labdarúgó klub, Szombathely és Vas megye legeredményesebb futball csapata, legeredményesebb női csapata az összes sportágat tekintve.
2 alkalommal szerepeltünk a Női Bajnokok Ligájában, ebből kiemelkedik a 2009-es mérkőzés a Bayern München ellen a legjobb 32 között, 3200 néző előtt a Haladás pályán.
Játékost adtunk az olasz Interbe, a német Wolfsburgnak, Werder Bremennek, Bayern Münchennek, a svájci Baselnek.
44 női „A”-válogatott játékos, közel száz utánpótlás válogatott, köztük 8 fő U19-es EB 7.helyezett.
Számtalan sportszakember, köztük 2 szövetségi kapitány +3 fő U19-es szövetségi edző, jelenleg 3 fő szombathelyi kötődésű szakember a női „A”-válogatott stábjában.
Ezrekben mérhető a Viktoria FC-ben felnövő, sportoló, a labdarúgást megszerető, egészséges és értékes emberré váló játékosok száma.
Azt mondják a sportban kizárólag az eredmények számítanak.
A Viktoria FC 33 éves története ezennel véget ért. Köszönet mindenkinek, aki ezeknek a sikereknek a részese volt.
Mert a sportban kizárólag az eredmények számítanak (?)"
__________________________________________________________________

A semmiből gólt szerezni.
Megfizethetetlen képesség.
Sokszor ezen múlik egy csapat sikeressége,
egy értékes továbbjutás
vagy akár egy vb-cím sorsáról is ez dönthet.
Minél több olyan játékosod van, akiben megvan ez a plusz, annál nagyobb eséllyel léphetsz pályára a győzelemért.
A tengerentúli tornán még talpon maradt négy válogatott az eddigi 292 vébétalálatból 57-et szerzett és abból az 57-ből Julian Alvarez Svájc ellen ficakba csavart gólja volt az xG adatok (0.03, vagyis magyarra lefordítva 100 lövésből három alkalommal születik onnan, abból a szögből találat) szerint az a gól, ami leginkább a "semmiből" érkezett.
A dél-amerikai támadót szorosan követi Kylian Mbappé, aki két 0.04-es értékű találattal (Szenegál, Irak) szerepel a listán.
Az angoloknál nem meglepő módon, a háromoroszlánosok szekerét eddig húzó, Harry Kane, Jude Bellingham duó kapcsán a számok (0.04, 0.06) is alátámasztják azt, hogy szinte bárhonnan, bármikor képesek mattolni az ellenfél védelmét.
Leo Messi (0.06 és 0.08) szorosan követi honfitársát, a góllövőlistát vezető franciát és a két angol sztárt. Ilyen szempontból a spanyolok állnak a "legrosszabbul", mondhatni, ők a biztosra mennek, ziccerig játszák a támadásaikat, ami akár a vesztüket is okozhatja majd a finishez érkezve. Álex Baena Urugay ellen szerzett gólja a 0.14-es xG értékével tekinthető a "legváratlanabb" spanyol találatnak.
Ezek villanások, azok a nüanszok,
apróságok,
képességek,
amelyek döntőnek, finálét érőnek is bizonyulhatnak majd az előttünk álló két mérkőzés esetében is.
Mert az elitjátékosokkal megerősített védelmek jól zárnak,
a kapusokról nem is beszélve,
a labda nélküli mozgások mértani pontossággal zakatolnak,
a szövetségi kapitányok,
a szakmai stábok,
a videó- és adatelemzők már mindenre is fel vannak készülve.
Egy dologra azonban nem lehet, nem tudnak:
a váratlanra, a klasszismegoldásra.
Akinek abból több van, lehet, annak a nyakába akasztják majd ennek a hétnek a végén azt a bizonyos aranyérmet.
Az emelheti a feje fölé a 36,5 centiméter magas, 5 kilogramm súlyú vb-trófeát.
A felvetésem alapján jelen állás szerint ezek vagy
az argentinok vagy a franciák lesznek.
Na, persze ez csak egy felvetés.
Egy gondolatkísérlet.

Offtopic. Potrohosfenekű, útját keresgélő, az orrát mindenbe beleütő tiniként voltam szakács is, négycsillagos hotelben csillogtattam tehetségem, hiába, mindig a kreatív dolgok érdekeltek, amiben lehet alkotni. Viszonylag hamar “kiégtem” a szakmából, az igazi nagy szerelemnek, a futballnak, a sportnak nem tudtam ellenállni. Az a pár év viszont arra tökéletes volt, hogy ha kell, szükséges, gyakran van így, ne jöjjek zavarba a konyhában, illetve megerősödjön bennem az a hit, hogy a szervezettség, a rendszer, a csapatmunka, az együttműködés, a kommunikáció, a bizalom, egy jól értelmezhető, stabil, de közben rugalmas rend nélkülözhetetlen ahhoz, hogy amit eltervezünk reggel, hajnalban az nap közben értékké váljon.
Mint a futballban.
Is.
Így lesz az offtopicból: on.
Viták?
Nézeteltérések?
Feszültségek?
Igen, bőven voltak.
Mindenki a legjobbat szerette volna.
A közösség ereje azonban ezeken a nehézségeken mindig túlnőtt, a megoldás végül mindig megszületett.
Ahogy ma is egy könnyen emészthető ebédnek való, egy bárhová elvihető útitárs.
Kapros, avokadós tejszínes csirke, pirított szárított paradicsommal.
Nem nagy szám, semmi extra, de én pont az ilyeneket imádom a legjobban.
A kevesebb néha több.

A FIFA-világranglista első négy helyezettje.
Szőhetjük mi itt romantikusabbnál romantikusabb történeteket a vége többnyire mindig az, a valóság arcul csapja a világot.
Én a japánokban - főleg -, láttam az extrát a csodához. Mások másban, talán a legtöbben a norvégokba szerelmesedtek bele. Joggal.
Aztán megint kiderült, az elit ritkán enged be mást abba a bizonyos homokozóba.
A futballban gyakran mondjuk, a nemzetközi porondon már eltűntek a különbségek, de egy bizonyos szint felett a kicsi kicsi marad, a nagy meg nagy. A negyeddöntők megmutatták ez az állítás igaz, a játék képe, a statisztikák, az eredmények egy irányba mutattak, aki kicsi úgy futballozik, ahogy egy kicsitől a leglogikusabb, többet ésszel, mint erővel. Szervezettség, hatékonyság, a labda nélküli játékban maximálisan feltekerve a potenciométer. Más esély nincs és ahogy én látom ötlet sem nagyon. Itt tartunk és ez nem nagyon fog változni.
A világbajnokság két elődöntőjében az derülhet ki, mit kezdenek egymással a Góliátok, a védelmek minden eddiginél jobban próbára lesznek téve. A vb előtt spanyol-angol döntőt tippeltem La Roja sikerrel a végén, eddig jól állok. A bronzérmet az argentinok nyakába akasztottam a rajt előtt, ellenfélként pedig a németek vártam. Naaaa, azt csúnyán benéztem.

Most talán nem, ezen a vasárnap talán nem. Julian Alvarez csodagólja után (Lautaro Martinez már “csak” feltette az i-re a pontot) angol-argentin elődöntő, spanyol-francia mellett, vár ránk. Micsoda négyes. Atyaég. Akinek meg majd jó sokáig magyarázkodnia kell, Breel Embolo. Butaság a köbön.

Akinek van ideje és teheti nézze meg a korábbi Manchester United-legenda Rio Ferdinand és a korábbi Arsenal-legenda Thierry Henry beszélgetését, amelyben az egykori Premier League-védő a kérdező, míg a PL történetének egyik legjobb gólvágója a válaszadó. Időutazás, érintve majdnem mindenkit, aki Henry pályafutásának a része volt. Szóba kerül többek között az is, anno a francia miért hagyta el a londonikat és kiderül az is, hogy a váltás után/miatt - világsztár státusz ide vagy oda - kevesebb lett a fizetése a FC Barcelona támadójaként. Aztán szóba kerül Leo Messi is - ez az egyik legjobb rész -, ami a vébé miatt kifejezetten aktuális és érdekes. Aztán érintve vagyon Pep Guardiola is, akiről kiderül, Henry szerint mindenképp, nagyon más dimenzióban gondolkozik a futballról, mint bárki a világon. És ez csak a jéghegy csúcsa.
Mondom, aki teheti nézze meg.
Egyébként Rio Ferdinand több, szuper interjút készített a világbajnokság alatt, olyan klasszisokkal, akiknek az eredményeire, élményeire, tapasztalataira érdemes odafigyelni.
A YT-link az első hozzászólásban.

Mikel Merino mosolyog.
Naná, hogy vidám a spanyol válogatott játékos, hiszen egymás után két vb-meccset is eldöntött.
Előbb a portugálok.
Utóbb a belgák ellen.
Mindkétszer csereként beállva.
Átlagosan 22 perc játékidővel lett kétszer eredményes.
Összesen - lassan írom, hogy meg tudjuk "emészteni" -, 136 percnyi bizalmat kapott Luis de la Fuente szövetségi kapitánytól.
Most mégis boldog, elégedett.
Most mégis az egész Spanyolország a keblére ölelné.
Mert padról, csereként kevés lehetőséget kapva is lehetsz hős, lehetsz példakép. Mikel Merino a belgáknak lőtt gólja előtt egyszer ért labdába.
Egyszer.
Olyan tornatulajdonság ez, ami bődületesen sokat érhet bármely válogatott számára. Egyébként Merinóról folynak a találgatások, hogy valójában mi is az ő valódi posztja. Anno az Arsenal középpályásként szerződtette, egy olyan (hatosként) nyolcasként, aki képes egyensúlyt is adni a csapatának, de közben a kapu elé, a 16-oson belülre is jó érzékkel érkezik meg. Aztán úgy hozta a sors, hogy egy időre a londoniak csatár nélkül maradtak és Mikel Arteta honfitársából (hamis) kilencest faragott.
Merino az elmúlt években ezt a képességét tökélyre fejlesztette, ő egyfajta problémamegoldóvá lépett elő. Most épp, a világbajnokság alatt a spanyol válogatott ezermestere, akit akkor "hívnak", ha kell valami plusz, valami extra.
Egyfajta "duguláselhárító", akire akkor van szükség, amikor a La Roja már hiába gyömöszöli, gyűri ellenfelét nem találja a rést a pajzson. Majd jön Merino és ő rövid idő alatt megtalálja az utat a kapuba, megoldja a problémát. Hát nem ilyen egy jó ezermester?
A pénteki negyeddöntő után adott interjúja alatt pedig olyan boldognak, vidámnak, felszabadultnak tűnt, hogy fel sem merült az emberben, hogy ez fickó eddig csak 136 percet játszott a vébén.
Segíteni kellett a csapatán, és ő segített is.
Ilyen egyszerű.
Nincs hiszti, nincs dacoskodás, csak maximális koncentráció az elvégzendő feladatra, és arra, hogy a kevésből a lehető legtöbb legyen. Kétszer sikerült, de lehet, nem utoljára.
Jöhetnek a franciák.

Miért kell még mindig "erőltetni" Lisztes Krisztián szerepeltetését?
Mert mindenki látja benne, hogy vannak értékes tulajdonságai, képességei és "fáj" az ember szíve, ha nem adja meg neki az esélyt, legyen az a sokadik, és akkor is ugyanúgy fájna, ha meg sem próbálom (gondolhatja magában Borbély Balázs is) a magam módszereivel megváltoztatni a sokak által már kimondott megváltoztathatatlant.
Lehet csak a többiek nem értettek vele szót, lehet, valami rosszul csináltak.
Épp ezért,
nekifutsz,
megpróbálod,
mert ha sikerül, kincsre lelsz, ha sikerül révbe érni, olyat nyersz, mint előtte (talán) soha.
Viszont!
Ez az ügy, ez a folyamat, ez a közös munka a játékos nélkül nem megy, lehetőséget, tanácsokat adhatsz, motivációt nem. Ha ifjabb Lisztes Krisztián nem tudja magának megmondani, miért futballozik, miért csinálja ezt az egészet, és ennek okán nem tudja beteljesíteni azt, ami benne van, akkor ez tényleg csak
erőlködés,
erőltetés.
Annak még tudjuk többnyire mi a vége.
Borbély Balázs meglátásom szerint nem tesz semmit, csak azt, amit minden edzőnek tennie kell, hasonló helyzetben: megpróbálja.
Hiszen most épp az ő játékosa, a szakmai fejlődése az ő kezébe IS került, de a végtelenségig nem tarthat ki sem a türelme, sem a hite, mert van, akit nem lehet saját magától megmenteni. Egy idő után eljön az a pillanat, amikor utolér a felelősség, ami már nem passzolható át senkire, amikor nem mutogathatsz másra, amikor be kell látni, elfogytak a kifogások. Minden, ami eddig történt, én voltam/vagyok. Minden, ami ezután következik, én leszek.
Változnom kell, 180 fokot.
Azt hiszem, ez az a pillanat.

Az elégedett játékos, jó játékos.
A mérkőzés előtti interjúkkal egy ideje nem érdemes érdemben foglalkozni. A szakemberek, vezetőedzők játékosok készülnek rá, belül ugyan kicsit feszültek, de higgadtak, tudatosak, kontroll alatt tartják az eseményeket, így keveset árulnak el, érthető okok miatt, abból mit várható, mit várhatunk. Rébuszokban, közhelyekben, klisékben folyik az eszmecsere, a legjobb kérdés is lepattan arról, aki észben tartja a klubon belül kialakított, megbeszélt protokollt ezekre a helyzetekre.
Valljuk be, nincs nehéz dolguk, rutinból megoldják.
Aztán jön a meccs, a kilencven vagy akár a napjainkban egyre gyakoribb 100 (plusz egy kettő) perc is. Az érzelmek hullámvasútja, a kitalált taktika megélése, a kiszabott feladatok be és be nem tartásának öröme/bosszúsága. A fegyelmezett szakemberből/játékosból, ha nem is sokáig, de esendő ember lesz, aki, amit megélt, azt ki akarja adni, meg szeretné osztani, és itt érkezünk, meg egy olyan terepre, egy olyan univerzumba, igaz csak néhány pillanat erejéig, amikor a kontrollt elveszítő tréner, játékos kitárulkozik, megfeledkezik magáról, a korábban említett protokollról és elejt morzsákat, olyan kis információszemcséket, amiből erre vagy arra ezt-azt már lehet következtetni. Nem feltétlenül mindig a taktika világába kalauzolnak el minket ezek a morzsák, sokkal inkább nyújtanak egyfajta betekintést az öltöző zárt világába. A szerepekre, a ki, hova és miért oda helyezi a hangsúlyt. Ez történt a csütörtöki Vojvodina-Ferencvárosi Torna Club El-selejtező után is. Borbély Balázs vezetőedző, ahogy kell, ahogy a szabályok megkövetelik nyilatkozott a mérkőzés hivatalos meccs utáni sajtóeseményén. Győztes párharc vagy vesztes párharc többnyire mindegy, a nyíltabb kommunikáció tetten érhető, megkapjuk, amire vágyunk, sóvárgunk, csak más az előjel, más a téma, más kiindulási pont, az origó.

"...tudunk ennél sokkal jobban játszani, amit meg is mutattunk a felkészülési mérkőzésen, de tény, hogy négy és fél hete vagyunk együtt, ez volt az első hivatalos mérkőzésünk, új rendszerben játszunk, a srácok pedig természetesen nincsenek még optimális formában. Naby Keita szerintem egy fantasztikus játékos, akiben van még három-négy év a legmagasabb szinten. Ezt teszi egy játékossal, ha bíznak benne..."

Mondom, morzsák.
Csak azok vannak, de azok nagyon értékesek.
Naby Keita kulcsember lesz, kulcsszerep hárul majd rá.
Ez nem vitás. Miközben Robbie Keane alatt már-már a feledés homályába veszett.
Borbély Balázs bizalomról beszél, a BL-győztes játékos kapcsán, de ez nem csak neki szól, ez az egész keretnek egy üzenet.
Sőt, továbbmegyek, Borbély Balázsnak egy roppant fontos eszköz, vélhetően tudja, tapasztalta, saját bőrén is, milyen csodákra képes ez a jól adagolt 'apróság", ami azért roppant törékeny is tud lenni.
Élni vele nehezebb, mint visszaélni.
Előbbi után azonban, tényleg határ a csillagos ég.
Csapattól függetlenül.
Bevallom, erre nagyon kíváncsi voltam, vagyis arra, hogy oldja meg a Győrből elédesgetett edző az FTC keretének a menedzselését.
Mi lesz a fő irány?
Mi lesz azokkal, akikben nem bíztak, de szemre is több van bennük? Mi lesz azokkal, akik problémásabbak, de minőséget adnak a csapat játékához?
Több ilyen játékos is akad az FTC keretében, akikre ez igaz, Keita az egyik ékköve ennek a különítménynek. A másik Lisztes Krisztián, aki szemmel láthatóan más hozzáállással meccselt, mint korábban, de olyan mélyen van/volt, amiből nem lehet kirángatni hetek alatt. Harcolt, küzdött, beletette a melót, de hibákat is vétett.
Azt gondolom, ha Borbély Balázs mellett nem lépi át saját árnyékát, nem ébred fel, akkor egy klasszikus magyar tehetség lejtmenetét nézhetjük majd végig az előttünk álló években.
Igen, a bizalom.
Brutális benzin tud lenni bárhol és mindenkinek, és bár Kristoffer Zachariassennek sok jó időszaka volt a Ferencvárosban rajta nagyon lehetett érzékelni, mikor bíznak benne, mikor nem. A Fradi vezető gólját a norvég támadó szerezte meg, védővel a nyakán ágyúzott a jobb felsőbe. A csele egyszerű volt, de magabiztos, a lábát nem féltette, és a lövése erőtől - (ön)bizalomtól -, duzzadó volt. Az elkövetkezendő hetekben tőle sok ilyen meccset fogunk még látni, ebben biztos vagyok, és ezt várom, hogy erre a Borbély Balázs vezette bizalomvonatra egyre többen fognak majd felpattanni, mert a jó példa ragadós. Jó csapatot pedig enélkül nem lehet építeni.

Utóirat, lábjegyzet, bármi: ez az új idegenbeli mez gyönyörű lett, jár a pacsi a Macronnak és persze a klubnak is.

Így kezd a csütörtöki El-selejtezőjén a Ferencvárosi Torna Club a Vojvodina vendégeként.